Kármelhegyi Boldogasszony búcsúünnepét gazdag lelki program vezette be Keszthelyen, a Kis Szent Teréz-bazilikában.
Július 18-án, szombaton az előesti szentmisét Tódor Szabolcs helyettes esperes, búcsúszentlászlói plébános mutatta be. A liturgiát a templom előtti kiskörmenet követte.
A szertartás után Virágh András orgonaművész adott ünnepi hangversenyt. A folytatásban a hívek vezetett és csendes szentségimádáson vehettek részt.
A búcsú vigíliájának csúcspontjaként éjfélkor tartott szentmisét Mokos János devecseri plébániai kormányzó mutatta be.
Július 19-én, a vasárnapi ünnepi szentmise előtt megáldották a skapulárékat.
A búcsúünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Horváth Zoltán protonotárius kanonok, esperes, a budapesti Avilai Nagy Szent Teréz-templom plébánosa volt.
A szertartás elején az egyházközség nevében Pálfi György köszöntötte a búcsúra érkezett zarándokokat és a meghívott vendégeket. Mezei András, a Kis Szent Teréz-bazilika plébánosa is köszöntötte a búcsú résztvevőit.
A plébános örömét fejezve ki, hogy
elevenen él a kármeli örökség és a Mária-tisztelet.
Arra hívta a jelenlévőket, hogy együtt imádkozva kérjék a Szűzanya közbenjárását, és őrizzék meg ezt a lelki örökséget a jövő nemzedékei számára.
Horváth Zoltán atya köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy ismét Keszthelyen ünnepelhet a hívekkel. Felidézte személyes kötődését a városhoz és a bazilikához: gyermekkorában családjával rendszeresen részt vett a Kármelhegyi Boldogasszony-búcsún, ezért a meghívást úgy élte meg, mint hazatérést – mondta.
Homíliájában a hitről, Isten gondviselő szeretetéről és a Kármelhegyi Boldogasszony példájáról elmélkedett.
Szűz Mária hite abban állt, hogy feltétel nélkül elfogadta Isten akaratát. Isten ma is a hitre hívja az embert, és
életünk eseményein keresztül erősíti meg a benne való bizalmat
– emelte ki szentbeszédében a budapesti Avilai Nagy Szent Teréz-templom plébánosa.
Isten azt szeretné, hogy az ember személyes kapcsolatban éljen vele. Aki hisz az egy igaz élő Istenben, és megteszi az Isten akaratát, annak az életében úgy van jelen az Isten, mint egy családtag – fogalmazott.
Isten küld jelet, hétköznapi dolgokon keresztül – tette hozzá a szónok, kiemelve, hogy véletlenek nincsenek, csak Gondviselés van.
A kármelita hagyományra utalva a szentmise főcelebránsa emlékeztetett arra is, hogy a Kármel-hegy fölött megjelenő „tenyérnyi felhő” a Boldogságos Szűz Mária előképe, aki által Isten kegyelme érkezett a világba.
Homíliája végén Horváth Zoltán arra buzdította a híveket, hogy fedezzék fel Isten személyes üzeneteit saját életükben.
A Kármelhegyi Boldogasszony-búcsún Mezei András plébános örömét fejezte ki, hogy a nagy nyári meleg ellenére is sok zarándok érkezett Keszthelyre, hogy együtt köszöntsék Kármel Ékességét és Királynéját.
Az ünnepen zenei szolgálattal közreműködött a Kis Szent Teréz Kórus. A szentmisét skapulárés körmenet követte.
A vasárnapi búcsúi szentmisét a Mária Rádió országos adásban élőben közvetítette.
Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria



























