A szentmise elején Váron István plébános köszöntötte a főpásztort és a jelenlévőket, majd köszönetet mondott a templomhomlokzat, valamint a lábazat és az elektromos rendszer felújításáért.
A főpásztor prédikációjában a felolvasott evangéliumi szakaszról (Mt 22,1–10) elmélkedett. Azt hallottuk, hogy egy király lakomát rendezett a fiának. Ennek a lakomának a megjelenítése minden szentmise, s ez a lakoma fog beteljesedni majd a nagy lakomán, a mennyországban. A lakoma középpontja nem a lakodalmas nép, hanem a fiú, akit ünnepelnek.
Ahogyan ezt valaki megfogalmazta, a „szelfikereszténység” korát éljük. Mindenki tudja, mit jelent „szelfizni”, a fiatalok rendszeresen gyakorolják. Magukról készítenek fotót a legszebb katedrálisokkal és a legszebb tájakkal a háttérben. A központban nem a katedrális van, vagy a gyönyörű táj, hanem az, aki készíti a fotót – mutatott rá a megyéspüspök, majd hozzátette: a szentmisén is hajlamosak vagyunk saját magunkat helyezni a középpontba. Ha tetszik az ének, vagy a pap szép gondolatokat fogalmaz meg a prédikációjában, akkor az egy „jó mise volt”.
Azonban nem a pap a középpontja a misének, és nem is a kántor – akármilyen gyönyörűen is végzik a szolgálatukat –, hanem Krisztus. Ezt sokszor elfelejtjük.
Énközpontú kereszténységet gyakorlunk, és Istennek leosztjuk a szerepet. Az a dolga, hogy nekünk jó legyen. Az imádságaink középpontja nem Isten dicsősége és dicsőítése, hanem a mi jobblétünk, jólétünk. Arra irányulnak imádságaink, hogy vigyázzon az egészségünkre, az anyagi biztonságunkra, a családunkra, és természetesen a jövőnkre is. Ezek nagyon fontos dolgok. Ezt is kérni kell, de nagy baj van, ha ez marad az imádságaink középpontjában.

„Azt hallottuk az evangéliumban, hogy nagyon sokakat meghívtak a lakomára. De miért nem jöttek el? Azért, mert a meghívottak saját magukat helyezték a középpontba. Végezték a saját dolgukat, ami sokkal fontosabb volt számukra, mint a lakoma” – mutatott rá a főpásztor.
Ki kell gyógyulnunk az énközpontú kereszténységből, mert
a kereszténység lényege nem én vagyok, hanem az Isten, aki meghívott, aki kiválasztott, és aki nekem akarja adni az ő országát és a mennyországot.
Lakomát rendez számomra, hogy jól érezzem magam a Fia társaságában. De a központ nem a lakodalmas nép, hanem a vőlegény, az Úr Jézus Krisztus. Jó lenne, ha visszakerülne Jézus a keresztények életének a középpontjába.
Ha megtörténik ez a nézőpontváltás, akkor a vallásgyakorlatunk szeretetválasszá válik. Isten szeretetből meghívott engem, és én válaszolok erre a szeretetre.
Másként éljük meg azt a szentmisét, amelyre azért megyünk el, hogy nyugodt legyen a lelkiismeretünk, mert nem akarunk misét mulasztani, vagy hogy jól érezzük magunkat; és egészen más az a szentmise, amelynek a középpontja Krisztus. Azért megyünk, mert itt találkozhatunk vele, s mert itt ő az, aki az evangéliumban szól hozzánk. Azért veszünk részt, mert a szentmisében vele egyesülhetünk a szentáldozásban. Egy Krisztus-központú kereszténység egészen más gyümölcsöket terem, mint egy énközpontú kereszténység. Arra hív bennünket az evangélium, hogy tegyük szeretetválasszá az életünket, hiszen meghívottak vagyunk.
Mit jelent ez a gyakorlatban? Azért járunk szentmisére, mert valaki meghívott bennünket, az Úr Jézus Krisztus és a mennyei Atya. Azért imádkozunk, mert valaki megszólított minket. Azért olvassuk a Szentírást, mert Isten szól hozzánk, és szeretnénk befogadni szeretetválaszként az ő igéjét, a szavait. Az imában pedig válaszolunk annak, aki megszólított bennünket. Azért megyünk gyónni, mert valaki felajánlotta, hogy elveszi a bűneinket, ha odaadjuk neki. Ha szeretetválaszként tesszük, mások a gyümölcsök. Nem mi leszünk a középpont, hanem az Úr Jézus Krisztus, aki meghívott és aki kiválasztott minket – hangsúlyozta a megyéspüspök, majd arra buzdította a jelenlévőket, hogy adjanak hálát ezért a meghívásért és tegyék szeretetválasszá életüket, majd egy Lisieux-i Szent Teréztől származó idézettel zárta prédikációját:
Isten nem azt kéri tőlünk, hogy nagy dolgokat vigyünk véghez, hanem azt, hogy a kis dolgokat nagy szeretettel végezzük.”
Forrás: Kaposvári Egyházmegye
Fotó: Kling Márk
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria






