Jubileumi ünnepséget tartottak a pápai Szent István Római Katolikus Általános Iskolában

Hazai – 2016. november 4., péntek | 14:50

Százhuszonöt évvel ezelőtt, 1891-ben nyitotta meg kapuit a pápai Szent István Római Katolikus Általános Iskola Fő téri épülete. A jubileum alkalmából október 27-én megemlékezést tartottak az iskolában.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az ünnepségen részt vett Áldozó Tamás polgármester, Mail József apát, Salgó Ferenc kanonok, plébános, Megyesi Ferenc káplán, valamint az iskola egykori és mai tanárai, diákjai, illetve szüleik is.

A jubileumi rendezvényen Gombásiné Takács Gyöngyi igazgató köszöntötte az ünneplő közösséget. Felidézte, hogy az iskola létrejötte elsősorban Hornig Károly bíborosnak, veszprémi püspöknek és Néger Ágoston pápai plébánosnak, kanonoknak volt köszönhető. A két iskolaépítő atya szorgalmazta, hogy az egyre növekvő igényre válaszolva új katolikus iskola létesüljön Pápán. Az épületben a Római Katolikus Fiú Népiskola működött az államosításig. 1992-ben a katolikus egyház visszakapta az intézményt, s azóta újra a keresztény értékrend alapján oktatják-nevelik itt a diákokat.

A két alapító atyáról a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár igazgatója, Karlinszky Balázs tartott előadást. Hornig Károly bíboros 1888–1917 között volt a Veszprémi Egyházmegye püspöke. Közismert volt kultúrapártoló tevékenysége, támogatta az iskolákat, a képzőművészeteket, az egyháztörténeti kutatásokat. Százhuszonöt évvel ezelőtt kétszázhuszonhat plébánia volt az egyházmegyében – mondta Karlinszky Balázs –, és mindegyikhez, de még a filiákhoz is tartozott legalább egy iskola, vagyis akkoriban több mint ötszáz tanintézményt működtetett a katolikus egyház az egyházmegyében. Pápán a katolikus iskolának három tagiskolája volt, de a protestáns, illetve a zsidó közösség is tartott fenn népiskolát. A demográfiai változásoknak, költözéseknek köszönhetően nőtt a város lélekszáma, ezért lett szükség új iskolaépületre, és a katolikus egyház választása érthető módon a nagytemplomhoz, azaz a Szent István vértanú-templomhoz közeli helyre esett.

Az ünnepségen Mail József apát megáldotta a két alapító, Hornig Károly püspök és Néger Ágoston plébános, kanonok emléktábláját, melyet Zsuppán István művésztanár készített.

Az épületről Rabi István építész beszélt a vendégeknek, felidézte történetét, és szólt a 2011-es felújításról is, melyet ő irányított. Ennek a beruházásnak köszönhetően készült el az iskola aulája is. A rendezvényen közreműködtek az iskola diákjai és tanárai, valamint fellépett az énekkar is. Az ünnepség zárásaként köszöntötték a Szűz Mária, égi édesanyánk című rajzpályázat és a rózsafüzér-készítő verseny helyezettjeit.

Forrás: Veszprémi Főegyházmegye

Fotó: pap-ma.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria