Magyar–lengyel ünnep Krakkóban

Külhoni – 2015. június 25., csütörtök | 16:59

Június 25-én Székely János püspök szentmisét mutatott be a krakkói Szent II. János Pál-templomban. A szentmisén Pápai Lajos győri megyéspüspök és Stanisław Dziwisz bíboros, krakkói érsek a nemzeti egyházak képviselőiként ünnepélyesen egymásnak ajándékozták Szent László és Szent Hedvig ereklyéit.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az ötödik Fekete Madonna-zarándoklat keretében érkezett mintegy ezer magyar zarándokot és a lengyel híveket, akik megtöltötték az újonnan épített Szent II. János Pál-templomot (Jana Pawła II Sanktuarium), Stanisław Dziwisz bíboros köszöntötte. Felidézte, hogy Szent II. János Pál pápa különösen szerette a magyar népet, és utalt a lengyel és magyar nemzet közötti szoros kapcsolatra. Elmondta, a krakkói Wawel-székesegyház plébánosa elhozta, és a győri székesegyháznak ajándékozza Szent Hedvig ereklyéjét. Annak a királylánynak az ereklyéjét, aki Magyarországon született, de Lengyelországban élt és itt lett szent.

Pápai Lajos győri megyéspüspök pedig elmondta, elhozta magával Győrből, és a Wawelnek ajándékozza a Krakkóban született, de Magyarországon élt és szentté vált Szent László király ereklyéjét. A győri főpásztor rámutatott: az ereklyék kölcsönös odaajándékozása jelképezi, hogy a magyar és a lengyel egyház összetartoznak, sőt, egymásért kölcsönös felelősséggel tartoznak.

Ezt követően Stanisław Dziwisz és Pápai Lajos ünnepélyesen átadták egymásnak az ereklyéket.

A szentmise főcelebránsa, Székely János, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke köszönetet mondott Dziwisz bíborosnak, amiért mindig szeretettel, tárt karokkal fogadja a magyarokat. A zarándokoknak pedig azt kívánta, vigyék haza magukkal a fényt, hiszen a kegyelem forrásainál jártak, és legyenek Krisztus fényessége otthonukban is.

Stanisław Dziwisz az új, teljesen még el nem készült Szent II. János Pál-templomról elmondta, ez olyan hely, ahol a szent pápa örökségét kívánják őrizni, egy hely az Isteni Irgalmasság bazilikájának és Szent Faustyna nővér sírjának közelében, amelynek szintén az Úr irgalmasságát kell hirdetnie az egész világnak, hiszen Szent II. János Pál pápa is mindig erről beszélt és tett tanúságot az embereknek.

A szentmisén Székely János segédpüspökkel koncelebrált Pápai Lajos győri püspök és Tamás József gyulafehérvári segédpüspök. Jelen voltak Kövér László házelnök, Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár és Gyurcsík Iván varsói magyar nagykövet.

A szentmise szónoka Pápai Lajos megyéspüspök volt, aki szentbeszéde elején Szent II. János Pál pápa tanú voltára és tanúságtételére emlékeztetett. Felidézte, a Szentatya beiktatásakor, 1978 októberében a Szent Péter téren bátran kiáltotta a világnak: „Ne féljetek! Nyissátok meg, sőt tárjátok ki Krisztus előtt a kapukat!” Majd első lengyelországi útján, 1979 júniusában így kiáltott: „Senki nem zárhatja ki Krisztust az ember történelméből, a világ egy részén sem.”

Szent II. János Pál pápa Jézus Krisztust hirdette nekünk, az Ő tanújaként – hangsúlyozta Pápai Lajos, majd rámutatott: Jézus alakja szétfeszít minden szokásos kategóriát. Erről a Krisztusról tett tanúságot Szent II. János Pál pápa, ahogy 2000 év óta állandóan folytatódik a tanúságtétel a ma is élő, jelen lévő Krisztusról.

A főpásztor figyelmeztetett: minden megkeresztelt ember megkapta a keresztségben ezt a küldetést. Ma is tanúkra van szükség. Nem panaszkodni kell a hit iránti érdektelenség miatt, hanem hiteles tanúknak kell lennünk! Felelősek vagyunk. A papság különleges felelősségéről szólva a püspök kiemelte, Jézus ma is pontosan annyi fiatalt hív az áldozópapságra, amennyire szükség van, se többet, se kevesebbet.

Pápai Lajos végül Philippe Barbarin könyvcímét idézte: Isten ügye ma már elavult?, és ennek nyomán arra biztatott, a mi tanúságtételünk legyen örömteli, derűs válasz erre a provokáló kérdésre.

A zarándokok a szentmise után együtt maradtak, és a déli harangszó alatt közösen elimádkozták az Úrangyalát. A Kossuth Rádióban ezen a napon a krakkói Szent II. János Pál-templom harangjai szóltak délben a lengyelországi magyar zarándoklat tiszteletére.

A közös imádságot követően a jelen lévő püspökök és állami tisztviselők koszorút helyeztek el a templom Szent Kingáról és Szent Hedvigről elnevezett kápolnájában.

A szentmisén a váci székesegyház Szent Cecília kórusa végzett zenei szolgálatot Varga László karnagy vezetésével.


A Szent II. János Pál-templomot két évvel ezelőtt, 2013. június 23-án szentelte fel II. János Pál pápa volt titkára, Stanisław Dziwisz krakkói érsek. A templom a „Ne féljetek!” II. János Pál Központ épületegyüttesének része, a krakkó-łagiewniki Isteni Irgalmasság bazilikájának közelében található.

A ravennai bizánci stílusú szentélyek építészeti megoldásait idézi. Az 1974-ben született krakkói építész, Andrzej Mikulski tervezte. A presbitériumot és a falakat mozaikok díszítik, melyeket a szlovén jezsuita szerzetes, Marko Ivan Rupnik tervezett. Az épület két szintből áll: az ereklyék templomából (altemplom) és a felső templomból.

Fotó: Lambert Attila

Borsodi Henrietta / Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria