Megáldották a megújult lövétei templomot

Külhoni – 2017. október 25., szerda | 10:16

Tamás József gyulafehérvári segédpüspök október 22-én szentmise keretében áldotta meg a felújított lövétei Kisboldogasszony-plébániatemplomot.

Az ünnepségen részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnöke és Lukács Levente, a megyei testület egyházi ügyekkel foglalkozó munkatársa is.

A lövétei Kisboldogasszony-templomot kívülről megújult. A munkálatokat Hargita Megye Tanácsa, helyi vállalkozók, Lövéte önkormányzata, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma és a hívek közössége támogatta.

A felújítás során eltávolították a salétromos cementburkolatot, a sérült, elmozdult vakolatot, más helyen pedig lecsiszolták a különböző festékanyagokat. A hiányos falfelületeket kiegészítő meszes vakolattal látták el, illetve újrafestették a teljes templomot. Ugyanakkor szükségessé vált a templom udvarának rendezése is, ennek keretében új kövezett járdát alakítottak ki.

Forrás: Hargitamegye.ro, Romkat.ro

Fotó: Loveteivendegszeretok.ro; Pál Árpád/Székelyhon.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria