Leó pápa egyenlítői-guineai kultúra képviselőihez: Az igazságot nem létrehozzuk, hanem befogadjuk

A pápát az egyetem rektora, Filiberto Ntutumu Nguema Nchama fogadta, majd Juan Nsue Edjang Maye malabói érsekkel együtt átsétáltak a campus előtti téren a pápa tiszteletére emelt mellszoborhoz, melyet az egyetem két rektorának, az oktatási miniszternek és az Egyenlítői-Guineai Tudományos és Technológiai Kutatási Tanács (CICTE) elnökének jelenlétében lepleztek le. A Szentatya a rektor köszöntője, valamint egy hallgató, egy oktató és CICTE elnökének tanúságtétele után mondta el beszédét.

Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédét közreadjuk.

Tisztelt Rektor úr, tisztelt Hatóságok, hölgyeim és uraim!

Szeretném kifejezni hálámat, amiért meghívtak erre az eseményre, amelynek keretében felavatják az egyenlítői-guineai Nemzeti Egyetem új campusát. Köszönöm továbbá a megtisztelő gesztust, hogy ezt a helyszínt az én nevemről nevezték el, tudatában annak, hogy ez a megtiszteltetés túlmutat személyemen, és inkább azokra az értékekre utal, amelyeket együtt kívánunk közvetíteni.

Egy egyetemi székhely felavatása több, mint pusztán adminisztratív aktus, és túlmutat a tanulásra szolgáló infrastruktúrák és terek egyszerű bővítésén is. Ez a felavatás az emberbe vetett bizalom gesztusa: annak megerősítése, hogy érdemes továbbra is a fiatal nemzedékek képzésébe fektetni, és érdemes vállalni azt az egyszerre igényes és nemes feladatot, amely az igazság keresésében és a tudásnak a közjó szolgálatába állításában áll.

Ezért ennek az alkalomnak olyan jelentősége van, amely messze túlmutat a hely és az épületek anyagi határain. Ma a remény, a találkozás és a fejlődés számára is tér nyílik. Minden hiteles nevelési tevékenység ugyanis arra hivatott, hogy ne csupán mint struktúra, hanem mint élő szervezet növekedjen.

Talán ezért különösen kifejező a fa képe, amikor az egyetem küldetéséről beszélünk. Egyenlítői-Guinea lakossága számára fontos jelkép a kapokfa (ceiba), a nemzeti fa, mely mély gyökereket ereszt, türelemmel és erővel tör az ég felé, és olyan termékenységet hordoz magában, amely nem önmagáért létezik.

Nagyságában, törzsének szilárdságában és ágainak kiterjedésében ez a fa mintegy annak példázatát adja, amilyennek egy egyetemi intézménynek lennie kell: olyan valóságnak, amely szilárdan gyökerezik a komoly tanulásban, egy nép élő emlékezetében és az igazság kitartó keresésében. Csak így növekedhet szilárdan; csak így lesz képes felemelkedni anélkül, hogy elveszítené a kapcsolatot a történelmi valósággal, melyben helyet kap, és csak így lesz képes az új nemzedékeknek nemcsak a szakmai érvényesüléshez szükséges eszközöket nyújtani, hanem az élethez célt, az ítéletalkotáshoz kritériumokat, a szolgálathoz indítékokat is.

Az ember története bizonyos bibliai fák szimbolikáján keresztül is értelmezhető. A Teremtés könyvének kertjében az élet fája mellett ott áll a jó és rossz tudásának fája is (vö. Ter 2,9), de Isten megparancsolja a férfinak és a nőnek, hogy ennek gyümölcséből ne egyenek. Hangsúlyoznunk kell, hogy itt nem a tudás önmagában vett elítéléséről van szó, mintha a hit félne az értelemtől vagy gyanakvással tekintene a megismerés iránti vágyra. Az ember megkapta a képességet arra, hogy megismerjen, nevet adjon, megkülönböztessen, rácsodálkozzon a világra és rákérdezzen annak értelmére (vö. Ter 2,19).

A probléma tehát nem a megismerésben rejlik, hanem annak elhajlásában egy olyan értelem felé, amely már nem a valósághoz akar igazodni, hanem azt hajlítja a saját elképzeléseihez, és aszerint ítél, amit ő maga jónak lát.

Itt a megismerés megszűnik nyitottság lenni, és birtoklássá válik; megszűnik a bölcsesség felé vezető út lenni, és gőgös önelégültséggé torzul, utat nyitva olyan eltévelyedéseknek, melyek embertelenné is válhatnak.

A bibliai történet azonban nem áll meg ennél a fánál. A keresztény hagyomány egy másik fát szemlél: a keresztfát, nem az emberi értelem tagadásaként, hanem az emberi értelem megváltásának jeleként (vö. Kol 2,2–3). Míg a Teremtés könyvében a valóságtól és a jótól elszakadt tudás kísértése jelenik meg, a kereszten egy olyan igazság tárul fel, amely távol attól, hogy uralmat gyakoroljon, szeretetből odaajándékozza önmagát, és felemeli az embert arra a méltóságra, amelyre kezdettől fogva hivatott. Itt az ember arra kap meghívást, hogy engedje meggyógyítani megismerés iránti vágyát: újra felfedezze, hogy az igazságot nem mi hozzuk létre, nem manipuláljuk és nem birtokoljuk trófeaként, hanem befogadjuk, alázattal keressük és felelősséggel szolgáljuk.

Ezért keresztény nézőpontból Krisztus nem úgy jelenik meg, mint egyfajta fideista kiút az értelmi erőfeszítés nehézségei elől, mintha a hit ott kezdődne, ahol az értelem megáll. Épp ellenkezőleg: benne az igazság, az értelem és a szabadság mély harmóniája nyilvánul meg.

Az igazság olyan valóságként kínálja fel magát, amely megelőzi az embert, megszólítja és önmagából való kilépésre hívja, s ezért bizalommal kereshető.

A hit pedig, távol attól, hogy lezárná ezt a keresést, megtisztítja azt az önelégültségtől, és megnyitja egy olyan teljesség felé, amely felé az értelem törekszik, még ha nem képes is azt teljesen megragadni.

Így a keresztfa visszavezeti a megismerés iránti szeretetet eredeti medrébe. Arra tanít, hogy megismerni annyit jelent, mint megnyílni a valóságra, befogadni annak értelmét és megőrizni annak titkát. Így az igazság keresése valóban emberi marad: alázatos, komoly és nyitott egy minket megelőző, megszólító és meghaladó igazságra.

Nem elég ugyanis, ha egy fa gyümölcsöt terem: az is számít, milyen annak a gyümölcsnek a minősége, mert gyümölcseiről lehet megismerni a fát (vö. Mt 7,20). Hasonlóképpen

egy egyetemet inkább azoknak a hallgatóknak a minősége alapján lehet megítélni, akiket a közösség életébe bocsát, mintsem a diplomát szerzők számából vagy infrastruktúrájának kiterjedéséből.

Ez az az őszinte kívánság, amelyet a katolikus Egyház az oktatás területén való több évszázados oktatási elköteleződésében kifejez: hogy az új nemzedékek teljes körű képzést kapjanak, túl a siker merő látszatán. A gyümölcsök nem fognak elmaradni.

Kedves testvéreim, itt, ennek az egyetemi helyszínnek tereiben Egyenlítői-Guinea kapokfája arra hivatott, hogy a szolidáris fejlődés gyümölcseit teremje, egy olyan tudásét, amely megnemesíti és teljes egészében kibontakoztatja az embert. Arra hivatott, hogy az értelem és az egyenesség, a hozzáértés és a bölcsesség, a kiválóság és a szolgálat gyümölcseit teremje.

Ha itt olyan férfiak és nők nemzedékei formálódnak, akiket mélyen áthat az igazság, és akik képesek életüket mások számára ajándékká tenni, akkor a kapokfa továbbra is beszédes jelképként fog magasodni: e föld legjavába gyökerezve, a tudás nemessége által felemelkedve, és olyan gyümölcsöket teremve, amelyek tiszteletet szereznek Egyenlítői-Guineának és gazdagítják az egész emberi családot.

Ezekkel az érzésekkel kérem mindannyiukra – a vezetőségre, az oktatókra, a hallgatókra, ennek az egyetemnek a munkatársaira és családjaikra – a mindenható Isten bőséges áldását, aki Jézus Krisztusban, a megtestesült Igazságban feltárta az ember előtt az igazságot magáról az emberről és legmagasabb méltóságáról (vö. II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 22). És mindnyájukat a Boldogságos Szűz Máriának, a Bölcsesség Székének anyai oltalmába ajánlom, hogy ezek a gyümölcsök ne csak bőségesek, hanem nagyon jók is legyenek. Köszönöm szépen!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír