Mór palota a Rákóczi úton – Az ismeretlen Uránia című könyvről

Nagy örömmel vettem kézbe az Uránia Nemzeti Filmszínház vaskos albumát, Az ismeretlen Uránia – Fejezetek egy filmszínház történetéből című kötetet, amit ez év márciusában jelentetett meg a reprezentatív mozi vezetősége. A könyv már első benyomásra is igazi minőségi tartalmat kínál, nem túlzás azt állítani, hogy meseszép a kivitel. Védőborítóján egy régi, századfordulós litográfiákra emlékeztető grafika fogadja az olvasót. Aranysárgás színnel nyomtatták a fő- és az alcímet, s az előzék, amelynek szintén aranyos a mintája, a filmszínház jól ismert belső színvilágát idézi. Sőt, mint később feltűnt, a moziterem egyik tapétáját használták fel díszítőelemként.

Látványos, bőségesen illusztrált könyv ez. A nagyobb vagy fontosabb fejezeteket egész oldalas színes fényképek választják el egymástól, amelyek nemcsak nagytotálban mutatják a móros-keleties hangulatú belső tereket; közelről is megnézhetjük az épület díszítményeit, nagyítva.

„Közel két évtized telt el azóta, hogy az Uránia 2002-ben a kiemelt nemzeti intézmények rangjára emelkedett. Ez a két évtized rövid időnek tűnhet az eredetileg Tudományos Színházként 1899-ben megalakult Uránia életében, de visszatekintve az intézmény kalandos, sőt drámai 20. századi történetére, láthatjuk, hogy működésének kevés ilyen hosszú, stabil időszaka volt. Először 1916-ban esett át metamorfózison, amikor az ismeretterjesztés fellegvárából mozivá alakult; 1930-ban német érdekeltségű tündöklő filmpalotává avatták; 1945-ben a Szovjetunió jelentette be rá igényét; majd az államosított magyar filmgyártás gálamozija lett. A Kádár-korszak évtizedei alatt lekörözték más, korszerűbb mozik, majd a rendszerváltást követő egy évtizedben amerikanizálva, pattogatottkukorica-illatba burkolózva várta jobb sorsát. Az ezredfordulón alulmaradt a multiplexek diktálta versenyben, a homlokzatát elborító falfirkák már messziről jelezték, hogy bezárta kapuit. Ami ezután következett, azt sokan remélték, de kevesen bíztak benne: az épület műemléki helyreállítását követően, 2002 áprilisában az Uránia, múltjához méltó módon, nemzeti filmszínházként nyitott újra. Azóta a magyar és az európai filmművészet értékeire koncentrálva, egyedi vetítések, díszbemutatók, filmfesztiválok sokaságával szolgálja a magyar kultúra ügyét” – olvashatjuk az Uránia történetét tömören összefoglalva a könyv 5. oldalán Elekes Botondnak, az Uránia igazgatójának az olvasóhoz címzett bevezetőjében.

A vaskos kötet négy nagy fejezetre tagolódik. Az első az épület históriáját mutatja be. A második a Rimanóczy-ház átadásának idejébe visz bennünket, a harmadik az Uránia Tudományos Színház működésére koncentrál. A leghosszabb időszakot, bő száz év fejleményeit az Uránia mozi múltjára összpontosító negyedik fejezet öleli fel. Persze ez csupán a könyv vázlatos áttekintése. Rengeteg adat, történet, tudományos elemzés szerepel a kötetben, és nem utolsósorban gondosan feldolgozott, szépen nyomtatott képek, eddig nem publikált régi fotók, művészi színvonalú korabeli plakátok. Aki a könyvet nem az elejétől a vége felé haladva olvassa, hanem az őt leginkább érdeklő fejezetekkel kezdi, az is jó nyomon jár. A tanulmányok hozzáértő szakemberek munkái, és Buglya Zsófia filmesztéta, a kötet szerkesztője is nagyszerű munkát végzett. A teljesség igénye nélkül mindenképpen meg kell említenünk néhány további nevet is: Kelecsényi Kristóf és Torma Ágnes művészettörténészeket; Mányi Istvánt, a felújítás vezető építészét; Szebeni Nándort, a restaurálási munkálatok irányítóját; Molnár Dániel színháztörténészt; Csordás Lajos városkutatót, a filmszínház sajtófőnökét; Perényi Roland társadalomtörténészt; Magyar Bálint filmtörténészt; Gajdó Tamás színháztörténészt és még folytathatnánk a sort.

Az Uránia épületének története az 1880-as évek idején kezdődött. Akkor, amikor idősebb Rimanóczy Kálmán nagyváradi építész, építési vállalkozó a Kerepesi úton (ma Rákóczi út), megvette a 21. számú telket. A hamburgi születésű Schmahl Henrik volt az építész, aki 1895. június 21-én írta alá „Rimanóczy Kálmán úr négyemeletes bérházának és a vele kapcsolatos hangverseny és tánczteremnek” engedélyezési tervsorozatát. Rimanóczy egy bérházzal egybekapcsolt kulturális és szórakoztatóipari rendezvényhelyszínt kívánt emelni.

Az első engedélyezési terven még a gótika volt a meghatározó stílus, Schmahl így képzelte el az épületet. Később azonban, az építkezés során – ahogy akkoriban szokás volt – módosítottak az eredeti terven. Így jött létre a lényegében keleties, mór építészeti hatásokat mutató homlokzat.

Az épület belseje már az első terveken is mór ihletésű volt – olvashatjuk a könyv első fejezetében. Az Alhambra-stílus a Kerepesi úton máshol is megjelent akkoriban, például a 72. számú házon. A valamikori Stern-házat szintén keleties motívumokkal díszítették. Schmahl Henrik talán legismertebb munkája a Belvárosi Takarékpénztár épülete, a mai Párizsi udvar, amely szinten a mór építészet hatását mutatja. Az Uránia történetének kezdeteiről még sok egyebet is olvashatunk. Itt csak néhány lényeges momentumot emelhetünk ki, a többi felfedezése a kedves olvasóra vár.

Hogyan lett a tudományos színházból mozgóképszínház? Egy egész fejezet foglalkozik ezzel a kérdéssel. A tudományos színház sikertörténetének a világháború vetett véget. Éles viták után az Uránia elsősorban vetítőhellyé alakult át. A mozielőadások száma 1916-ban jelentősen nőni kezdett.

Az Ufa filmgyár 1929 nyarán szerezte meg a vetítőhely bérleti jogát. A berlini székhelyű cég az állammal kötött egyezséget. Mint az erről szóló fejezetből és korabeli újságcikkekből megtudhatjuk, az épületen átépítéseket hajtottak végre. A Színházi Élet 1930 márciusában tudósított az átalakításról, melynek részletes leírását szintén megtalálhatja a könyvben az érdeklődő olvasó.

A No popcorn című fejezetben Mányi Istvánnal olvashatunk interjút, aki az Uránia építésze volt az ezredfordulón. Ebben a részben mindenféle érdekességeket tudhatunk meg az építészeti tervezés alkotói folyamatáról. Ahogy említettük, a könyv sokoldalúan mutatja be az Urániát. Nemcsak a házról olvashatunk, hanem a környékről is, amit Csordás Lajos ismertet meg velünk A régi Kerepesi út az Uránia születése idején című fejezetben.

Az első magyar film, A táncz emlékét őrzi 2018. április 30. óta a magyar film napja. Ez az ősfilm voltaképpen egy ismeretterjesztő célú tánctörténeti előadás szemléltető anyaga. 1901-ben április 30-án mutatták be az Uránia közönségének, alig több mint öt évvel azután, hogy a Lumière fivérek a párizsi Grand Caféban megtartották első belépti díjas vetítésüket, amit egyezményesen a filmtörténeti időszámítás kezdetének tekintünk. „A mozgókép őskorában járunk tehát: a film még nem az, aminek ma ismerjük – nem sztori, hanem elsősorban látvány, a fotografikusan rögzített mozgás szenzációja. Mozik sem léteznek még: az új találmánnyal a közönség mutatványosbódékban, kávéházakban, illetve mulatókban – például az Oroszi Caprice-ban, a zenés-komikus műsoregyveleg részeként – találkozhat. Senki sem sejtheti még, hogy a hely (a Rimanóczy-ház) és a film (a leendő filmművészet) kapcsolata hamarosan szorosabbra fonódik” – olvashatjuk a könyv idevonatkozó tanulmányában. A táncz emlékezete címmel szemelvényeket találhatunk a kötetben, melyekből egy újabb fejezet bontakozik ki.

Az Ufa-korszak 1930-tól 1944-ig tartott. Ami ezután következett, arról Az oroszok már a moziban vannak (1945–1948) című fejezet számol be. Ez volt az úgynevezett Mafirt-epizód. Azután elérkeztek az ötvenes évek. Új világ, új művészet, filmünnepek az Urániában. A gazdag album végén Buglya Zsófia tanulmánya olvasható a nemzet filmszínházáról, a 90-es évek és az ezredforduló Urániával kapcsolatos eseményeiről.

A kötet színes képösszeállítással és egy komoly kronológiai áttekintéssel zárul. A könyv tervezői és tipográfusai, Méry Gábor, Rudinsky Roland és Oravecz István remek munkát végeztek.

Buglya Zsófia (szerk.): Az ismeretlen Uránia – Fejezetek egy filmszínház történetéből.
Nemzeti Filmszínház Nonprofit Kft. – Méry Ratio Kiadó, 2021.

Szöveg és kép: Mészáros Ákos

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. november 21-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.