Magyarok és románok közös keresztútja Rónaszéken

Külhoni – 2016. március 15., kedd | 19:16

Mintegy kétszázötvenen vettek részt a rónaszéki keresztúti ájtatosságon. A máramarosszigeti esperesi kerület által szervezett eseményre Szatmárnémetiből, Borsabányáról, Szinérváraljáról, Aknasugatagról, Máramarosszigetről, Nagybányáról, Felsővisóról és Lajosvölgyéről is érkeztek hívek március 12-én.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Gyerekek, fiatalok, felnőttek és idősek, román és magyar anyanyelvűek együtt, plébánosaik, papjaik kíséretében indultak 11 órakor a borsabányai római katolikus templomtól, kereszttel a Kálvária-kápolna felé.

A keresztutat járók a rózsafüzért két nyelven imádkozva értek el a stációkhoz, amelyeknél meg-megállva Krisztus szenvedéséről és a mai kor emberének viszonyulásáról elmélkedtek. Az imák és gondolatok felváltva magyar és román nyelven hangzottak el.

 

Az állomásoknál a fiatalok által felolvasott elmélkedések a szeretetre, a család melletti kitartásra, a bűn kerülésére, a megbocsátásra, a káros szenvedélyektől mentes életre is utaltak – a Megváltó áldozatában oldva fel a mindennapok megpróbáltatásai okozta nehézségeket.

A keresztúti ájtatosság végén, felérve a Kálvária-kápolnához, a résztvevők elimádkozták a búcsúnyeréshez szükséges imákat, majd Anderco Ottó helyi plébános szólt a résztvevőkhöz.

A rónaszékiek számára a Kálvária egy fontos pont. A búcsú napján is ide jövünk ki, sokszor elvégezzük a keresztutat. Jó, hogy ti is itt vagytok most, a nagyböjti felkészülési időben, amikor Krisztus keresztjére tekintünk, amikor lelkünket emeljük az ég felé, talán bűnbánóan is, mert értünk kellett Krisztusnak szenvednie a kereszten és meghalnia a Golgotán. Ha nem halt volna meg, mi nem lennénk keresztények, nem lettünk volna megváltva. Köszönjük a mennyei Atyának, hogy ilyen jóságos az emberek felé és megköszönjük Jézusnak is, hogy vállalta értünk az áldozatot. Nagyon boldog érzés az ember számára, amikor tudja, hogy válláról Isten levette a terhet. Milyen sokszor előfordul, hogy nem akarjuk felvenni a keresztet, milyen sokszor távol vagyunk a kereszttől... – hangsúlyozta Anderco Ottó.

Reszler Mihály máramarosi főesperes arra kérte a híveket, legyenek Krisztus mellett ma, amikor újra feláldozni készül magát a megváltásunkért: „Ő készen áll, hogy áldozattá váljon és feltámadjon azért, hogy nekünk szabad utunk legyen az irgalmasság Atyjához.”

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria