Közzétették a pápa bulgáriai és észak-macedóniai útjának programját

Ferenc pápa – 2019. március 11., hétfő | 13:59

Ferenc pápa május 5. és 7. között keresi fel a két országot. A szentszéki sajtóközpont március 7-én jelentette be az apostoli út programját.

Ferenc pápa május 5-én, vasárnap délelőtt indul Rómából a bolgár fővárosba, Szófiába. A Szentatya látogatást tesz az államfőnél, majd találkozik a közélet, a civil társadalom és a diplomáciai testület képviselőivel az Atanász Burov téren. Ezután találkozik Neophütosz bolgár ortodox pátriárkával és a Bolgár Ortodox Egyház szent szinódusával, majd csendben imádkozik Szent Cirill és Metód trónjánál az Alekszandr Nyevszkij pátriárkai székesegyházban. A templom előtt délben Ferenc pápa elimádkozza az Úrangyalát a hívekkel. Délután szentmisét mutat be az I. Sándor bolgár fejedelemről elnevezett téren.

Május 6-án, hétfőn Ferenc pápa ellátogat a szófiai menekülttáborba, majd repülőre száll, hogy felkeresse Rakovszkit, a bolgár katolikus egyház legjelentősebb központját. A Szent Szív-templomban szentmisét mutat be az elsőáldozók részvételével, majd együtt ebédel a bolgár püspökökkel a ferences nővérek helyi rendházában. Délután találkozik a katolikus közösséggel a Szent Mihály-arkangyal templomban. Negyed 6-kor visszatér Szófiába, ahol közös békeimádságon vesz részt a különböző felekezetek képviselőivel a Nezaviszimoszt téren.

Május 7-én, kedden a Szentatya repülővel Észak-Macedónia fővárosába, Szkopjéba utazik tovább. Itt a délelőtt során a találkozik a közélet, a civil társadalom, valamint a diplomáciai testület képviselőivel az elnöki palotában. Ezt követően a helyi vallási vezetőkkel együtt megtekinti Teréz anya emlékházát, ahol imát mond. (Az albán származású Kalkuttai Szent Teréz 1910-ben született Agnes Gonxha Bojaxhiu [ejtsd: ányesz gondzsa bojadzsiu] néven Szkopjéban.)

Ferenc pápa ezután találkozik a szegényekkel, és szentmisét mutat be a Macedónia téren. Együtt ebédel a pápai kíséret tagjaival, majd ökumenikus és vallásközi találkozóra kerül sor a fiatalokkal a szkopjei pasztorális központban. A papokkal, szerzetesekkel és hozzátartozóikkal a Jézus Szentséges Szíve-székesegyházban találkozik.

Ferenc pápa a tervek szerint kedd este fél 7-kor indul vissza Rómába.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria