Mátraverebély-szentkúti vizet kapott a pápa Áder Jánostól

Megszentelt élet – 2013. szeptember 23., hétfő | 10:48

A nemzeti kegyhellyé nyilvánított mátraverebély-szentkúti búcsújáróhely Szűz Mária-forrásából származó vizet adott át a Szentatyának Magyarország köztársasági elnöke szeptember 20-án a Vatikánban – tájékoztat az MTI.

Örömteli meglepetés volt – reagált a hírre Kálmán Peregin szentkúti kegyhelyigazgató, aki szerint e gesztussal szerte a világon ismertebbé válik a nemzeti kegyhely.

Ferenc pápa az ajándékba kapott szentkúti vízzel áldotta meg az audiencia végén a magyar államfőt és családját.

Áder János magánlátogatás során vihetett a szentkúti vízből, azt ugyanis nem valamilyen protokoll szerint kapta – ismertette a kegyhelyigazgató. Emlékeztetett arra, hogy a szentkúti vízből korábban XVI. Benedek pápa is kapott, amikor a magyarországi romák zarándokcsoportja járt a Vatikánban audiencián.

Kálmán Peregin elmondta: a kegyhelynek egyre nagyobb a látogatottsága, évente mintegy kétszázezer zarándokot fogadnak.

Jövő vasárnap ugyanakkor átépítés miatt bezár a kegytemplom és a rendház: felújítják és bővítik a zarándokszállásokat, és több kiszolgálóhelyiséget építenek. A 2,5 milliárd forintos beruházást a magyar állam támogatja, a munkálatok egy éven át tartanak, azalatt sátorban tartják a kegyhely búcsúit.

A hagyomány szerint Szent László király, ellenségei elől menekülvén, egy szakadék fölé ért a mai Mátraverebély-Szentkút területén. Reménytelennek tűnt továbbjutása. Lovával ugratott egyet, és ekkor fakadt itt az első forrás. A legenda mögött a magyar irodalom szép képe rejlik: László az új Mózes, aki törvényeivel keretet adott a magyarság életének, úgy, ahogy Mózes a zsidóságnak.

A kegyhely vizének tulajdonosított első gyógyulás a XIII. században történt: a Szűzanya, karján a kis Jézussal, megjelent egy verebélyi néma pásztornak, és azt mondta neki, hogy ásson a földbe, és az előtörő vízből igyon. A fiú engedelmeskedett, és újra tudott beszélni.

A zarándokok nagy száma miatt 1210-ben templomot építettek Mátraverebély faluban, ahonnan körmenetben vonultak a Szentkút-völgyben lévő forráshoz. A templomak 1258-ban már búcsúkiváltsága volt. A zarándokhely az 1400-as évektől a legnagyobb búcsújáróhelyeket illető kiváltságokkal rendelkezett. 1700-ban XI. Kelemen pápa kivizsgáltatott néhány, Szentkúton történt csodás gyógyulást és azok valódiságát elfogadta.

Erdő Péter bíboros 2006-ban nemzeti kegyhellyé nyilvánította Mátraverebély-Szentkutat mint Magyarország legjelentősebb búcsújáróhelyét. Főbúcsúja a Nagyboldogasszony ünnepéhez legközelebb eső vasárnapon van.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria