Megnyílt a Magyar Kurír fotósainak kiállítása Rómában

Külhoni – 2026. november 5., csütörtök | 8:02

Miközben a magyar püspökök ad limina látogatásuk során az egyházmegyék életéről számolnak be Rómában, a Római Magyar Akadémia falain fényképek mesélnek ugyanerről. Merényi Zita és Lambert Attila, a Magyar Kurír fotóriportereinek Szent pillantással: Fotókon a Magyar Katolikus Egyház tíz éve című kiállítása hét magyarországi helyszín után érkezett az Örök Városba.

A tárlatról Törő András, a Pápai Magyar Intézet rektora és Kuzmányi István, a Magyar Kurír főszerkesztője beszélt a megnyitón, november 4-én.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy a Magyar Kurírnak a magyar egyházról szóló képkiállítása most Rómába érkezett” – mondta Törő András. A Pápai Magyar Intézet rektora kiemelte: a tárlat különösen időszerű ezekben a napokban, amikor a püspökök az apostolok sírjait őrző bazilikákat keresik fel, találkoznak a Szentatyával, és a szentszéki hivatalok munkatársaival egyeztetnek.

A találkozások során beszámolnak a magyar egyház életéről, ugyanakkor meghallgatják azokat a tanácsokat és javaslatokat is, amelyeket a pápa munkatársai fogalmaznak meg számukra. A kiállított képek ehhez a párbeszédhez is kapcsolódnak: embereket és közösségeket mutatnak meg abból az egyházból, amelynek örömeit, feladatait és kérdéseit a püspökök magukkal hozták Rómába.

Törő András felidézte a magyarok és Róma kapcsolatának történelmi mélységét is. „Nekünk, magyaroknak itt Rómában nagyjából az államalapításunk óta otthonunk van” – fogalmazott. Arra emlékeztetett, hogy

a magyar államiság kezdete óta kapcsolatban vagyunk Rómával, a pápával és Péter apostol örökségével. Ebben az ezeréves történetben kapnak helyet a most bemutatott felvételek: a jelen képei egy máig élő kapcsolatban.

A rektor szerint a fényképek azt is megmutatják, hogy „nemcsak múltja van a magyar egyháznak”, hanem jelene, és olyan emberei is, akik a jövőjét építik. „Öröm, büszkeség számunkra, hogy ennek a kiállításnak a mi Falconieri-palotánk adhat otthont” – mondta.

Kuzmányi István felidézte: a tárlatot két évvel ezelőtt Erdő Péter bíboros, prímás indította útjára Esztergomban. A főszerkesztő örömét fejezte ki, hogy a hazai állomások után immár a római közönség is megismerheti Merényi Zita és Lambert Attila munkáit.

A kiállítás szándékát a fotográfiához fűződő viszonyunk változásával világította meg. A fényképezés kezdetén még titokzatosnak, szinte az ördögtől valónak tartották, hogy egy ember vagy egy esemény képe megjelenhet a negatívon, majd a papíron. „Ma pedig azt látjuk, hogy a közösségi médiában szinte mindenki képekkel kommunikál, képeket posztol” – fogalmazott Kuzmányi István.

Ebben a képekkel telített világban szeretnének megállítani és megőrizni valamit azokból a szent pillanatokból, amelyeket egy szentmisén, pápalátogatáson, zarándoklaton vagy plébániai eseményen élhetünk át. A főszerkesztő kiemelte:

a pillanat megragadása szinte lehetetlen vállalkozás, mégis érdemes megkísérelni.

A két kiváló fotós, Merényi Zita és Lambert Attila segítségünkre van ebben” – mondta.

A római tárlat így arra is alkalmat ad, hogy a látogató elidőzzön azoknál a felvételeknél, amelyek mellett egy hírfolyamban talán gyorsan továbblépne. Egy-egy kép előtt megállva a tíz év eseményei mögött a részt vevő emberekre is figyelhetünk: azokra, akiknek hite és szolgálata a magyar egyház jelenét alakítja.

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Facebook-oldala

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria