Kórházba szállították Böjte Csabát – Nyugalomra van szüksége

Külhoni – 2020. november 19., csütörtök | 13:50

Egy közösségi bejegyzés alapján terjedt el a hír, hogy Böjte Csaba ferences szerzetest kórházba szállították, amiről megkérdeztük Csaba testvér rendi elöljáróját.

Urbán Erik ferences szerzetes, a Szent István Királyról Nevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány tartományfőnöke kérdésünkre elmondta, hogy Böjte Csabát november 18-án, este kivizsgálás céljából Budapestre, kórházba szállították. 

Csaba testvér elutazása előtt úgy döntött, nem kéri a hír kommunikálását, és nem tette ki közösségi oldalára sem. Urbán Erik arra buzdít mindenkit, hogy imádkozzunk Csaba testvérért és mindenkiért, aki koronavírus-betegségben szenved.

Böjte Csaba közvetlen munkatársán keresztül szerkesztőségünkhöz eljuttatott üzenetében elmondta, hálás az érdeklődésekért, azonban kéri, hogy telefonon és más módon se keressék, pihenésre, nyugalomra és gyógyulásra van szüksége.

Böjte Csaba erdélyi ferences szerzetes november 16-án délután osztotta meg Facebook-oldalán, hogy pozitívnak bizonyult a koronavírustesztje. Csaba testvér akkor az alábbi bejegyzést tette közzé közösségi oldalán:

Megvolt a koronavírusteszt, és sajnos pozitív lett az eredmény! Ez a pozitív teszt azt mutatja, hogy nemcsak a külvilágban, de már az én szervezetemben is konfliktus, háború zajlik! Ezt a csetepatét én úgy érzékelem, hogy sokat köhécselek, fáradtabb vagyok, és főleg nem mehetek az emberek közé, nem tarthatok szentmisét, valószínű, hogy nem is tudnék egy órácskát beszélni köhögés nélkül...

2016 őszén tartottam egy sorozatot az áldott békéről. Kollégáimat megkérem, hogy ezeket az elmélkedéseket adják közre esténként 18 órától (magyar idő szerint 17 órától – A szerk.), és ígérem, ha Isten segít, újból elkezdjük a közös élő imádkozást is! Addig imádkozzunk – ahogy lehet, külön-külön –, hogy béke legyen a testünkben, a családjainkban, a munkahelyeken, a népek, nemzetek között, e gyönyörű nagyvilágban! Imádkozzunk, hogy mi, emberek békében tudjunk élni Teremtőnkkel, egymással, és e földön élő növényekkel, állatokkal, minden teremtménnyel! Karácsonyra, a béke ünnepére készülünk, teremtünk békét magunkban és világunkban!

Szeretettel, Csaba t.

Csaba testvér írásunkat követően, a délután folyamán üzenetet tett ki a közösségi oldalára, melyet alábbiakban közreadunk.

Istennek legyen hála azt mondják, hogy stabil az állapotom, én is jól érzem magam, biztonságban. Imádkozom mindazokért kik gondoskodó szeretettel a betegek mellett állnak!

Sokan kérdezik, hogy a Megváltónk által meghirdetett szeretet parancs hol van a mai társadalomban? Egy ilyen fellengzős kérdésre, csak annyit mondok, hogy közegészségügy, de mondhatnák közoktatást is, vagy közbiztonságot is, közvilágítást és még sok életünket meghatározó Krisztusi szeretet parancsból kinőtt kezdeményezésre!

Istenben bízó lélekkel, mindenért hálát adva, Csaba t.

*

Böjte Csaba közös imafelhívásunk egyik kezdeményezője, melyet november 12-én a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Titkársága, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Magyar Kurír és az Új Ember szerkesztősége, Csókay András és Szikora Róbert, a világesemény hírnökei, valamint Fodor Réka missziós orvos tettek közzé.

Ebben arról írnak, hogy „a pandémia első hulláma enyhülésekor, a tavaszi veszélyhelyzet végén, május 31-én közel három hónap közös imádság után úgy váltunk el, hogy folytatjuk az imádságot, de bíztunk benne, hogy hasonló célból nem kell újra összejönnünk”.

„Most azonban ismét járványügyi veszélyhelyzetben vagyunk, és ismét arra hívunk mindenkit, hogy fejezzük ki együttérzésünket és közelségünket a koronavírus-fertőzésben szenvedők felé, mindazok felé, akik betegek, imádkozzunk elhunytainkért hazánkban és határainkon túl. Mindenkit arra hívunk, hogy szólítsuk meg együtt Istent, aki életünknek és hitünknek forrása” – folytatódik a felhívás.

A járványveszély elvonulásáig a déli imádságot követően fohászkodjunk együtt mindennap Istenhez Erdő Péter bíboros, prímás imádságával, és kérjük a Szűzanya oltalmát Ferenc pápa felajánló imája segítségével.

A közös imát naponta 11.55-től a Magyar Kurír YouTube-csatornáján élőben közvetítjük a budapest-angyalföldi Szent Mihály-templomból. Az imádságot a kihelyezett Oltáriszentség előtt Kuzmányi István diakónus, főszerkesztő vezeti.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria