Értelmiségi az, aki olyan tevékenységet folytat, aminek folyamán ő tökéletesedik. A gondolkodás a gonddal áll összefüggésben. Az értelmiségi gondja saját maga, hogy ő miként létezzék – mondta Gáspár Csaba László, a Miskolci Egyetem Filozófiai Intézetének docense. – Azaz a középpontban a személy áll. Ha a gondolkodást a kétezer éves keresztény hagyomány fényében végzi, akkor beszélünk keresztény értelmiségiről.
Horányi Özséb kommunikáció kutató, a Magyar Pax Romana elnöke hozzátette: az értelmiségi lét sajátos társadalmi szerep, ami a 10-11. század óta létezik. Jellemzője a függetlenség, ami a 19-20. század fordulóján, az egyetemi világban tapasztalható is volt. A kereszténység irányt mutat, így nem sérül a keresztény értelmiségi függetlensége sem. Ma a társadalom a második modernitását éli, amiben nincs kijelölve az értelmiségi helye. A mai világ nem igényli az értelmiségit, csak a „szakértőt”.
Heidl György, a pécsi egyetem docense szerint a keresztény értelmiségi a Szentírás logoszára alapozza a létezését, a szentségek alkotta tér és idő az, amiben létezik. A keresztény értelmiségi létet csak Krisztus misztikus testén belül tudja felfogni, a szentségek szövetében.
Mezei Balázs, a PPKE BTK filozófia professzora úgy látja, hogy gondolkodás és cselekvés nem két különálló dolog, aki értelmiségi, az nem csupán spekulálni akar a világról, hanem sokkal nagyobb hatást akar gyakorolni rá. Ő kétségbe vonta Horányi Özséb állítását, hozzátéve, hogy a 19. század folyamán a legnagyobb gondolkodók közül sokan kiszorultak az akadémiai elitből (például Brentano), és megjegyezve, hogy az anyagi függetlenség nem jelent belső függetlenséget. Emellett elmondta, hogy ma az értelmiségi kifejezést nem tartja megfelelőnek, és ő az érintettséget hangsúlyozná.
Lázár Kovács Ákos, a PPKE BTK Kommunikáció Intézetének vezetője szerint a kritikai észhasználat a vallásos emberek sajátja, melyben fontos szerepet játszik az anamnézis, az emlékezés („Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!”), és ez határozza meg a világhoz, a jövőhöz való viszonyát. Nem szabad belenyugodnunk az önmagával elégedett, kritikusnak sem nevezhető, procedurális észhasználatba, ami romba döntötte a világot. Az egyház nem tetszőleges pont, alá kell vetnünk magunkat neki. Ciprianus óta tudjuk, hogy létezik a bukott nyilvánosság, amiben mi élünk, és egy „aszketikus nyilvánosság”, a szentek nyilvánossága, őmiattuk vagyunk itt. Az értelmiségi csoporthoz tartozást ugyanakkor nem lehet megúszni. Lázár Kovács idézett egy gondolkodót, aki szerint a polgárság két csúcsteljesítménye az előző háromszáz évben a nemzeti és a nemzetközi szocializmus volt. Vannak abszolút értelmiségi szerepek, ilyen a papé, aki közvetíti a szentségeket. Emellett vannak specializálódott értelmiségi szerepek. Ez a gondolkodásmód talán premodernnek hat, de inkább újmodernnek kellene nevezni.
Gáspár Csaba László szerint a kinyilatkoztatás irányt mutat. Egyébként többnyire nem gondolkodunk, hanem sémák alapján cselekszünk, mivel ez tehermentesíti a cselekvést. A keresztény értelmiségi artikulálja a „gondot”, ez pedig az, hogy el kell merülni az isteni misztériumban, akár misztikus módon, akár a teológiai reflexió útján.
Horányi Özséb rámutatott: a keresztény értelmiséginek morális feladata is van, szólnia kell a nem keresztény társadalomhoz is. Sok ügy van, amihez hozzá tudunk szólni, és hozzá is kell.
Lázár Kovács azt mondta, az lesz a legrosszabb, ha megbékélés lesz, mivel az értelmiségi feladata az elhatárolás. Nem vagyunk párbeszédképesek, hanem vállaljuk fel az identitásunkat. Ez az identitás provokáció is lehet. Heidl szerint egy pap is lehet értelmiségi, az értelmiségi nem jó vagy rossz, hanem állapot. Horányi ezt kiegészítette azzal, hogy az értelmiségi nem is állapot, hanem teljesítmény és attitűd. Heidl szerint az a keresztény értelmiségi, aki keresztény kultúrát épít, de kérdés, hogy miként lehet ezt ma csinálni. Mindenesetre ehhez eszközrendszer is kell,és „fontosabb dolgok is vannak, mint borlovagrendeket alapítani”.
Szilvay Gergely/Magyar Kurír