Az ATV által élőben közvetített sajtótájékoztatón Magyar Péter a Szentatyával való találkozóról elmondta: „A motiváló a legkevesebb, amit mondhatok. Ez egy nagyon megindító, szerintem az egész életemet meghatározó találkozás volt.” A miniszterelnök szerint nyílt és baráti beszélgetést folytattak, amely során Magyarországról, Európa helyzetéről, a háborúról, az energiaválságról és a mesterséges intelligenciáról is szó esett.
A kormányfő Magyarországra hívta a pápát
Magyar Péter meghívta XIV. Leó pápát Magyarországra. Azt mondta, jelezte az egyházfőnek, hogy amennyiben Közép-Európában jár apostoli úton, örömmel vennék, ha Magyarországot is felkeresné.
„Megemlítettem neki, hogy II. János Pál is kétszer járt Magyarországon, örömmel vennénk, ha ő is tudna jönni, nagy szeretettel várjuk őt Magyarországra” – fogalmazott.
A beszélgetés végén Magyar Péter átadta az ajándékait a pápának, amelyeket XIV. Leó örömmel fogadott. A miniszterelnök maga is kapott a pápától személyes ajándékot, ennek részleteiről azonban nem beszélt.
Gyógyszereket ajánlottak fel a vatikáni szociális rendelőnek
Újságírói kérdésre Magyar Péter a Szent Péter tér oszlopcsarnoka alatt a rászorulók részére fenntartott, Ferenc pápa által létrehozott, XIV. Leó pápa által kibővített orvosi rendelőről is beszélt. Elmondása szerint a létesítmény kis helyen működik, mégis naponta több mint száz embert kezelnek itt, olyanokat, akiknek egyébként nem lenne egészségügyi ellátásuk. A magyar állam nevében 6000 euró értékben gyógyszereket ajánlottak fel a rendelőnek.
A kormány folytatja a Hungary Helps programot
Az üldözött keresztények támogatásáról
Magyar Péter azt mondta, hogy a Tisza-kormány az Orbán-kormány által megkezdett Hungary Helps programot egy átvizsgálás után folytatni szeretné.
A miniszterelnök szerint jelenleg a program vezetőinek kiválasztása zajlik, amelyre több tucat jelentkező van. Erről tájékoztatták a Vatikán vezetését is.
Magyar Péter szerint Magyarország továbbra is támogatja az üldözött keresztények melletti kiállást. „Folytatni fogjuk, csak jobban a fillérek mögé nézünk” – mondta.
Forrás: ATV
Fotó: AFP
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
