
A találkozó, amelyen ez alkalommal húsz püspök vesz részt, lehetőséget ad arra, hogy áttekintsék a kontinens fejlődését és a pasztorális kihívásokat. A február 25-ig tartó megbeszélések középpontjában a „Krisztus, az irgalmasság arca” téma áll Ferenc pápa Laudato si’ kezdetű enciklikája és a 2007-ben kiadott aparecidai dokumentum tükrében. Az aparecidai dokumentum zárta le a latin-amerikai és karib-tengeri püspöki konferenciák V. közgyűlését. Egyik legjelentősebb szerkesztője az akkori Buenos Aires-i érsek, Jorge Mario Bergoglio bíboros volt.
Korábban a találkozót Püspökök Amerika-közi Gyűlésének nevezték; jelenlegi elnevezését 1999-ben kapta II. János Pál Ecclesia in America kezdetű szinódus utáni apostoli buzdításának közzététele előtt. A dokumentum ugyanis kiemelte a kontinens egyházának egységét. Az új találkozósorozat első ülését 2000-ben a kanadai Vancouverben tartották a szentév alkalmával, és a legszegényebb országok adósságának eltörlése volt a fő témája. Az évek során megvitatták a migráció, a gazdaság és a helyi kultúrák globalizációjának kérdéseit, de áttekintették többek között a család, a tömegkommunikáció eszközei, a világi hívek, az új evangelizáció és a társadalom szekularizációja témáját is.
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
