A búcsúünnep már a reggeli órákban elkezdődött. Délelőtt kirakodóvásárral, valamint a Nagyboldogasszony Művészeti Iskola zenekarának koncertjével várták a szépkorúakat és családjaikat, majd közös énekléssel folytatódott az ünnep.
A napot koncelebrált ünnepi szentmisével zárták, melyet Varga László kaposvári megyéspüspök mutatott be. A búcsúi szentmisén koncelebrált Balás Béla nyugalmazott kaposvári megyéspüspök.
Milyen a kapcsolatunk a Szentháromsággal? Hisszük-e, hogy Isten az Atya, a Fiú és a Szentlélek szeretetközössége? Ő a szeretet, mi pedig mindannyian az ő szeretetajándékai vagyunk, hiszen nem mi alkottuk saját magunkat, hanem valaki más – emelte ki homíliájában Varga László püspök. –
Létünk forrásánál Isten szeretete, a szeretet Istene áll.
Milyen a kapcsolatunk az Atyával? Ő mindegyikünket már a világ teremtése előtt akart.
Nem csak egy gyereket, hanem személy szerint minket.
Ismert bennünket, ő szőtte testünket anyánk méhében. Ismeri minden vonatkozásunkat, jókedvében és szeretetében alkotott minket.
Isten mosolygott, amikor megalkotott bennünket, mert szeret
– mondta a főpásztor. – El tudjuk-e fogadni Istent a mi Atyánknak, s tudunk-e úgy viselkedni, mint akiknek Atyjuk van az égben? Tudunk-e hálásak lenni annak az Istennek, aki megálmodott bennünket, s aki szeretett fiának és leányának teremtett minket?
Aki hálás az Atyának, viszonozza az ő szeretetét,
az olyan, mint a kisgyermek, aki örül, hogy szeretik.
A szülei iránti hálája a mosoly. Rámosolyog a szüleire, mert érzi, hogy szeretik. Ez is szeretetválasz a minket szerető mennyei Atyának.
Aki elfogadja, hogy Isten szeretett gyermeke, akiben Istennek kedve telik, s akinek a mennyei Atya örül, valamint elfogadja, hogy ő drága kincs, annak megerősödik az élete ebben a szeretetben.
Nem kell állandóan bizonygatni, hogy ő valaki, mert Isten szemében ő drága kincs.
Elég, ha elhisszük ezt az ajándékot, és hálásak vagyunk érte.
Milyen a kapcsolatunk Jézussal? Ő annyira szeretett bennünket, hogy odaadta értünk az életét. Nemcsak akkor és ott, a kereszten, hanem minden szentmisében megismétli az áldozatot, s odaajándékozza önmagát azoknak, akik hisznek benne, szeretik őt és elfogadják a szeretetét – hangsúlyozta a megyéspüspök.
Ő elvette minden bűnünket, legyőzte legnagyobb ellenségünket, a halált.
Velünk szemben a halál tehetetlen és számunkra lehetetlen, mert Krisztus örök életet hozott nekünk.
Milyen a kapcsolatunk a minket ennyire szerető Jézussal, aki nemcsak egyszerűen odaadta magát, hanem jelen van bennünk? Azt ígérte, hogy nélküle semmit sem tehetünk, s hogy ő minden helyzetben velünk van, jelen van bennünk. Akik hiszik ezt a jelenlétet, és azt, hogy nélküle semmit sem tehetnek, azoknak az élete minden körülmények között biztonságban van. Tudunk-e hálásak lenni Jézusnak ezért a biztonságért?
Milyen a kapcsolatunk a Szentlélekkel?
A Szentlélek olyan, mint a lélegzet. Ha nem kapunk levegőt, megfulladunk.
Ha nem lenne Szentlélek, akkor nem tudnánk élni. Hiszünk-e abban, hogy ő az éltető Lélek? Isten szeretetének a Szentlelke éltet bennünket a szeretetben. Láthatatlan és mégis valóságos. Akik hisznek benne, és oda tudnak figyelni a hangjára, azokat a Szentlélek inspirálja, s mindig Jézushoz és az Atyához vezeti.
Amikor a Szentháromságot ünnepeljük, akkor istengyermeki önazonosságunkat is ünnepeljük. A Szentlélek által valamennyiünk teste szentély, hiszen a Lélek által Isten költözött a testünkbe – fogalmazott Varga László püspök.
A szentmisén, a zselickislaki katolikus szeretetotthon Szentháromság-kápolnájának búcsúünnepén zenei szolgálattal közreműködött a Meghívtál Zenekar.
Fotó: Kling Márk
Videó: Bohár Dániel
Forrás: Kaposvári Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria