A São Paulo nyugati részén, a Jardim Europa negyedben található São José- (Szent József-) plébánián tartott szertartás után Ronaldo Nazário, a brazil válogatott kétszeres világbajnoka a közösségi médiában osztotta meg élményeit, kiemelve a meghitt pillanat jelentőségét életében: „A mai egy nagyon különleges nap. Megkeresztelkedtem! A keresztény hit mindig is alapvető része volt az életemnek, már kiskorom óta, bár nem voltam megkeresztelve. A szentség által érzem magam igazán megújultnak Isten gyermekeként, egy új, tudatosabb és mélyebb módon” – írta a brazil sztár az Instagram-oldalán.
Üzenetében Ronaldo kifejezte elköteleződését, hogy a jó utat követi, szabad akaratából, Jézus támogató szeretetében.
Ronaldo köszönetet mondott Fábio de Melo és Dom Oswaldo papoknak. 2022 júniusában a katolikus hithez való növekvő közelségét azzal bizonyította, hogy teljesítette ígéretét, miszerint kerékpárral megteszi a Santiago de Compostelába vezető zarándokutat. „A Camino alatt ezer dologra gondoltam, és hálás voltam sok mindenért, amit a Valladoliddal elértünk” – mondta a korábbi focista, aki a Real Valladolid spanyol labdarúgócsapat klubelnöki tisztségét is betölti.
Fordította: Cziple Hanna-Gerda
Forrás: Romkat / CNA/ACI Prensa
Fotók: Ronaldo Instagram oldala
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria