Leó pápa úrnapi homíliája: Lépjünk ki a kényelmes, magánjellegű hitből; építsünk új világot!

Ezt követően a Szentatya aláírta az emlékkönyvet, majd a pápamobillal körbejárt a hívők között, akik mintegy egymillióan voltak jelen. A mise elején Madrid metropolita érseke, José Cobo Cano bíboros köszöntötte a pápát, a mise végén pedig az úrnapi körmenetre került sor, mely ünnepélyes szentségi áldással zárult. Ezt követően a pápa visszatért a nunciatúrára, ahol az Ágoston-rend tagjaival találkozik.

Az alábbiakban XIV. Leó pápa homíliáját teljes terjedelmében közreadjuk.

Főtisztelendő bíboros és püspök urak, kedves paptestvérek, szerzetesek, felségek, kedves testvéreim!

Spanyolországi utam kezdetén örömteli szívvel vezetem ezt az eucharisztikus ünneplést úrnapja főünnepén.

Az eucharisztia körül gyűltünk össze, amely Krisztus köztünk való élő jelenlétének ajándéka. Ő, aki életét akarta adni értünk, hogy bevezessen bennünket az Atyával való közösségbe és hogy az Atya gyermekeivé váljunk, itt van közöttünk mint az égből alászállott élő kenyér, aki Isten saját életével táplál bennünket, a halálnál is erősebb szeretettel.

Az eucharisztikus kenyérben jelen lévő Úr emlékezete hiteteknek és népetek történelmének középpontjában áll. Itt, Madridban, de Spanyolország sok más helyén is,

az úrnapja nem csupán egy ünnep a liturgikus naptárban, hanem visszatérés a hit gyökereihez, hogy megújítsuk Isten iránti szeretetünket és hűségünket.

E nap ünnepélyes körmenetei évszázadokon át formálták a spanyol nép istenhitét, művészetét, zenéjét, építészetét és életét, és még ma is kifejezik és megmutatják e nemzet lelki érzületét a virágszőnyegek, az utcai oltárok, a monstranciáknak és a szentségkitétel eszközeinek gondos előkészítése, az énekek és a díszítések szépsége és eleganciája által. Nem pusztán látványos külső megnyilvánulásról, egy népi hagyomány továbbéléséről vagy valamilyen esztétikai díszletről van szó: itt a feltámadt Úr jelenlétébe vetett hitről van szó, aki él, és továbbra is közöttünk jár, aki kenyérré lesz életéhségünk számára, és meglátogatja szívünk és történelmünk zugait, még a legsötétebbeket is.

Így, míg az eucharisztikus ünneplésben Krisztus táplálékul adja önmagát, a körmenet azt hirdeti, hogy nem marad bezárva a templomban, hanem elénk jön.

Jézus végigjárja az utcákat, áthalad a tereken, meglátogatja lakónegyedeinket, jelen van mindennapi életünk helyszínein. Ő a közeli Isten, aki együtt jár népével, a történelem Ura, az erőtlenek vigasztalója, a családok világossága, a betegek reménye, a szenvedők békéje.

A monstranciában az utcákon végighaladó Krisztus ugyanaz, aki azonosul a szegényekkel, a megtörtekkel, a magányosokkal és az elhagyatottakkal. Nem véletlen, hogy itt, Spanyolországban az egyház évek óta összekapcsolja úrnapja főünnepét a szeretet napjával.

Nem elég kivinnünk a monstranciát, hanem az is feladatunk, hogy hagyjuk magunkat kivezetni az önzésből, a közönyből és a kényelmes, magánjellegű hitből, hogy válaszoljunk Jézus megtérésre szóló meghívására, megváltoztassuk tekintetünket, befogadjuk az ő átalakító jelenlétét, mely egy új világ építőivé tesz bennünket.

Ezért az úrnapi körmenetek történelmi emlékezete nem engedi, hogy nosztalgikus múltba zárjuk; ellenkezőleg, a jelennek szóló meghívássá válik: megszólítja személyes életünket, kapcsolatainkat, a társadalmat, és a jövő építésére szólít. Ebben a távlatban kell értenünk az olvasmányban hallott felszólítást az „emlékezésre”: „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen az Úr, a te Istened negyven éven át vezetett a pusztában” [MTörv 8,2]; emlékezz arra, miként táplált mannával, amikor éheztél. Az emlékezésre éppen azért van szükség, hogy ne feledjük el, ki az Úr, és ne essünk abba a kísértésbe, hogy bálványokban bízzunk, illetve olyan kenyérrel táplálkozzunk, amely nem lakat jól.

Íme, egy küldetés a mai és a holnapi Spanyolország számára: hogy az országot évszázadok óta éltető vallásosság ne a múlt meglátogatandó múzeuma legyen, hanem a hit iskolája, amelyből ma is meríthetünk. Olyan iskola, amely megtanít bennünket térdet hajtani Isten és felebarátunk előtt, mert senki sem térdelhet le az Úr előtt úgy, hogy közben megveti testvérét; olyan iskola, amely megtanít az ajándékká váló szeretet ingyenességére, hogy szabadon áramolhasson a szeretet közöttünk és széttörje minden önzés láncait; olyan iskola, amelyből megtanuljuk, hogy Isten valóságos jelenlét, és hogy nekünk is jelen kell lennünk a társadalom különféle helyzeteiben és kihívásai között, nem szabad elmenekülnünk, hanem személyesen kell elköteleződnünk a közjó építése mellett.

Testvéreim, most szeretném felidézni Szent Manuel González alakját, a magukra hagyott tabernákulumok püspökét. Élete arra emlékeztet bennünket, hogy az eucharisztiát nemcsak ünnepélyes szertartásokon vagy csak alkalmanként kell tisztelnünk, hanem csendes hűségben, napról napra mélyülő, alázatos, feltűnést kerülő barátsággal is kísérnünk kell az Urat. Szeretném felidézni Keresztes Szent János költői sorait is: „Tudom, hogy forrás fakad titkosan, bár éjszaka van” (Istenét a hit által megismerő lélek örvendező éneke, in Keresztes Szent János összes versei és válogatott prózája, ford. Takács Zsuzsa, Európa, Budapest, 1992, 9). A toledói kolostor börtönében, ahol rendkívül kemény körülmények között raboskodott, 1578-ban, éppen úrnapja körül felismerte annak a rejtett Úrnak a jelenlétét, akiből soha ki nem alvó fény sugárzik, és el nem fogyó élet árad. Az eucharisztikus Jézus „örök forrás”, mely „rejtőzik szemünk elől”, folyton fakadó forrás, mely oltja a szomjat, de nem vakít el, nem kényszerít külső hatalommal, és nem látványos módon mutatkozik meg (vö. uo.).

Térjünk vissza hozzá őszinte szeretettel! Nyíljunk meg a vele való találkozásra, engedjük, hogy megöntözze szívünk kiszáradt részeit, hogy aztán az élet és a történelem útjaira lépve elvigyük az emberek közé ezt a friss vizet, a szeretet, a béke, az igazságosság és az öröm folyóját! Merítsünk újra ebből az eucharisztikus forrásból, mely nem zár be bennünket magánjellegű áhítatba, hanem arra küld, hogy öntözzük testvéreinket, a családokat, a szegényeket, a szenvedőket és a reményvesztetteket!

Az eucharisztiából fakadó kegyelem átalakít bennünket, de egyúttal a történelem átalakításának főszereplőivé és a remény jelévé is tesz azok számára, akikkel találkozunk.

Adja meg nektek az eucharisztiában jelen lévő Úr Jézus, hogy megtört, felkínált és odaadott kenyérré váljatok, hogy teljes élet fakadhasson számotokra, családjaitok és országotok számára!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír