Megáldották a felújított bérbaltavári katolikus templomot

Hazai – 2020. július 21., kedd | 14:47

Császár István, a Szombathelyi Egyházmegye általános helynöke július 19-én, vasárnap megáldotta az ötszáz lakosú Vas megyei település, Bérbaltavár Szent Miklós tiszteletére szentelt, az elmúlt években felújított római katolikus templomát.

A gróf Tolnai Festetics József által építtetett templom 1745-ben készült el – tájékoztatta az egyházmegye honlapját Déri Péter esperes-plébános. – Az épület északi része középkori, a korábbi martonfai templom alapjaira épült: ezt kutatások is igazolták. Az 1930-as években építették a templom szentélyét, valamit a sekrestyét; a 40-es években a hajórészt, a kórust és a tornyot. Az elmúlt évekre leromlott az épület állaga; 2013-ban a tető és a toronysüveg rendbehozatalával kezdték meg a felújítási munkákat.

2018 és 2020 között újabb pályázati források, állami és egyházmegyei támogatások és a hívek nagylelkű adományai révén folytatódhatott a templom megújulása. Falkutatási munkák mellett elkészült a műemléki terv, a megmaradt történeti anyagokat – az egyházi vizitációs jegyzőkönyveket – lefordították latinról magyarra. Tatarozták a templom külső részét, szigetelték az épületet; megoldották a csapadékvíz elvezetését, és parkolókat alakítottak ki.

A templombelső részleges festését is elvégezték, kicserélték az elektromos vezetékeket, a lámpatesteket és egy kivételével a nyílászárókat. Restaurálták a gyertyatartókat, a szobrokat, a tartóállványokat.

A templom környezetét a nyári meleg miatt nem most, hanem 2020 őszén parkosítják. Az épület külső és belső felújítása a 30 millió forintos állami támogatás mellett a Szombathelyi Egyházmegye 14 millió és a hívek 6 millió forintnyi adományának köszönhető.

Az eddigi beruházások 55 millió forintból valósultak meg. További támogatásokból tervezik a szekkók, az oltárok felújítását – ismertette Déri Péter plébános. Kiemelte: a templom megújulásáért széleskörű összefogás bontakozott ki a faluban, és az elszármazottak is szívesen jöttek és vettek részt a munkákban.

A megújult Szent Miklós-templom megáldásakor ünnepi köszöntőt mondott Némethné Beczők Bernadett, Bérbaltavár polgármestere; Kovács Mária, a bérbaltavári egyházközség elnöke, valamint Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.

A kis falu kicsiny templomának feladata, hogy hirdesse az alkotás örömét, a közösség összefogásának erejét, a hit és a kereszténység szeretetüzenetét – mondta az államtitkár. „Isten költeménye a teremtett világ” – idézett Bérbaltavár szülötte, Nagy Gáspár Kossuth-díjas költő Isten költeménye című verséből. Hozzátette: rajtunk is múlik, hogy ennek részeseivé válunk-e, vagy csak, miként a költő fogalmaz, „tökéletlen, felületes olvasói” maradunk. A templom építői hozzátettek Isten tervéhez, a templomon keresztül hitet adtak az itt élőknek, és ez a hit megőrizte ezt a kicsi közösséget – emelte ki Soltész Miklós.

A település lakói nevében Némethné Beczők Bernadett polgármester köszönetet mondott a templom felújításában közreműködőknek és az adományozóknak.

A felújított Szent Miklós-templomot Császár István általános helynök áldotta meg. Ezt követően hálaadó ünnepi szentmisét mutatott be Déri Péter esperessel, csehimindszenti plébánossal együtt.

A templom megáldása és a szentmise megtekinthető ITT.

Forrás és fotó: MTI; Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria