Már nyitva a végtelenre – Gondolattöredékek a Kurtág 100-ról

Minden adva van: egy komplett, s mégsem lezárt életmű, hazai tisztelet és őszinte (vagy legalábbis annak látszó) érdeklődés, nemzetközi figyelem, világhírű művészek, avatott Kurtág-interpretátorok vendégfellépései, „workshopok”...

Nincs bánni való, késői felismerés, hogy „ha még időben becsülhettük volna…”, nincs turáni átok, esetében nem áll fenn „a senki sem lehet próféta a saját hazájában” borongás, nincs semmi zavaró tényező. Valahogy minden kerek, mint maga az évforduló.

A kedves, szívélyes gesztusok sora már azzal elkezdődik, hogy a körúti és a Müpa felé tartó villamosokon, buszokon hangosbemondón emlékeztetik az utasokat a centenáriumra: szeretettel köszöntik a százéves komponistát, Budapest díszpolgárát.

A Kurtág100 kiemelt programszervezője, az idős mesternek 2015 óta otthont és kényelmes szerzői műhelyt biztosító Budapest Music Center CD-k kiadásával is készült: elérhetővé tették az életművet kiteljesítő fő mű, a Samuel Beckett szövegére komponált opera, a Fin de partie (Végjáték) 2023-as magyarországi (Müpa) bemutatójának felvételét, illetve – a fesztivál keretében is fellépő – Maria Husmann (ének) és Niek De Groot (nagybőgő) közreműködésével megjelentették a Lichtenberg-aforizmákat. A szerzővel több évtizedes művészbarátságot ápoló Husmann ezúttal is fontos szerephez jutott előadóként, hiszen Kurtág György neki szánta – a felesége, Márta emlékére írt – második operáját, a Die Stechardint. A „monodráma” világpremierjére a születésnapi gálát követő napon, február 20-án került sor a Művészetek Palotájában.

Husmann egy interjúban a darabra való felkészülésről szólva jellemző képet fest a zeneszerző munkamódszeréről: „Kurtág nem elvárásokat támaszt, hanem együtt lélegzik az előadóval. A próbák pedig nem a száraz ismétlésekről szólnak, hanem a felfedezésről. Amikor egyetlen hangszínt keresünk órákon át, az embert próbáló feladat, de amikor végre megszületik a hang, az minden fáradtságot feledtet. Ez a folyamat engem is átformált;

megtanított arra, hogy a kevesebb néha valóban több, és hogy a csendnek olykor nagyobb ereje van, mint a leghatalmasabb fortissimónak.”

A hűséges, őszinte, „szépítésmentes” Kurtág-portré megrajzolására, e jelenség és művészi törekvéseinek megértésére, elmélyítésére reményteljes kísérlet Nagy Dénes „moziigényű” dokumentumfilmje, a Kurtág-töredékek. Komoly téma, sűrű, koncentrált zenei anyaggal, amely felvillanások formájában egyrészt az életmű keresztmetszetét nyújtja, másrészt a Kurtág házaspár kedvenc szerzőit citálja az általuk gyakran hallgatott, játszott művek révén. Különös, de a folytonos kísérletezéseivel rendre egyéni utakra tévedő, mindig meditáló, merengő avantgárd zeneszerzőről szóló csöndes, „kivárós” film tele van – nemegyszer abszurd – humorral. Jóllehet akaratlanul, már önmagában az alkotás korhatárbesorolása – „Hat éven aluliak számára nem ajánlott” – is megnevettette a bemutató közönségét.  

A majdnem kétórás dokumentumfilmben megszólaló, Kurtággal dolgozó-zenélő művészek ugyanazt élik át, amiről Maria Husmann beszélt az interjúban.

Kurtág a zenében, a zenével él, a zenében gondolkodik.

Jóformán csak a művészi, természeti hatások és az emberi viszonyok érdeklik, azokból merít. A hang(ok) értelmére, jelentésére összpontosít, és művei előadóit is a megértésre, átélésre provokálja. Megindító a látható érintettsége, ahogy elvarázsoltan belevész a Harry Potter-szerű izlandi csodamuzsikus, Víkingur Ólafsson ajándéknak szánt bemutatkozó zongorajátékába, és mosolyogtató a nyüstölt, végtelenségig gyakorlatoztatott Pierre-Laurent Aimard sokatmondó arckifejezése vagy Steven Isserlis megadó, fegyelmezett tűrése, finom iróniája, amikor csellóhangja még mindig nem szól elég szőrösen és csúnyán. A filmbemutató után, a Fazekas Gergely zenetörténész vezette beszélgetésben Víkingur Ólafsson, Pierre-Laurent Aimard és Benjamin Appl visszaigazolta e Nagy Dénes-féle Kurtág-személyiségtükör tiszta, csorbítatlan képét. 

A BMC megvásárolta azt a pianínót, amit Kurtág György és Márta 2009-ben a New York-i Carnegie Hallban tartott közös koncertjén használt, s később „eredetigazoló” kézjegyével látott el. A születésnapi est emlékezetesen szép záróakkordjaként a Víkingur Ólafsson–Halla Oddný Magnúsdóttir házaspár ezen a hangszeren játszotta el meghitt „érintkezéssel” Johann Sebastian Bach (Gottes Zeit ist die allerbeste Zeit) gyászkantátájának négykezes Kurtág-átiratát.

A két Müpa-hangverseny az alapvetően (közhelyesen fogalmazva) „miniatűr formákban gondolkodó” komponista életművének javából kínált válogatást. A Játékok apróságain túl, a nagyobb szabású alkotások közül első este Markus Stenz vezényletével, a Danubia Zenekar közreműködésével a …quasi una fantasia… „minizongoraverseny” (Ólafssonnal), a Grabstein für Stefan (Pablo Márquezzel – gitár) és a Stele szerepelt műsoron. Másnap a Keller András dirigálta Concerto Budapest előadásában a Kettősverseny (Pierre-Laurent Aimard és Fenyő László szólójával), a Pierre Boulez kilencvenedik születésnapjára írt Petite musique solennelle, majd Szűcs Máté mélyhegedű-játékával az egyik legkorábbi „jóváhagyott” Kurtág-opus, az 1955-ben vizsgaműként feltűnő concerto első része, a Tétel brácsára és zenekarra hangzott el. (Aimard Bartók III. zongoraversenyével idézte fel a nagy példaképet.)     

A Müpa ünnepi programfolyama kétségtelenül (világ)zenetörténeti jelentőségű esemény volt. Nemcsak azért egyedi, mert egy százéves, még mindig aktív alkotó előtt tisztelgett; abból a szempontból is kuriózum, hogy – az említett korai Tételtől hetven év termésén átívelve – ősbemutató koronázta meg. Kurtág második operája, a Die Stechardin közel félórás monodráma Christoph Hein német nyelvű szövegére. Az „egy másik világban” játszódó opera négy részre tagolt monológ: Eine andere Welt (Egy másik világ); Die Vorgeschichte (Az előzmények); Über Die Liebe (A szerelemről); Krankheit und Tod (Betegség és halál). Maria Dorothea Stechard, a fiatalon, betegségben elhunyt egykori „kis Stechardin” emlékezik vissza a földi világban hagyott – nála jóval idősebb – szerelmére, a testi fogyatékossággal élő tudós polihisztorra, Georg Christoph Lichtenbergre. A (valójában kortalan, gyermeklelkű, angyali) matróna emlékeiben megelevenedik kapcsolatuk kezdete, közös létük és boldogságuk, amelynek az ő betegsége és korai halála vetett véget. Most „odaát” várja türelmetlenül, hogy végre újra egymásra találjanak…

A zeneirodalom – Schönberg Várakozása és Poulenc Az emberi hang című egyfelvonásosa után – Kurtág György által egy újabb maradandó egyszemélyes zenedrámával gazdagodott, egy ténylegesen szép operával, amelyben az idős alkotó reménye, „felhőjátékának” állandó szereplője, Márta ölt testet.

Felgyorsult világunkban Kurtág figyelmes szemlélődése, folytonos kételye, kételkedése, jobbító szándékú, sarkalló igazságkeresése felszabadító erejű.

Így is lehet még; a 21. században is. A „modern”, korszerű(ségre törekvő) kortárs klasszikus komponista óhatatlanul nyit a végtelenre, a végső soron megkerülhetetlen transzcendenciára.

Fotó: Csibi Szilvia, Hirling Bálint/Müpa

Pallós Tamás/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2026. március 8-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.