Közel százötven ország mintegy félmillió fiatalját várják Rómába szentévi zarándoklatra

Kitekintő – 2025. július 24., csütörtök | 19:29

Július 28. és augusztus 3. között kerül sor Rómában a fiatalok jubileumára, amelyet a szentév talán legjobban várt eseményeként aposztrofált a szentév vatikáni főszervezője, Rino Fisichella érsek a július 23-i sajtótájékoztatón a Vatikánban. Róma polgármestere, Roberto Gualtieri biztosított mindenkit arról, hogy a város „készen áll, hogy üdvözölje a világot”.

Fisichella érsek, az Evangelizáció Dikasztériumának proprefektusa szerint Róma mintegy félmillió fiatal zarándokra számít 146 országból, kísérőikkel együtt. A zarándokok 68 százaléka Európából érkezik, a többiek Amerikából, Afrikából, Ázsiából és Óceániából. Fisichella érsek külön kiemelte, hogy néhány fiatal olyan országokból érkezik, ahol jelenleg háború dúl: Libanonból, Irakból, Mianmarból, Izraelből, Ukrajnából, Szíriából és Dél-Szudánból. „A jubileum célja, hogy a világ minden fiatalja hatalmas öleléssel üdvözölje őket – hogy létrejöjjön béke egy igaz pillanata, és a világban elinduljon a béke megteremtése” – mondta Fisichella érsek.

A program július 28-án kezdődik az első zarándokok érkezésével. A fiatalokat Róma 270 plébániáján, 400 iskolájában, illetve azok számos tornatermében és más városi intézményekben, valamint vendéglátó családoknál szállásolják el – tájékoztatott Fisichella érsek, aki köszönetet mondott a közreműködőknek. Kiemelte, hogy a római kiállítási központ önmagában legalább 25 ezer fiatal befogadására alkalmas, amit úgy jellemzett: „Ez gyakorlatilag város lesz a városban.”

Az ellátásról 20 elosztóponton gondoskodnak, akkreditációs rendszerrel – így minden fiatal résztvevő biztosan hozzájut ahhoz, amire szüksége van. Augusztus 1-jén az ókori Circus Maximus hatalmas szabad területe gyónási hellyé alakul: különböző nemzetiségű papok várják, hogy a fiataloknak kiszolgáltassák a békét hozó bűnbánat szentségét. „Mivel nyáron a papok és szeminaristák is szabadságra mennek, nem volt egyszerű feladat több mint ezer olyan papot találni, aki Rómában különféle nyelveken tud gyóntatni” – jegyezte meg Fisichella érsek.

Augusztus 2-án, szombaton megnyílnak a Róma északi részén fekvő, az ifjúsági jubileumra megújult Tor Vergata városrész kapui, ahol már kora reggeltől zenekarok és művészek lépnek fel. Az imavirrasztás XIV. Leó pápával 20.30-kor kezdődik. A program különlegessége, hogy egy-egy Olaszországból, Mexikóból és az Amerikai Egyesült Államokból érkező fiatal kérdést tesz fel a Szentatyának, amelyekre ő a saját anyanyelvükön válaszol. A záró szentmisét XIV. Leó vasárnap reggel fogja bemutatni.

Roberto Gualtieri, Róma polgármestere elmondta, hogy az esemény technikai felszereltsége „minden idők legnagyobbja, amit Olaszországban rendezvényhez valaha létrehoztak”. Ehhez hozzátartozik egy 500 négyzetméteres irányítóközpont, amely felügyeli az 500 ezer négyzetméteres zarándokterületet.

A meteorológiai szolgálatok szerint Rómában a jövő héten 30–32 °C-os hőmérséklet várható, ami nem ritkaság az olasz fővárosban. A forróság enyhítésére a szervezők 2660 vízutántöltő állomással, ötmillió palack ivóvízzel és hetven párakapuval készülnek, hogy minden résztvevő felfrissülhessen; 2760 mobil vécét is kihelyeznek a zarándokterületeken. Róma különös figyelmet fordít a fiatalok egészségügyi ellátására is az esemény idején: tíz elsősegély-állomást alakítanak ki, és további 43 mentőautó járja a várost. Emellett a polgármester négy pihenőzónát hozott létre, ahová a fiatal zarándokok visszavonulhatnak, ha nyugalomra vágynak.

Ahogy minden ilyen nagyszabású rendezvénynél, a biztonság itt is kiemelt szempont – hangzott el a sajtótájékoztatón. A Tor Vergata városrész fölött megtiltják a drónok és egyéb légi járművek használatát, ezzel is védve a résztvevőket. A rendezvény lebonyolítását kétezer fiatal polgárőr, további négyezer önkéntes, valamint városi és regionális egységek segítik. Nemzetközi iroda támogatja a külföldi zarándokokat, például elveszett iratok pótlásában.

A szentév szervezői összesen mintegy 17 millió résztvevőre számítanak az év során zajló jubileumi eseményeken, amelyek hivatalosan 2026. január 6-án érnek véget, az Úr megjelenésének ünnepével, amikor bezárják a Szent Péter-bazilika szent kapuját.

Forrás: Romkat.ro/Vatican News

Fotó: Diocesidiroma.it

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria