Megnyílt a Caritas Catolica járóbeteg-szakellátási központja Nagyváradon

Külhoni – 2021. június 14., hétfő | 18:57

Böcskei László megyéspüspök június 10-én nyitóünnepség keretében áldotta meg a Caritas Catolica járóbeteg-szakellátási központját Nagyváradon.

A nyitóünnepségen Rajna József karitászigazgató elmondta, a Caritas Catolica – bár apró lépésekkel – folyamatosan törekszik a már meglévő szociális jellegű szolgálatainak javítására, újabb szolgáltatások biztosítására az igényeknek és a lehetőségeknek megfelelően. Most ennek a munkának egy újabb megvalósítási szakaszához érkeztek, erre kérték az egyházmegye elöljárójának áldását.

Böcskei László megyéspüspök a betegek, magukra maradottak, kiszolgáltatottak körében való minőségi jelenlét fontosságáról beszélt, amelyet az Egyház – ebben az esetben a Caritas Catolica által – igyekszik nyújtani. Egy régi hagyomány folytatói vagyunk – mondta a főpásztor – olyan tevékenységben, amelynek középpontjában az emberi személy van a gondjaival, nehézségeivel. Nem valami újat fedeztünk fel, hanem egy régi szolgálatot folytatunk. Nagy szükség van erre, hiszen sok szenvedés van a világban. Az egyházmegyei karitászszervezet a püspök segítője a szeretetszolgálat gyakorlásában, és a szükséget szenvedőknek több formában siet a segítségére, a beteggondozás az egyik ilyen tevékenység. Mindez a támogatók és a jótevők segítségével valósítható meg. A megyéspüspök köszönetet mondott a karitász jótevőinek, munkatársainak, akik egy igazi segítő közösséget alkotnak. Sajnálatát fejezte ki a megtapasztalt nehézségekért, amelyeket az állami szociális rendszer hiányosságai jelentenek. Nehézkes és bürokratikus eljárásokkal kell szembenézniük, a most megnyitott orvosi rendelők akkreditálását is nehéz volt megszerezni, hosszú időt igényelt. Arra biztatta a szociális intézmény vezetőit és munkatársait, hogy a nehézségek ellenére se adják fel, majd megköszönte az eddig tanúsított kitartásukat.

Azt is hangsúlyozta az egyházmegye elöljárója, hogy a beteggondozásban fontos az orvosi ellátás, de még fontosabb az emberi közelség, ami fél gyógyulást jelenthet. A beteg megközelítése Krisztus evangéliumának szellemében kell hogy történjen, hiszen Krisztus maga is a személyes közeledés által hozott gyógyulást. Ez a Caritas küldetése is, amelyet az Úr oltalmába ajánlunk: a lehető legtöbb problémára választ adni és megoldást nyújtani. A jó szó, az emberi közelség, az empátia lehet az a probiotikum, amely elősegíti a gyógyulást és az orvosi tevékenységet.

Uitz Gyöngyi orvos, a járóbeteg-szakellátási központ vezetője felvázolta a Caritas Catolica által biztosított szolgáltatás történetét. A szakrendelő 1993 óta előbb a Kanonoksoron, külföldi segélyszervezetek támogatásával jött létre. Karitatív jelleggel nyújtottak betegellátást és patikát is működtettek, ahol kedvezményes áron biztosították a gyógyszereket.

Most új székhelyen, új elgondolással és új csapattal kezdenek neki a munkának. A vizsgálatok díj ellenében történnek, de a bedolgozó orvosok vállalták, hogy a jövedelem nélküliek és a kis jövedelműek számára ingyenes vizsgálatot is nyújtanak. Belgyógyászati, ortopédiai, gyermekpszichiátriai és gyermekgyógyászati, bőrgyógyászati, pszichológiai, pszichiátriai és fogorvosi szakrendelést lehet majd igénybe venni az új központban, előjegyzés alapján. Időpontot a (0040) 0771703017-es telefonszámon lehet kérni.

A központ vezetője az orvosi hivatás szépségéről is beszélt, amely egész embert kíván. Nemcsak tudást jelent, hanem olyan képességet is, hogy valaki megnyíljon a beteg irányába, és megengedje, hogy az belásson a lelkébe. Empátiát is feltételez, ami több mint egyszerű felebaráti szeretet. Reményik Sándor költőnek Az orvos, illetve a Szivárvány című versét idézve Uitz Gyöngyi kiemelte az orvos fő feladatát, mégpedig azt, hogy szivárványt rajzoljon a beteg egére.

Az ünnepi és az ismertető beszédeket követően Böcskei László megyéspüspök megáldotta az új rendelőket.

Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria