NEKÜNK – Meglepetéskiadvány a készület jegyében az Új Ember legfrissebb lapszámában

Hazai – 2021. július 20., kedd | 13:45

Nekünk címmel ingyenes különszámmal gazdagodott az Új Ember hetilap július 25-én, vasárnap megjelenő lapszáma az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) alkalmából. A lap már elérhető templomainkban, az újságárusoknál és kijelölt áruházakban.

Az Új Ember katolikus hetilap július 25-i számához mellékelve ingyenesen hozzáférhető a Nekünk című kiadvány, amely a Budapesten sorra kerülő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) alkalmából készült.

A Nekünk című kiadvány Erdő Péter bíboros, prímás köszöntőjével jelent meg. A bíboros mindenkit buzdít, hogy regisztráljon a világeseményre, és hangsúlyozza, hogy Isten az élet útját akarja megmutatni az embernek (v.ö. Zsolt 15,10) Jézus Krisztus által.

A különszámban röviden bemutatkoznak a NEK hírnökei: Böjte Csaba OFM, Kubik Anna, Csókay András, Baricz Gergő, Dolhai Attila, Ürge-Vorsatz Diána, Szalóki Ági, Szikora Róbert, Pindroch Csaba, Petrás Mária, Lackfi János, Sena Dagadu.

Külön interjút olvashatnak Csókay András idegsebésszel az Eucharisztia titkáról, a kereszténység lényegéről, a hívő ember útjáról.

Jézussal élni egy jó és boldog élet alapja címmel pedig Ürge-Vorsatz Diána vall a hit és a tudomány kapcsolatáról, a pandémiáról, valamint a teremtésvédelemről, különösképpen Ferenc pápa határozott fellépéséről Földünk védelmében.

Sokan készülnek arra, hogy a NEK-en lehetnek elsőáldozók. Köztük van Csernyi Levente is, akivel szülei és testvére társaságában beszélgetett Vámossy Erzsébet, az Új Ember újságírója. A találkozásról készült riportot is a Nekünkben olvashatják.

A különszámban a NEK-hez kapcsolódó kiállításokról, koncertekről is tájékozódhatnak az érdeklődők, valamint a NEK himnuszának énekesei – Nagy Bogi, Dánielfy Gergő és Czinke Máté – osztják meg a világrendezvénnyel, a hittel kapcsolatos gondolataikat.

Összeállítást, rövid ismertetést olvashatnak a kongresszuson előadást tartó egyházi, illetve az Egyházban tevékeny emberekről, tanúságtevőkről, s a főbb programok időpontjairól is közölnek egy programnaptár.

A Nekünkben nem utolsósorban beszélgetést olvashatnak Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspökkel, a NEK Titkárságának vezetőjével, aki a katolikus közösség egyik legnagyobb rendezvényéről, a kongresszus céljáról beszél, kiemelve, hogy:

A keresztény hit nem elvont igazság elfogadása, hanem egy személyes találkozás az Oltáriszentségben jelen lévő Jézussal.”

A kiadványban a regisztrációt megkönnyítő tájékoztató is elérhető. A különszám a Magyar Kurír és a NEK Titkárság gondozásában jelent meg – felelős kiadó: Kuzmányi István és Zsuffa Tünde. A kiadványt szerkesztette: Baranyai Béla és Sándor Csilla.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria