Mentőcsapattal segíti a törökországi földrengés áldozatait a Katolikus Karitász

Kitekintő – 2023. február 7., kedd | 10:14

Törökország február 6-án négyes vészhelyzeti fokozatot jelentett be, vagyis nemzetközi humanitárius segítséget kér a mentéshez. A Katolikus Karitász kötelességének érzi az azonnali segítségnyújtást. Február 7-én reggel útnak indult a magyar önkéntes csapat. A segélyszervezet adományvonalának hívásával vagy online adományozással bárki támogathatja a földrengés áldozatait mentő, segítő összefogást.

A Katolikus Karitász – a Budapesti Önkéntes Mentőszervezet Egyesület és a Budapesti Tűzoltó Szövetség önkéntes tűzoltói közreműködésével – mentőcsapatot indított a földrengés sújtotta török régiókba.

„Minden óra és perc számít ilyen vészhelyzetben, de csapatunk kevesebb mint 20 óra alatt összeállt, a mentés teljesítéséhez szükséges eszközökkel, szakértelemmel és felkészített önkéntesekkel” – mondta Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója.

A mentésben részt vevő török partnercsapatok örömmel fogadták a hírt, hogy a Caritas Hungarica segítségével is számolhatnak.

A magyar önkéntes csapat, Gyurkó Gábor csapatvezető irányításával, február 7-én, a kora reggeli órákban útnak indult 19 fővel, öt gépjárművel és két utánfutóval, egyheti önellátás képességével a földrengés sújtotta térségbe, ahol csatlakozik a török partnerszervezetekhez. A csapat városi kutató-mentő, műszaki-mentő, kötéltechnikai mentő, egészségügyi, kutyás kutatási, vezetés-irányítási képességgel rendelkező tagokból áll.

A hosszabb távú segítségnyújtás érdekében a szervezet felvette a kapcsolatot a Karitász nemzetközi hálózatával és helyi szervezeteivel is.

Aki csatlakozni szeretne a földrengés áldozatait mentő és segítő összefogáshoz, az 1356-os adományvonal hívásával 500 forinttal segíthet, vagy online adományozással juttathatja el támogatását a karitasz.hu oldalon.

További információ kapható a sajto@caritas.org.hu e-mail-címen, illetve Dauner Bálinttól, a (+36) 30 688-1989-es telefonszámon. 

Forrás és fotó: Katolikus Karitász

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria