Koronavírus – Felelős együttműködést és mély imát kérnek a hívektől az olasz püspökök

Kitekintő – 2020. február 26., szerda | 18:28

Az olasz püspöki konferencia (CEI) február 24-én tette közzé azt a közleményt, amely a koronavírus okozta járványveszély kapcsán a hatóságokkal való felelős együttműködésre és elkötelezett, mély imádságra szólítja fel a híveket.

Az Olaszországban terjedő járványveszély miatt, a közegészség védelme, valamint a fertőzés további terjedésének megakadályozása érdekében az olasz püspöki konferencia állandó bizottsága közleményt adott ki, amelyben felhívják a katolikus hívek figyelmét az állami és a regionális hatóságokkal való teljes együttműködés kötelességére. Kérik a híveket, hogy nyitottan és készségesen fogadják a hatóságok által kibocsátott rendelkezéseket.

Az Egyház Olaszországban újítsa meg napról napra az imádságát, ahogy Bariban a földközi-tengeri találkozó lezárásakor Ferenc pápa a szentmisében imádkozott. Legyen ez a közelség imája minden fertőzött betegért és családjaikért, ima az orvosokért és a betegápolókért, a szükségállapotban segédkezőkért és a felelős döntéshozókért, akiknek feladata a megfelelő elővigyázatossági lépések meghozatala – írják a püspökök.

Kötelezzük el magunkat amellett, hogy elkerüljük a zavarodottságot és eloszlatjuk a félelmeket. Keressük most a valóság, a bizalom és a reménység szempontjait, melyek lehetővé teszik, hogy együtt nézzünk szembe a jelenlegi nehéz helyzettel.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: ANSA (Lodi kihalt főtere)

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria