Közösséget formált A helység kalapácsa – A szentendrei Ferences Gimnázium végzőseinek bálján jártunk

A FerBál a középiskolától való búcsúzás első eseménye, a gyerekkor lezárása, és kilépés a felnőttek világába. Bécser Róbert OFM igazgatóval és Fejes István OFM igazgatóhelyettessel beszélgettünk, hogyan búcsúznak a végzősök, hogyan kísérik őket ezen az úton, milyennek látják felkészültségüket, a világot, ahol el kell kezdeniük életüket.

Hónapok óta készülnek a szentendrei Ferences Gimnázium végzős osztályai a FerBálra. Ez az iskolától való búcsúzás első eseménye számukra. Színdarab, osztálytáncok, keringő, néptánc, az osztályok bemutatkozásai, majd szabad tánc a programja.

Idén merész volt a darabválasztás: a három 12. osztályból verbuválódott alkalmi társulat Petőfi Sándor műfaj- és stílusparódiának szánt darabját, A helység kalapácsa című vígeposzt vitte színre.

„A Petőfi-emlékév bátorított, hogy belevágjunk, holott maga a mű idegen a gyerekeknek, és nem is színpadra szánt. Tudtam, hogy nehéz lesz megbirkózni a szöveggel. Szeptemberben beérkeztek a jelentkezések, kiválasztottuk a szereplőket, elkezdtük a próbákat. A gyerekek egyre jobban beletaláltak, megjött a kedvük, meglátták a tehetségüket; lehetőséget kaptak kreativitásuk megmutatásra, s ez azzal járt, hogy a művet is megszerették” – meséli Soós Sándorné Veres Rózsa magyartanár, aki a színpadra állítást irányította Mocskonyiné Nagy Emese tanárnővel, a darab zenei és táncos jeleneteinek betanítójával együtt.

„Felöltöztették” a darabot: ének, zene, tánc gazdagította Petőfi Sándor művét. Beépítettek Petőfi-verseket, köztük több bordalt, valamint Fehérváry Lilla és Mocskonyi Dörgő öregdiák Petőfi-vers-megzenésítéseit. A darab teljes zenei anyagát ugyancsak ők szerezték. Hangulatfestő élő zenével kísérték az előadást.

Hetvennyolc diák és két öregdiák vett részt az produkcióban – fontos szempont volt ugyanis, hogy minél többen bekapcsolódhassanak az előadásba. Törekednek arra, hogy a zenés-táncos-énekes tehetségű diákok megmutatkozhassanak.

Kiváló előadást láthattunk, a diákoknak sikerült életre kelteniük Petőfi Sándor ízes humorú hőskölteményét. Az első percben elfelejthettük, hogy két hónap alatt született produkciót látunk, melynek szereplői többségében erre az alkalomra váltak életükben először színjátszókká.

A diákok a nehéz szövegeket könnyedséggel adták elő, a narrátorok jól átadták úgy az eposz patetikus, mint a kiszólogató, köznyelvi sorait. Kiaknázták a poénokat, láthatóan élvezték a sok nyakatekert meghatározást, szószaporítást, s ezzel életet tudtak vinni a szövegbe.

A színpadra vitel nagyszerű összjátékról tett tanúbizonyságot. Soós Sándorné Veres Rózsa tanárnő meg is jegyezte: „Rengeteg értéke van: az egyik, hogy a három osztály egy közösséggé kovácsolódik a munkában.”

A szentendrei gimnáziumban helyi hagyomány, hogy elválasztották egymástól a szalagtűzést és a FerBált, a végzősök búcsúbálját – kezdi a beszélgetést Bécser Róbert OFM. „A FerBál a végzős diákok gesztusa szüleik, tanáraik felé. Olyan, mint egy nagy csokor virág, mellyel a diákok megköszönik a 4–6 évet, amit nálunk eltölthettek. Mintha azt mondanák: »Megmutatjuk, mire jutottunk«; és széles keresztmetszetet nyújtanak élményeikből. Van osztálymúzeum, ahol bemutatják magukat egyénenként és közösségként is; mit jelentett nekik a ferencesség, mit szerettek meg itt, mit kaptak” – mutatja be az igazgató az egyik hagyományt.

Fejes István OFM azt emeli ki, hogy a diákok nagy szabadságot kapnak a programok kialakításában. „Fontos nekik, hogy felnőttként tudnak dolgozni. Az a tapasztalat, hogy tudják, mi a dolog tétje, s aki elvállal valamit, azt meg is szervezi. A tanár ilyenkor hátrébb lép; engedi, hogy a diákok mindent kézbe vegyenek. Érezhető, hogy mindenkit egy belső drive hajt; nagy hatásfokkal képesek dolgozni” – mondja el tavaly végzett osztályáról István testvér. Hozzáteszi: „Ábránd, hogy teljesen közös a munka, és mind a harminchat diák kiveszi a részét a feladatokból. De ha van egy jó osztályközösség, abban van egy húzó mag, aki viszi a szervezést, így már könnyebben kapcsolódik a többi.”

A FerBált januárban követi a szalagtűzés, májusban a ballagás, az érettségi megmérettetése, majd jön a legutolsó hagyomány: a diákok a díszudvaron álló kopjafába verik be rézszegecsekkel monogramjukat, ahogy egykor a szakmai vándorútra induló inasok.

A ferences gimnáziumban a búcsúzást belsőleg is igyekeznek megalapozni, ennek megfelelően állítják össze a hittanórák tematikáját, ezt segítik a lelkinapok, lelkigyakorlatok és a végzős évfolyam zarándoklata Assisibe.

A gimnázium első éveiben hittanból az ismeretátadás a lényeges. 10. és 11. osztályban az erkölcstan sok beszélgetésre ad lehetőséget. „Ebben a két évben sok mindent »háttérbe teszünk«, a családi élet, a párkapcsolatok és az életvezetés van a középpontban. Nagy hangsúlyt kap az önismeret. Főként kiscsoportokban dolgozunk, amit nagyon szeretnek a diákok. Magukról is szívesen beszélnek, egymással is mélyre tudnak evezni. Az utolsó évben a fundamentális teológia segít megalapozni a hitüket. Ütköztetünk, megnézzük, miként tudjuk a nagy világvallásokkal összekapcsolni a katolicizmust, mik a különbségek, mitől határolódunk el, és mit vallunk közösen. Diákjainkat arra igyekszünk felkészíteni, hogyan lehet élni egy posztmodern, szekularizált, hitetlen világban” – írja le a céljukat Fejes István testvér.

„Bár szívesen lennénk a hab a tortán, de nem ritka, hogy nincs torta, tehát nincs családi háttér, nincs hitismeret, vagy egészen más a légkör otthon. Egyre gyakoribb, hogy a gyerek krízisből jön, megrendül hite a felnőttek világában. Ilyen helyzetben nagyon nehéz akár erkölcsi értékeket is átadni. Jó, ha van torta, mert néhány lelkigyakorlat nem pótolhat éves hiányokat” – mutat rá a náluk is tapasztalható nehézségekre Bécser Róbert.

Fejes István testvér elmondja: „Kivételes látni azt a belső érési folyamatot, hogy a diák bejön kamaszként, és távozik szinte felnőttként. Nagy ajándék, ha úgy tud kilépni valaki, hogy a gyerekhitét felnőtthitre váltja. Ez nem megy egyszerűen. Van, aki keres, és csak nem látja az utat. Ezt a folyamatot segíteni tudjuk, de igazán befolyásolni nem. Diákjainktól gyakran hallom, érzik a ferences burkot, ami körbeveszi őket, és félnek, hogy ebből ki kell lépniük. Jogos a félelem, hiszen olyan közegbe kerülnek ki, mely akár a hit, akár az emberség szempontjából inkább támadó, mint támogató. Ezért összeállítottunk harminchárom olyan kérdést, amit biztosan megkapnak, ha a hitük felől tudakozódnak, akár hogy próbára tegyék őket. Ilyenkor van húsz másodperce az embernek, s ha nem tud frappánsan válaszolni, elszalad a lehetőség. Fel kell készülni, ha kilépnek innen, saját kezükbe kell venniük az életük irányítását.”

Bécser Róbert OFM szerint is fel kell készülni a változásra. „Annyira ritkák a biztos pontok. Fontos a jó alma mater, ami erkölcsi tartást tud adni, és megtartó hitet a változó világban. A gimnázium talán az utolsó lehetőség, hogy igazán jó közösséghez tartozzon valaki. A legtöbb jóbarátot, akikre igazán lehet számítani, akikkel igazi közösségi élményük volt, túlnyomó többségben a gimnáziumi évek adják” – mondja az igazgató. Azt látja, a többség nagyon nehezen választ pályát, de még ennél is nehezebben történik a párválasztás, a párkapcsolatban való elköteleződés.

István testvér a döntésre való képesség kialakítását hangsúlyozza. „A korosztály legnagyobb problémájának azt látom, hogy nem tudnak, nem mernek dönteni. Azt próbálom közvetíteni nekik: nem az a legfontosabb, hány százalék lett az érettségid, hanem az, hogy merj dönteni. Ne engedd, hogy harmincévesen is egyedül maradj, legyen melletted, akivel le szeretnéd élni az életedet” – mondja. Ennek fontosságát visszhangozta Petőfi Sándor Ha szavaid megfontolom című verse is, melyet a FerBál néptáncbemutatóján énekeltek: „Nem óhajtok én egy tavaszt, / Hogy véled átmulassam azt, / Sem egy tavaszt, sem egy telet, / Hanem egész életemet!”

Fotó: Merényi Zita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír