Az animátortalálkozó mottójául Boldog Rua Mihály és Don Bosco első találkozásának egy mondatát választották: „Mi ketten mindenben felezünk.”
A találkozó fő témája az volt, mi a szerepe és a feladata egy szalézi animátornak a mai magyar oratóriumokban, azaz miként „feleznek” animátorként, szalézi fiatalként Don Boscóval, a szaléziakkal a szalézi küldetésben. A találkozó része volt a szórakozás, a tánc, a zene és a közös ünneplés mellett a lelki formáció, a gyakorlati műhelyek és a csoportmunka is.
A pénteki nap a találkozásoké volt. Több program közül válogathattak a Kazincbarcikára érkező vendégek. Volt rekesztoronymászás, megtekintették az állatkertet, és kézműveskedésre is lehetőség nyílt. Este a vacsora után a tornateremben vidám műsor szórakoztatta a résztvevőket, és hangolt rá mindenkit a hétvége témájára.
Szombaton a képzésé volt a főszerep. Reggel fakultatív szentmisével indult a nap. A délelőtti formációs foglalkozásra korosztály szerint két nagy csoportba osztották a résztvevőket.
A 15–17 éves korosztálynak Kovács Katalin nővér tartott interaktív előadást. Csoportokba osztotta a fiatalokat, és kijelölt melléjük egy-egy animátort, aki a csapatok által előadandó színdarab összeállításában segített. „Don Bosco életével kapcsolatban sok újat tanítottak a leírások, ráadásul közelebb hozta az embereket a közös munka. A színdarabok közötti szünetekben olyan dolgokról beszélgettünk, hogy miért vagyunk animátorok, hogyan viselkedünk az oratóriumon kívül, vagy hogy mi tesz minket boldoggá” – mondta el Palkó Fanni.
A 18 év felettieknek Vitális Gábor atya tartott előadást. A prezentáció első felében a megelőző módszer pedagógiájáról mesélt, Don Bosco életének fontosságáról a fiatalok életében és a szaléziak és animátorok közötti összhang fontosságáról az oratóriumban. Legutolsó gondolatként a kapcsolattartásról volt szó a mai világban, hogy hogyan a leggyorsabb és legcélravezetőbb egy esemény közlése. Az előadás végén csoportokban osztották meg gondolataikat, tapasztalataikat a jelenlévők.
Délután forgószínpadszerűen több műhely közül mindenki kettőt választhatott, voltak köztük elméleti és gyakorlati foglalkozások is.
A műhelyek után játék keretében ismerhették meg a várost a fiatalok. A vacsora után szentségimádásban köszönhették meg a tartalmas napot. Este színdarabokkal és játékokkal szórakoztattak a Szalim csapat animátorai, majd teaház és táncház várta a résztvevőket.
Vasárnap reggel a Szent Család-templomban vettek részt szentmisén az animátorok, a prédikációban Albert van Hecke belga szalézi, korábbi régióvezető és tartományfőnök fejtette ki gondolatait a „felezéssel” kapcsolatban, a témát a mise után előadásban fejtette ki. Szólt az oratórium fontosságáról: négy lábon áll, mint egy szék, mert akkor biztos. Ezek az otthon, az iskola, az udvar és a templom.
Forrás és fotó: Szaléziak.hu
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria



