Megtalálni életünk értelmét – Interjú a Fokoláre új társelnökével

– Ki Roberto Almada?

– 1956-ban születtem Argentínában, Rosarióban, egy egyszerű, nem hívő munkáscsalád gyermekeként. A nagymamám, aki szent asszony volt már csak amiatt is, amin keresztülment az életében, időnként megkérdezte, miért nem vagyok megkeresztelve. Így aztán a halála után, hatéves koromban megkértem a szüleimet, hogy kereszteljenek meg, és ők beleegyeztek. Serdülőkoromban az egyetemen sokat foglalkoztam politikával, küzdöttem a társadalmi igazságosságért, de amikor Argentína diktatúrává vált, nehéz helyzeteket éltem meg, különösen a társadalmi csoportomból adódóan. Abban az időszakban úgy éreztem, minden összeomlik körülöttem.

– Ekkortájt ismerted meg az egység ideálját is…

– 19 éves voltam, és már javában tartott a diktatúra.

Akkoriban orvosira jártam, mert valamilyen módon a szegényeket akartam szolgálni. Nem annyira maga a biológia vagy az orvostudomány érdekelt, hanem inkább a filozófiai szempont. Az igazságosságot kerestem, és egy olyan közösséget, ahol az élet minden területét jól élik meg.

Részt vettem egy háromezer fős Máriapolin, és az fogott meg, hogy még a legapróbb dolgok megszervezésében is harmónia uralkodott, például egy szék elmozdításában vagy az étkezések megszervezésében. Megértettem, hogy a közjóért folytatott küzdelemhez hozzá kell tennem a szépséget is. Többször is elolvastam Chiara Lubich Elmélkedések című könyvét. Minél többet olvastam, annál szebbnek találtam. Aztán lassan beléptem a mozgalomba.

– Miért döntöttél úgy, hogy belépsz a fokolárba, fokolarinó leszel?

– Nagyon bizonytalan voltam. Aztán egy éjjel álmot láttam: Rosario városának parkjában voltam, és minden lány, aki tetszett, visszautasított. Kétségbe voltam esve. Az álomban beszélgetni kezdtem az édesapámmal, hogy megosszam vele a gondomat, de hirtelen eszembe jutott a mondat: „Aki elveszíti életét értem, megtalálja azt.” Úgy ébredtem fel, hogy biztos voltam benne: a fokolár az én utam. Ez az evangéliumi mondat pedig azóta is elkísér.
(…)

– Sokéves szakmai tapasztalat után hogyan látod a fokolárt? Nemcsak lelki, hanem emberi szempontból is működik?

– Szakmai szempontból az a személy, aki képes jó kapcsolatokat kialakítani és közösségben él, kevesebb mentális problémával küzd. Ahol közelség és kölcsönös támogatás van, ott kevesebb az öngyilkosság és a szívbetegség, ezt tudományosan is bizonyították. Természetesen nem mindig élünk harmonikus kapcsolatokban.

Amikor beléptem a fokolárba, magammal hoztam a sebeimet, családi problémáimat, de szerencsére tanultam pszichiátriát, ami segített az önismeretben és hogy javítsak bizonyos dolgokon. Nem mindenkinek adatik meg azonban ez a lehetőség, és ha kevés a belső fejlődés, problémák adódhatnak a közösségi életben. A fokolárélet lehetséges, de nem magától értetődő. Önismereti munkára van hozzá szükség, különben fennáll a veszély, hogy másokra vetítjük ki a saját problémáinkat. A rokonszenveink, ellenszenveink általában saját élettörténetünkkel és sebeinkkel függnek össze. De

ha végigmegyünk az önismeret útján, a fokolár olyan hely lehet, ahol megélhető a kölcsönös szeretet, a lelki és szellemi egészség, Isten jelenléte.

(…)

– 2017-ben, a mozgalom hívő és vallási hovatartozás nélküli tagjainak éves találkozóján tartottál egy előadást Az ember mint örök hajótörött címmel. Miért?

– Ennek a magyarázatához vissza kell térnem mesteremhez, Viktor Franklhoz, aki négy évet töltött náci koncentrációs táborban. Ott fedezte fel, hogy még ott is megtalálhatja az ember élete értelmét. Míg Freud szerint az emberi érettség a szeretetben és munkában áll, Frankl szerint az élet értelmének megtalálásában. De akkor a szenvedésnek is értelme kell, hogy legyen.

Mindannyian szenvedünk, hibázunk és meghalunk: ez a három elem korlátozza az emberi szabadságot, mégis értelmet kell találnunk bennük.

Karl Jaspers híres filozófus-pszichiáter szerint az emberi élet a szenvedések, elkövetett hibák, és a halálfélelem okozta válságok és „hajótörések” leküzdéséből áll. A bűntudatnak, a kudarcnak és a hibáknak tanulásra kell ösztönözniük bennünket, hogy jobban éljük a jelen pillanatot.
(…)

– Számodra mit jelent az egység ideálja?

– A Szentháromság megélését. A földön ez azt jelenti, hogy mindenki önmaga lehet, miközben egységben van a többiekkel.

Minél inkább egységben vagyunk, annál inkább önmagunk vagyunk.

Vagyis annak bemutatása, hogy a sokféleség és az egység közötti harmónia lehetséges. Hogy lehetséges a Szentléleknek ez az ajándéka, amely képessé tesz minket mindenféle nyelven beszélni. Chiara Lubich úgy fogalmazott, hogy az egység Jézus.

A teljes írás IDE KATTINTVA olvasható.

Fordította: Szeles Ági

Fotó: C.S. Audiovisivi

Forrás: cittanuova.it/Új Város Online

Magyar Kurír