Leó pápa új apostoli levelében az egység fontosságát hangsúlyozza a teológiai vitákkal szemben

A pápa november 23-án, vasárnap tette közzé az In unitate fidei (A hit egységében) kezdetű apostoli levelet, a Niceai Zsinat 1700. évfordulója alkalmából, amelyben megújult lendületet javasol a közös ökumenikus hitvallás felé.

„Ugyanazt a hitet valljuk az egyedüli Istenben, mindnyájunk Atyjában; együtt valljuk az egyetlen Urat, az igaz Isten Fiát, Jézus Krisztust, és a Szentlelket, aki ösztönöz és indít bennünket a teljes egység és az evangélium közös tanúságtételének irányába. Valóban, ami összeköt bennünket, sokkal nagyobb annál, ami szétválaszt” – írja a pápa.

A szöveg – amely a keresztények egységét kívánja előmozdítani az első hitvallásokra való hivatkozással – a nicea-konstantinápolyi hitvallás 381-es, eredeti, filioque nélküli formáját idézi. Ez a tudatos döntés egy szélesebb ökumenikus gondolatba illeszkedik, amely a kiengesztelődés útját hangsúlyozza, és a keleti egyházakkal közös jövőbeni alap megteremtését célozza.

„Ezért magunk mögött kell hagynunk azokat a teológiai vitákat, amelyek elveszítették létjogosultságukat, hogy közös megértést alakíthassunk ki, s még inkább: közös imádságot a Szentlélekhez, hogy egy hitben és egy szeretetben gyűjtsön össze minket” – fogalmaz Leó pápa.

„Ez nem azt jelenti, hogy az ökumenizmus vissza akarna térni a megosztottság előtti állapotba, de nem is azt, hogy kölcsönösen elismernénk az egyházak és egyházi közösségek jelenlegi sokféleségének status quóját” – folytatja. „Sokkal inkább olyan ökumenizmusról van szó, amely a jövő felé tekint, és a kiengesztelődést keresi a dialógus útján, miközben megosztjuk egymással ajándékainkat és lelki örökségünket.”

A pápa külön kiemeli, hogy a nicea-konstantinápolyi hitvallás ma is alapvető és nélkülözhetetlen teológiai köteléket jelent minden keresztény felekezet számára.

A 381-es szövegre hivatkozva a hitvallást az ősegyház által egyetemesen elfogadott formában mutatja be, és megjegyzi, hogy a latin „filioque” („és a Fiútól”) betoldás – amely az eredetiben nem szerepelt – „az ortodox-katolikus párbeszéd tárgya”. A pápa emlékeztet arra, hogy ez a kiegészítés csak később, 1014-ben került be a római liturgiába VIII. Benedek pápa döntése nyomán.

Az apostoli levélben a XIV. Leó megismétli: a hit igazsága, „a keresztények közös öröksége arra érdemes, hogy mindenki mindig új és időszerű módon vallja és értse meg”, anélkül, hogy bármely hagyomány kiváltságos szemszögéből közelítene hozzá.

Ez a megközelítés erősödik azáltal is, hogy hivatkozik a  Nemzetközi Teológiai Bizottság 2025. április 3-án megjelent dokumentumára (Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó. A Niceai Egyetemes Zsinat 1700. évfordulója).

A dokumentum – a L’Osservatore Romano 1995. szeptember 13-i cikkét idézve – kijelenti, hogy „a Katolikus Egyház elismeri a Konstantinápolyban 381-ben, a Második Egyetemes Zsinaton görögül megvallott hitvallás zsinati, ökumenikus, normatív és visszavonhatatlan érvényét”, a filioque nélkül.

Hozzáteszi továbbá, hogy „egyetlen liturgikus hagyomány sajátos hitvallása sem mondhat ellent az osztatlan Egyház által tanított és megvallott hit ezen kifejezésének”.

Az I. Niceai Zsinat (325) a Fiú Atyával való egylényegűségét határozta meg az arianizmussal szemben, míg a Konstantinápolyi Zsinat (381) teljessé tette a Szentlélekről szóló tanítást, megerősítve istenségét és imádását a másik két isteni személlyel együtt. Csak évszázadokkal később, a 8–11. század között került be a latin Nyugat liturgikus hitvallásába – nem a zsinati kánonokba – a „filioque”, hogy hangsúlyozza a Szentlélek egyetlen isteni eredetét a Szentháromságon belül. A Kelet, mivel nem vett részt e fejlődésben, kifogásolta annak jogosságát, egyoldalú beavatkozásnak tekintve egy ökumenikus szövegbe.

A 17. század végén – főként Skóciában és Angliában – egyes keresztények bevezették az úgynevezett „latitudinarizmust”: olyan irányzatot, amely a hitet „néhány tág” alapvető tételre szűkítette, elegendőnek tartva az első hitvallásokhoz való ragaszkodást az üdvösséghez. Ezt a nézetet, amely a későbbi ökumenikus törekvések alapjává vált, IX. Piusz pápa a Syllabus errorum (Tévedések jegyzéke) című, 1864-ben kiadott dokumentumában mint veszélyes tévedést ítélte el, mert kiüresíti a katolikus tanítás gazdagságát és pontosságát, teret engedve a kinyilatkoztatott igazsággal ellentétes homályos értelmezéseknek és véleményeknek.

Forrás: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége/Hajdúdorogi Főegyházmegye

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír