Lelkinapot tartottak a Szombathelyi Egyházmegye bérmálkozóinak Zalaegerszegen

Hazai – 2023. március 28., kedd | 13:27

Március 24-én többek között Teskándról, Bagodról, Körmendről, Egervárról, Jánosházáról is érkeztek bérmálkozásra készülők a zalaegerszegi lelkinapra.

A Mária Magdolna-templomban Székely János megyéspüspökkel találkoztak a fiatalok, a Mindszentyneumban pedig Óra Krisztián atya Szent Péter apostol életét elevenítette fel és adott példáján keresztül útmutatást. Elmer Hernandez verbita szerzetes az Egyház titkaiba avatta be a bérmálkozásra készülőket, akiknek a nap során egy rejtvényt is meg kellett oldaniuk, plébániai csoportonként.

A napot szentmise zárta. „Jézus kopogtat a szívetek ajtaján, szeretne belépni az életetekbe. Jézus a bérmálással meg akarja ajándékozni életeteket, tüzet akar gyújtani bennetek, a szeretet, a hit tüzét” – fogalmazott Székely János megyéspüspök szentbeszédében.

Jézus magokat hint a szívbe a bérmálással, ám ezek a magok csak akkor hoznak termést, ha nem egy tasakba, egy fiókba rejtik őket. Ha aki kapta, táplálja, élteti őket, akkor magok kikelnek és bőséges termést hoznak – hangsúlyozta a főpásztor.

Az egyik mag a hit magja. „Megtanulod másként látni a világot. Látod az egész értelmét, okát, célját.” Egy másik a Krisztus-követés magja, amely „a szeretet, boldogság, teljesség útja”.  S ott van a jó cselekedetek magja, hogy „tegyetek jót mindazokkal, akikkel találkoztok életetek során” – biztatta a szentség felvételére készülőket a szónok.

Székely János megyéspüspök szentbeszéde ITT meghallgatható.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria