Kiemelkedő OTDK-eredményeket értek el az egri katolikus egyetem hallgatói

Hazai – 2023. május 26., péntek | 10:32

Rég nem látott sikerrel szerepeltek az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (EKKE) hallgatói az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK). Az EKKE diákjai közül nyolcan első, tizennégyen második, hatan harmadik helyezést értek el; tizenegy egyetemista pedig különdíjban részesült a tagozati üléseken.

A kiváló tudományos és alkotóművészeti teljesítményt nyújtó hallgatókat és témavezető tanáraikat május 23-án köszöntötték az egri Líceumban.

Az eseményen Juhász Tibor tudományos rektorhelyettes úgy fogalmazott: a két évvel ezelőtti OTDK-n az akkor még négy campusú Eszterházy diákjai 25 OTDK-díjazást értek el, s most az EKKE hallgatói – kisebb létszámmal – felülmúlták ezt az eredményt: 28 1–3. helyezést és 11 különdíjat hoztak el az országos tudományos versenyről. A rektorhelyettes aláhúzta, hogy a speciális OTDK-szabályok okán bajnoknak tekintik nemcsak az országos 1–3. helyezést elért hallgatókat, hanem a szekciókban különdíjat nyert diákokat is. Az OTDK-ról elhozott oklevél egyértelműen belépő a tudományos, művészeti világba, ezt többek között az Új Nemzeti Kiválóság Programban is remekül lehet kamatoztatni. A rektorhelyettes megerősítette a tehetséges fiatalokat abban, hogy a most elért eredményt vegyék egyértelmű jelzésnek: szükség van rájuk a tudományos világban.

Az eseményen Verók Attila egyetemi tanár, az Egyetemi Tudományos Diákköri Bizottság elnöke ismertette az elért eredményeket.

Mint elhangzott: az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemet az április 3. és 27. között megrendezett 36. OTDK-n a tizenhat szekcióból tízben képviselte hallgató: összesen száz eszterházys diák vett részt a tudományos megmérettetésen, kiváló eredménnyel.

Az EKKE hallgatói közül nyolcan első, tizennégyen második, hatan harmadik helyezést értek el; tizenegy egyetemista pedig különdíjban részesült a tagozati üléseken. Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem hallgatói a kétévente megrendezett országos tudományos megmérettetésre kvalifikált pályamunkáikkal összesen tehát 39 helyezést vagy jutalmat szereztek.

Jól mutatja az egyetemi tehetséggondozás sikereit, hogy az EKKE minden karát képviselik a díjazott hallgatói kiválóságok. A legtöbb díjat a Bölcsészettudományi és Művészeti Kar hallgatói szerezték 27 pályaművel, elméleti dolgozatokkal és művészeti alkotásokkal egyaránt. A BMK minden intézetéből kerültek ki elismerésben részesült pályamunkák. Az egyetemen belüli virtuális rangsorban a második helyen a Természettudományi Kar végzett öt pályaművel, míg a Pedagógiai Kar négy, az Informatikai Kar két, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar pedig egy díjazott pályamunkával járult hozzá az egyetemi eredménysorhoz.

Az elismerésben részesült hallgatók részletes eredményei ITT találhatók.

Forrás és fotó: EKKE

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria