Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Karácsony alkalmából Palánki Ferenc megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban, amelyen részt vett Csordás Gábor pasztorális helynök, plébános és az egyházközség papjai.
A megyéspüspök hangsúlyozta: Jézus nem ítélkező hatalomként, hanem kisgyermekként érkezett a világba, hogy ne féljünk tőle, hanem befogadjuk őt. A valódi befogadás azonban átalakítja az embert, és képessé teszi arra, hogy mások számára is az élet, a szeretet és a remény hordozója legyen.
A teljes beszámoló ITT olvasható.
Fotó: Kardos György
Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
*
Egri Főegyházmegye
Ternyák Csaba egri érsek mutatott be szentmisét karácsony napján, december 25-én az egri bazilikában. Ünnepi homíliájában a főpásztor elmondta: karácsony ünnepének üzenete az idő egészét átfogja: kezdet, múlt és jelen találkozik benne. A karácsonyi szentírási olvasmányok arra hívnak, hogy Jézus születését ne elszigetelt eseményként, hanem az üdvösség történetének beteljesedéseként lássuk.
A „kezdet” János evangéliumára utal: az Ige nem teremtmény, hanem öröktől fogva létező, Krisztus által lett minden. A teremtés és a megváltás így összekapcsolódik: az örök Ige belépett a világba, emberré lett, új kezdetet hozva az emberiségnek. Az „Ige” már a teremtés előtt létezett, Krisztus által lett minden, és ő az, aki belépett a világba, hogy új kezdetet adjon az emberiségnek. Az „egykor” az emberiség és a választott nép Isten-keresésének ideje: a népek ösztönös Isten-keresése és a próféták tanítása évszázadokon át készítette elő azt az időt, amikor Isten végleg megszólalt Fia által. Jézus születésével új korszak kezdődött, amely ma is tart: ez a kegyelem ideje, amelyben Isten folyamatosan jelen van népe életében. A „most” Jézus születésével kezdődött, és ma is tart: Isten Fia által szól hozzánk, ő a mindenség örököse, aki fenntartja a világot. Ez az idő az Egyház küldetésének ideje is, amely Krisztus örömhírét viszi minden emberhez.
A teljes beszámoló ITT olvasható.
Szöveg: Domán Vivien
Fotó: Szent István Televízió
Forrás: Egri Főegyházmegye
*
Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Erdő Péter bíboros, prímás december 25-én az esztergomi bazilikában mutatott be ünnepi szentmisét. A főpásztor hangsúlyozta: ha az isteni élet fényében szemléljük a világot, akkor felismerjük a teremtett világ méltóságát, az ember istenképmási voltát és saját hivatásunkat is.
A bíboros kiemelte: Krisztus világossága segít eligazodni korunk sötétségeiben, az önzésben, a cinizmusban és az értékválságban, és emlékeztet arra, hogy léteznek objektív erkölcsi normák, amelyek az emberi együttélés alapjai. A betlehem képét felidézve Erdő Péter arra hívta a híveket, hogy Jézus alázatos születésére válaszul töltsük meg szívünk jászolát jócselekedetekkel, imádsággal és figyelemmel.
A teljes beszámoló ITT olvasható.
Fotó: Mudrák Attila
Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
*
Győri Egyházmegye
December 25-én, Urunk születésének főünnepén délelőtt Veres András megyéspüspök szentmisét mutatott be a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban. A főpásztor karácsonyi prédikációjában az éjféli szentbeszéd gondolatmenetét folytatta Assisi Szent Ferenc nyomán.
„Kik nem ismerték fel Jézusban az Isten Fiát? Nem ismerte fel sem Heródes, sem az ő udvartartása, a palotában élő emberek, a tudósok, az írástudók sem, pedig ők még azt is tudták, hogy hol kell megszületnie a Messiásnak. Ők nem ismerték fel Jézusban az Isten Fiát, a megígért megváltót. Viszont felismerte az ökör, a szamár, a pásztorok, a bölcsek, József és a Szűzanya. Az alázatos szívűek, az alázatos lelkűek, akik a szívükre hallgatva megismerték Isten nagy szeretetét, nyitottak voltak a jelek megértésére, amelyek Jézus születését kísérték, mert a szívük befogadó volt – magyarázta Veres András püspök. – Fel kell tennünk mindnyájunknak a kérdést, hogy mi vajon elég alázatosak, elég szerények vagyunk-e? Tudunk-e szeretettel fordulni a szegénységben élők felé? Készek vagyunk Isten evangéliumát előítéletek nélkül befogadni a szívünkbe? Kérjük ennek a karácsonynak az ünnepén az egyszerűséget, a szelídséget, az alázatot magunk számára. Mert olvassuk az Evangéliumban, hogy mindazok, akik eljutottak a betlehemi barlanghoz, akik látták a gyermek Jézust, örömmel a szívükben tértek haza.”
A teljes beszámoló ITT olvasható.
Fotó: Ábrahám Kitti
Forrás: Győri Egyházmegye
*
Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye
Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek ünnepi karácsonyi szentmisét mutatott be a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyházban.
A főpásztor az angyalok karácsonyi szózatával kezdte elmélkedését: „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek.” A békesség nagyon törékeny ajándék. A főpásztor megemlékezett a Szentatya szavairól, aki mély fájdalmát fejezte ki amiatt, hogy még 24 órára sem tudtak elhallgatni a fegyverek. A háború félelmében él szinte az egész világ. Pedig, ha az angyali üzenetre odafigyelnének az emberek, akkor rájönnének, hogy a jóakarattal minden megoldható. A jóakarat lényege pedig nem más, mint megegyezni Isten akaratával. Jézus is ezért jött el, hogy az Atya akaratát teljesítse. Mi hát az Isten akarata? Sok mindent lehet mondani, hiszen számunkra teljességgel nem kiismerhető, de az biztos, hogy Isten akarata az, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére. Isten azonban nem robotokat teremtett, hanem szabad lényeket, akik dönthetnek mellette. Isten egyértelműen meg akarja menteni az embert. Erről beszél karácsony ünnepi szentmiséjének evangéliuma. Ünnepélyes himnusz, amely emelkedett módon írja meg a megtestesülés titkát. Talán nem véletlen, hogy az evangélisták közül János jelképe a sas, aki magasból szemléli a világot, s így nagy összképe van. János ezért tudja ilyen emelkedett módon megfogalmazni a karácsony tanítását. Az ünnep meghívás arra, hogy legyünk készek a jóakaratra, a békére és az elfogadásra. Ám ehhez Isten kegyelme is szükséges. Ezt pedig Jézus adja, aki eljött értünk és közénk. Ha a világban nincs is béke, de Krisztus követőinek lelkében megvalósulhat a béke.
Fotó: Koprivanacz Kristóf
Forrás: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye
*
Kaposvári Egyházmegye
December 25-én, karácsony első napján a kaposvári Nagyboldogasszony-székesegyházban mutatott be szentmisét Varga László megyéspüspök.
János a legnagyobb távlatból szemléli Jézus életét, tanítását. Visszamegy a kezdetekhez. Visszamegy a világ kezdetéhez, s ezzel kezdi az evangéliumát: „Kezdetben volt az Ige.” Vegyétek kezetekbe, szemléljétek, olvassátok, forgassátok a szívetekben az igét, s az ige elvégzi a munkáját bennetek. Én is ezt tettem most ezzel a jánosi szöveggel. Egy kicsit átírtam. Nem hamisítottam, hanem átírtam, kicseréltem szavakat joggal, mert János evangélista a leveleiben arról ír, hogy Isten a Szeretet. Arra gondoltam, hogy ha az Ige helyére beteszem a Szeretet szót, akkor vajon hogy néz ki ez a szöveg? (...)
„Minden a Szeretet által lett. Szeretet nélkül semmi sem lett, ami lett. Ha eltévesztjük, ha feszültség van, s ha a bűn nagyon megtépázza a kapcsolatainkat, vissza kell térni a forráshoz. Honnét is indultunk? Minden a Szeretet által lett. Te is és a másik is, akivel éppen feszültségben vagy. Minden a Szeretetből fakad, s mindent az Isten szeretete tart fenn. Nem a bűn, gonoszság, pénz, katonai vagy politikai hatalmak. Labdába sem rúghatnak a Szeretethez képest. Mindent a Szeretet tart fenn. Azért van még világ, azért vagyunk mi, mert a Szeretet tart fenn bennünket.”
A teljes beszámoló ITT olvasható.
Fotó: Kling Márk
Forrás: Kaposvári Egyházmegye
*
Miskolci Egyházmegye
December 25-én Orosz Atanáz megyéspüspök vezette az ünnepi Szent Liturgiát a miskolci székesegyházban.
„Nem kis bátorság kellett a bölcseknek ahhoz, hogy a Jeruzsálemben összegyűlt embereknél kérdezősködjenek, vagy netalán a palotába is bekopogtassanak. Nem tudjuk, hogy akkor hogyan viselték a kintről érkezőket, nyilván akkor sem volt veszélytelen szóba állni a zsidó vezetővel, főként, hogyha messziről jött oda valaki. Hol van a zsidók újszülött királya? Mert láttuk csillagát napkeleten, s eljöttünk, hogy hódoljunk neki, mondták a bölcsek.
Ma éjszaka még a csöndes születés titkát ünnepeltük, vettük körül csendes énekeinkkel, most már az imént hallott evangélium világraszóló kozmikus örömre biztat bennünket, a karácsony mindenre kiterjedő jelenségére hívja fel a figyelmünket, mert a csillagimádó bölcseket a csillag megtanította, hogy az igazság napját leborulva imádják. Igen, mindenkihez szól a Betlehemben megszületett Messiás, mert ő a mindeneket teremtő Isten ige, aki öröktől kézben tart mindent” – mondta homíliájában.
A teljes beszéd ITT olvasható.
Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye
*
Veszprémi Főegyházmegye
Karácsony ünnepén, december 25-én ünnepi szentmisére gyűltek össze a hívek a veszprémi Szent Mihály-főszékesegyházban. A szentmisét Udvardy György érsek mutatta be, aki köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet: Isten végtelen szeretete gyűjtött egybe bennünket, hogy karácsony ünnepén hálát adjunk azért, hogy az idők teljességében az Atya végérvényesen megszólította az embert egyszülött Fia által.
Az érsek hangsúlyozta: Jézus Krisztus születésében szabadságot nyertünk, újra Isten gyermekeivé lettünk, és Krisztusban egymás testvéreiként élhetünk. A karácsony nagy titkát együtt, közösségben éljük meg – azt, hogy az Isten Fia emberré lett, hogy mi Isten gyermekei lehessünk.
Homíliájában Udvardy György kiemelte: „Az Ige testté lett és közöttünk lakott” – ez az evangéliumi mondat egyszerre hitvallás és történelmi valóság. Jézus Krisztus születése nem pusztán vallási elképzelés vagy emberi vágy, hanem valóságos esemény: az örök Ige valóságos emberré lett, miközben valóságos Isten maradt. Nem látszatként vállalta az emberi létet, hanem teljesen osztozott sorsunkban, a bűnt kivéve mindenben hasonlóvá lett hozzánk.
A teljes beszámoló ITT olvasható.
Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria











