Miért a szegedi dóm a magyar katolicizmus reménysége? – A történész válaszol

A kötetbemutatón Miklós Péter egyetemi tanár mutatta be a szerzőt, Horváth Gábor történészt és a kötet méltatóját, Tóth Tamás egyháztörténészt, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárát.

Horváth Gábor az elmúlt tíz év kutatásait foglalta össze A magyar katolicizmus reménységei című, 2021-ben megjelent művében. Legfőbb forrásai Glattfelder Gyula csanádi püspök komplex tudását, mély lelkiségét feltáró ünnepi beszédei, prédikációi, levelezései voltak. Ezzel megszólaltatta azokat a forrásokat, amelyek kimaradtak a dóm történetéből. A szerző nagy tisztelője lett a püspöknek, akinek megkísérelte rekonstruálni a templomra vonatkozó eszmerendszerét. „Ő is az az ember volt, aki nagyon megszenvedte a 20. századot” – fogalmazott. Még az is előfordult, hogy távcsővel tanulmányozta a dóm szobrait és festményeit, hogy minél több apró részletet feltárjon, és pótolja a hiányosságokat azért, hogy a templom ikonográfiai programja minél teljesebben feltáruljon.

A szerző kiindulási pontja az volt, hogy alaposan megismerje a dóm két tervezőjének munkásságát. Rámutatott, hogy Schulek Frigyes eredeti terveit Foerk Ernő jelentősen módosította; a templom méretei nem változtak, kivéve a tornyok, melyeket az építész még magasabbra emelt, tovább növelve így a templom monumentalitását. Ennek köszönhetően vált a dóm Szeged mindenki által ismert szimbólumává. A terveket 1913-ban véglegesítették, de 1923 után újfent többször át kellett dolgozni. Az építkezés eredményét tekintve a két terv szinte nincs fedésben. Schulek és Foerk 1913-as temploma még csak az árvíz utáni újjáépülés fogadalmi temploma lett volna, de az ezeréves állam pusztulása és Trianon új jelentéstartalommal töltötte meg az építkezést, amely Glattfelder Gyula püspök tevékenysége révén az apostoli királyság üzenetét hordozza. – mutatott rá a történész.

Glattfelder püspök, a megrendelő, akinek püspöki székhelye, Temesvár, Trianon után a határon túlra került, a „magyar katolicizmus reménységének” nevezte a templomot, hitt ugyanis a történelmi Magyarország egységének helyreállásában. A püspök mindennap imádkozott a nemzet és az ország jövőjéért. A templom szimbólumrendszerét áthatja a fájdalommal elegyített reménység; a glattfelderi és foerki koncepcióban a Fogadalmi templom a magyar feltámadás egyik jelképe, építésével Magyarország szimbolikus újjáépítése valósult meg. „A fájdalom és a háborús veszteségek kihoztak az emberből valami többet” – fogalmazott Horváth Gábor.

Glattfelder a katolicizmus reménységének nevezte a templomot Foerk Ernőnek írt levelében. Hogy mit értett ezen, azt Horváth Gábor a püspök ünnepi beszédeiből, prédikációiból rekonstruálta. A főpásztor rendszeresen szólt a reményről: mindvégig hitt abban, hogy az ország területi egysége helyreáll, és hitt abban, hogy a nemzet királyt választhat magának. Azt remélte, hogy Habsburg Ottót fogják királlyá koronázni, ezért imádkoztak a dómban is. Ha ez megtörténhet, akkor Magyarország betöltheti azt a hivatását, amit a pápáktól kapott: a kereszténység védőbástyája lehet a jövőben is. Szent Istvánról szóló prédikációsorozata arról szólt, hogy az apostoli királyság eszméje az első királyunkig vezethető vissza és az „égi mentor”, Szent Gellérttől eredeztethető. A templom és a tér is a magyar államiság allegóriája: az ószövetségi képek és egyéb motívumok ezeket az üzeneteket foglalják magukban.

„A Trianoni kapu volt az első olyan meglepetés a számomra, ami kiváltotta belőlem, hogy elkezdjem a kutatást. Előbb a tér, majd a templom történetével foglalkoztam.” Ez a kapu a Dóm tér, a Nemzeti Emlékcsarnok egyik bejárata. A Glattfelder püspök rendelésére készült díszkaput, mely becsukott állapotában egy börtönajtó, Rerrich Béla tervezte. Június 4-én zárták csak be, hogy emlékeztessen bennünket bilincseinkre, s ezen a napon egy „T” betűt formáz, amely a rózsaablakkal együtt szintén egy allegória, a rácsok ugyanis százötvenhatszor keresztezik egymást, amely 1920. június 4-ére, az év 156. napjára utal.

A kötetet értékelve Tóth Tamás így fogalmazott: „Történészként felteszem, a történelem igazolni fogja Gábor teóriáit. Szinte mozaikról mozaikra feltérképezte a dómot és a Dóm teret. Kutatta, mit üzen elrendezése, szimbolikája, méretei, elhelyezkedése és az a környezet, melybe illeszkedik. Világunk, mely nem akar tudni a szimbólumokról, racionálisan gondolkodik, és mindent meg akar magyarázni, nem vesz arról tudomást, hogy a dolgok megértésének van egy misztikus síkja is, egy-egy kép jelentése túlmutat önmagán, az ábrázoláson keresztül az alkotó üzen nekünk. Ezt az üzenetet bontja ki meggyőzően, aprólékosan a szerző, s egy rendszerbe ágyazza a hatalmas, minden részletre kiterjedő kutatást.”

Szerző: Trauttwein Éva

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír