Emlékezni, értelmezni, irányítani, ünnepelni – ez a négy kulcsfogalom határozza meg a közgyűlést előkészítő anyagot, mely meghatározza az ütemezést és a módszereket, amelyek alapján a helyi egyházak, püspöki konferenciák és kontinentális csoportok megoszthatják a püspöki szinódus záródokumentuma után elindult folyamat gyümölcseit, egészen a 2028 októberében megrendezendő rendkívüli közgyűlésig.
Négy szakasz
2027 első félévére az emlékezést tűzték ki célul, vagyis az egyházmegyei értékelő bizottságok áttekintik a záródokumentum megvalósításának tapasztalatát egy beszámolón és a többi egyháznak szóló levélen keresztül.
A jövő év második fele az értelmezésé: a nemzeti vagy regionális püspöki konferenciák kidolgoznak egy teológiai, lelkipásztori jelentést és egy levelet a többi helyi egyház felé.
2028 első negyedében a kontinentális szinódusi jelzések alapján megjelölik az irányvonalakat, prioritásokkal és célkitűzésekkel.
2028 októberében jön el az ünneplés ideje, amikor a szinódusi közösség összegyűlik a Vatikánban a Szentatyával együtt. A közgyűlés nem a folyamat végét jelenti, hanem egy ünnepi pillanatot, az értékelés, a szintézis és főként az Egyház szinódusi megtérésének újraindítását.
A szinódus gyümölcseinek felismerése
Milyen konkrét arcot rajzoljunk meg a missziós, szinodális Egyháznak? És milyen új szinódusi utak jelennek meg közösségeinkben? – többek között ezeket a kérdéseket teszi fel a dokumentum. Leszögezi, hogy nem a szinódus megismétléséről van szó, sem pedig újabb feladatokról, hanem arról, hogy újraolvassuk azt, amit már megéltünk, felismerjük gyümölcseit és nehézségeit, és a megérlelt tapasztalatot megosszuk az Egyházon belül.
Minden elkészült anyagot a Püspöki Szinódus Főtitkárságára kell továbbítani: 2027. június 30-ig az egyházmegyei és eparchiális anyagokat, 2027. december 27-ig a püspöki konferenciákét, 2028. április 30-ig a kontinentális anyagokat.
A szinódussal kapcsolatos információkat a www.synod.va oldalon teszik közzé folyamatosan. A főtitkárság további anyagokat bocsát rendelkezésre, és online képzési alkalmakat szervez a helyi egyházak felelőseinek a folyamat lebonyolításához.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican Media; General Secretariat of the Synod
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria

