A plébánosok és a csoportvezetők koordinálásával, a csapatok programba való bekapcsolódásával a résztvevők azt fejezték ki, hogy a mellettük élőkért, a környezetükért, a jövőjükért felelősséget vállalnak. Az akció közhasznú feladatok teljesítésére bátorította a résztvevőket, akik a nap során kipróbálhatták, megérezhették, hogy mit jelent önkéntesként másokért tenni.
Tizenegy plébánia fiataljai különböző feladatokkal neveztek be erre a szombati alkalomra: templomtakarítás, szemétgyűjtés, közösségi helyek, terek, udvarok rendbetétele, temető elhagyatott sírjainak gondozása, idősek látogatása.
A lelkes csapatok az összefogás erejét tapasztalhatták meg Pusztadarócon, Szamosdarán, Józsefházán, Kálmándon, Nagymajtényban, Kaplonyban, Túrterebesen, Sárközön, Kökényesden, Halmiban, Erdődön és a szatmári Szent Család-plébánián. A szervezők ezzel a kezdeményezéssel szeretnének másokat is buzdítani arra, hogy mindig érdemes elkezdeni a jót, mert a leleményesség, a tettrekészség, az összefogás közelebb viszi azokat az embereket egymáshoz, akik együtt, egy közösségben élnek.
Forrás és fotó: romkat.ro; Szatmári Római Katolikus Egyházmegye Facebook-oldala
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria