Megtartották a Mária-szobrok hordozóinak hagyományos találkozóját Vaskúton

Hazai – 2022. július 5., kedd | 13:51

A mintegy 3320 lelkes Bács-Kiskun megyei Vaskút nagyközség római katolikus közössége a Vaskúti Vendégváró Vigasságok ünnepségsorozat keretében július 3-án rendezte meg a Szentháromság-templomban és a mellette lévő téren a Mária-szobor-vivők XII. felső-bácskai találkozóját.

Vaskút és a környező bácskai falvak, Bácsbokod, Csátalja, Drágszél, Dusnok, Gara, Miske, Sükösd lányai és asszonyai, ifjai és férfiai a különböző nemzetiségek népviseleteibe öltözve hozták el templomaik színes szalagokkal és virágokkal feldíszített hordozható Mária-szobrait.

Az ünnepi szentmisét Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutatta be, koncelebrált Szűcs Tibor plébános. Az érsek hangsúlyozta: Szűz Mária a hit tanúja, példaképül szolgál. Kiemelte a család fontosságát, elismerően szólt a vallási hagyományok, értékek példamutató őrzéséről, ápolásáról, valamint rámutatott a társadalmi értékek, az emberi élet tiszteletének fontosságára.

Határunk mentén háború dúl, farkastörvények uralkodnak – fogalmazott. – Emberek válnak egymás farkasaivá. A farkasoknak nincs pásztoruk. Az emberek szívében a béke uralkodjon, ne a harag, az indulat és a bosszú, mert egyébként nem tér vissza a béke. Mindannyian saját képességünk szerint hirdessük az evangéliumot, és legyünk mi is Mária-hordozók. Életünk során kérjük Mária segítségét. Kérjünk erőt, hitet, kitartást, keressük az Isten országát.

A szentmise végén körmenetet tartottak a Mária-szobrok hordozói a templomot megkerülve. Végül Alszegi Zoltán polgármester meghívta a jelenlévőket a 2023 júliusában tartandó XIII. találkozóra.

Szöveg és fotó: Gaugesz József

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria