Negyedszázados püspöki szolgálatáért adott hálát Tamás József Csíksomlyón

Külhoni – 2022. március 8., kedd | 18:28

„Legnagyobb a szeretet!” – a Szeretethimnusznak ezt a sorát választotta püspöki jelmondatául 25 évvel ezelőtt Tamás József püspök. A gyulafehérvári főegyházmegye nyugalmazott segédpüspöke március 6-án, vasárnap püspökké szentelésének helyszínén, a csíksomlyói kegytemplomban szentmisén adott hálát 25 évnyi szolgálatáért.

A jubiláló püspököt levélben köszöntötték a főegyházmegye jelenlegi elöljárói, Kovács Gergely érsek és Kerekes László segédpüspök. Az erdélyi ferences tartomány és a csíksomlyói kegyhely őrzői nevében Urbán Erik tartományfőnök mondta el jókívánságait. A szentmisén koncelebrált Jakubinyi György nyugalmazott gyulafehérvári érsek, Tamás József egykori felszentelője.

A szentmise bevezetőjében az ünnepelt köszönetet mondott a Jóistennek azért is, hogy sokakat „hozott útjába és állított mellé”. Vallotta, hogy amivé lett, s ami jó benne, azt a Jóisten után szüleinek, testvéreinek, tanítóinak, tanárainak, papjainak, jótevőinek, barátainak, híveinek, a rábízottaknak köszönheti, akikre ezúttal is Isten áldását kérte. Tamás József arról is beszélt, „mivel napjainkat beárnyékolja nemcsak a járvány, hanem ez a háború is, ezért szeretnénk ebben a szentmisében azokért is imádkozni, azokról is megemlékezni, akik megszenvedték és megszenvedik a háború következményeit. És szeretnénk kérni a Jóistentől, a boldogságos Szűzanya közbenjárására, hogy adjon békét! Adjon békét a mi szívünkbe, lelkünkbe, adjon békét a mi közösségeinkbe, népünk életébe, de adjon békét a világnak is.”

A nyugalmazott püspök a szentmise prédikációjában a szolgálat, a keresztény értékek megélése és Isten kegyelmi ajándékaiért való hálaadás fontosságát emelte ki. „Annyi mindent kaptunk a Jóistentől: életet, erőt, egészséget, tehetséget, képességet, anyagi-szellemi-lelki javakat, és éppen ezért köszönetünkként nekünk is zsenge áldozatot kell bemutatnunk életünk különféle eseményeiben, különféle alkalmaiban.” A nagyböjti szent időben zsenge áldozatunk lehet a buzgóságunk, amellyel a reánk eső feladatokat, a mindennapi kötelességünket tesszük – hangsúlyozta.

Az ünnepelt visszaemlékezett segédpüspöki kinevezésére: megrettent, amikor a nuncius értesítette őt II. János Pál pápa ezen szándékáról, mert átérezte a nagy felelősséget, átérezte, hogy „élvonalban állni nem annyira méltóságot, kitüntetést jelent, mint amennyire felelősséggel vállalt munkát, sok-sok megoldandó nehézséget, kereszthordozást”. Ezért nehezen mondta ki azt, hogy „legyen meg a te akaratod!”, le kellett győznie önmagát, félelmeit. Jelmondatához hűen a szeretetre tette fel életét, munkásságát, de hogy mennyire sikerült ez, annak „Isten a tudója és eldöntője, aki majd, remélem, irgalmas lesz énhozzám” – mondta Tamás József, majd hozzátette: püspöki élete mozgalmas eseményekben bővelkedett, hisz „a politikai rendszerváltás keresztényi életünk megújulásának nagy lehetőségét kínálta fel”.

Segédpüspöki székhelyének Csíkszereda adott otthont, ezzel lehetővé vált, hogy állandóan a hívek között legyen, részt vehessen rengeteg egyházi, közéleti, kulturális rendezvényen, hirdetve Jézus Krisztus örömhírét. Sok új templom, kápolna, rengeteg ravatalozó épülhetett, sok templom és egyházi épület megújulhatott, ezek egy jó részét ő szentelte fel, áldotta meg. „Szép emlékeim közé tartozik a főegyházmegyei zsinat megtartása, a főegyházmegye alapítása ezeréves jubileumának megünneplése, a bérmautak, a különféle ünnepségek az egyházközségekben, s ezek mellett eltörpülnek azok a feladattal járó küzdelmek, sikertelenségek, bosszúságok, amelyek az elkobzott egyházi javak visszaszolgáltatásáért vívott harcban vagy a különféle személyi konfliktusokban adódtak. Amikor ma hálát adok Istennek, Ölbei Irén költő egyik verséből vett gondolataival szeretném ezt tenni:

„Folyó vagyok, s egyre énekelek, / zengem Uram örök mélységedet, / a minden vizek hálaénekét, / a szent zsolozsmát dalolom feléd. / Mint az idő, úgy hömpölygök tova / voltam, vagyok s nem fogyok el soha. / A forrástól egész a tengerig / zsongom hálám rózsafüzéreit, / S köszönöm néktek is mindannyiatoknak, / hogy velem és értem ti is ezt teszitek.”

A jubiláló püspököt levélben köszöntötték a főegyházmegye jelenlegi elöljárói, Kovács Gergely érsek és Kerekes László segédpüspök; levelüket Bálint Emil felcsíki főesperes, a csíkszeredai Szent Ágoston-templom plébánosa olvasta fel.

Az ünnepi hálaadó szentmisén részt vett többek között Borboly Csaba, Hargita megye Tanácsának elnöke és Tóth László, Magyarország csíkszeredai főkonzulja is.

A köszöntések ITT olvashatók el.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Csúcs Mária

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria