Kovács Péter Tádé testvér még idén ősszel Krakkókban kezdi el a teológiai tanulmányait. Ugyanitt Bővíz Krisztián Pio testvér már a 3. évfolyamot kezdte el.
A fogadalomtétellel egybekötött szentmisén a házfőnök, Piotr Stanikowski atya ünnepi prédikációjában kiemelte: a fogadalomtétel nem megérkezés, hanem egy olyan új életszakasz kezdete, amikor a szerzetes Krisztus iránti szeretetből mond le az addig számára nyitott lehetőségekről. A hivatás vállalása azzal jár, hogy amikor valami, Valaki mellett döntünk, más lehetőségeket elengedünk.
Az idei fogadalomtételnél első alkalommal történt meg, hogy a novíciusok saját tartományfőnökük kezébe tették le a fogadalmat – így Tádé testvér Vízi András kezébe.
A rendi hagyományoknak megfelelően ilyenkor a fogadalmat tevők a generális atya megbízottja, a tartományfőnökök elé térdelnek, és felolvassák a saját kézzel írott fogadalomtétel szövegét.
Ezután megkapják a rendi szabályzat egy példányát, majd az oltáron aláírják a fogadalométel szövegét.
Az örökfogadalomig a pálosok évente megújítják fogadalmaikat. Az örökfogadalom általában a diakónusszentelés előtt történik a papságra készülők esetében, vagyis a noviciátustól számítva körülbelül hat év után.
Kisboldogasszony ünnepe jó lehetőséget adott arra is, hogy a novíciusok a többi pálos testvérrel együtt visszatekintsenek hivatásunk kezdeteire, minthogy az ünnep maga is arra hívott, hogy megváltásuk kezdeteire emlékezzenek a Szűzanya születését ünnepelve.
Miként Piotr Stanikowski atya is hangsúlyozta prédikációjában: a szerzetesi életben minden nehézségre és krízisre egyetlen megoldás van – visszatérni Krisztushoz. Erre pedig nincs jobb példa, mint a Szűzanya, akinek soha nem kellett visszatérnie Krisztushoz, mert sohasem távolodott el tőle.
Forrás és fotó: Magyar Pálos Rend
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria



