Lezárult a győri bencés templom jubileumi éve

2016. október 26. szerda 16:12

A védőszent, az első magyar származású bencés szerzetes, Szent Mór ünnepén, október 25-én zárták le a „Szárnyaló szívvel (1641–2016)” mottóval a győri Loyolai Szent Ignác bencés templom felszentelésének 375. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékévet.

Az ünnepi szentmisét Sárai-Szabó Kelemen OSB, a győri Szent Mór Bencés Perjelség elöljárója celebrálta. Homíliájában többek között kiemelte és példaként állította a hívek elé Szent Mór imádságos nagyságát. Emlékeztetett, a legenda szerint az imádságban még az sem zavarta meg a szent szerzetest, hogy István király, az uralkodó odalépett hozzá, és köszöntötte. „Az igazi királlyal, Jézussal társalgott. Istenre figyelni, és hallgatni az ő szavát helyes értékrendet teremt, megtanít arra, hogy ki vagyok én, ki az ember, és megtanít arra, hogy mindennek megvan a maga ideje” – fogalmazott a győri perjel.

Az ünnepi szentmisén jelen volt Latorcai Csaba kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár, egykori pannonhalmi diák is. Beszédében azokra a bencés rendhez kötődő nagyságokra hívta fel a figyelmet, akikről 2016-ban különösen is meg kell emlékeznünk: az 1700 éve született Szent Márton püspökre, akitől a jóság, a szolidaritás, a bátorság és a hűség erényét tanulhatjuk meg; a győri rendi gimnázium névadójára, az 1848–49-es forradalomban és szabadságharcban vállalt szerepe miatt bebörtönzött Czuczor Gergelyre, aki 150 évvel ezelőtt halt meg. (A tiszteletére szervezett emlékévet december 2-án zárják le a győri bencések.) A helyettes államtitkár megemlítette továbbá Galambos Irén (rendi neve az Iréneusz görög eredetű férfinév rövidített formája – a szerk.) egykori győri bencés tanárt, aki 1956-ban a győri Széchenyi téren összegyűlt tömeget próbálta csitítani, majd az akkori sajtónak „köszönhetően” menekülni kényszerült; valamint a 100. életévében lévő Olofsson Placid OSB atyát, akit Magyar Becsület Renddel tüntettek ki idén október 23-án. Őt 1946-ban tízévnyi kényszermunkára internálták a Gulágra; a táborban reményt és derűt adott társainak, és azóta is folytatja ezt a misszióját.

Latorcai Csaba egyúttal bejelentette, hogy a magyar kormány 2,2 milliárd forinttal támogatja a győri bencés templom és rendház rehabilitációját és felújítását, valamint közösségi-kulturális funkciói bővítését.

Forrás és fotó: Szent Mór Bencés Perjelség, Győr

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-iquiqueben-kezdjuk-el-mi-csodat-jezus-majd-befejezi
Ferenc pápa Iquiquében: Kezdjük el mi a csodát, Jézus majd befejezi!

Chilei látogatásának utolsó napján, január 18-án a Szentatya a Kármelhegyi Boldogasszony, Chile anyja és királynője tiszteletére mutatott be szentmisét.

22:25
lelki-kozossegben-zarandokvonatok-segitsegevel
Lelki közösségben – Idén is indulnak zarándokvonatok Csíksomlyóra és Częstochowába

Egyre népszerűbbek a Misszió Tours Utazási Iroda és a MÁV-START együttműködésében indított vonatos zarándokutak. Az idei járatokról Budapesten, a Nyugati pályaudvar Királyi várótermében tartottak sajtótájékoztatót január 18-án.

18:41