Nem az embereknek, hanem Istennek kell megfelelnünk – Bemutatták a Szent Ignác útja című filmet

Megszentelt élet – 2021. szeptember 1., szerda | 18:36

Augusztus 30-án, néhány nappal az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megnyitása előtt a budapesti Puskin moziban volt a Szent Ignác útja – Camino Ignacio zarándokfilm sajtóvetítése, mely Tolvaly Ferenc El Camino 20 év múlva – Szent Ignác útja című regénytervezete alapján készült. A rendező Tolvaly Ferenc; a forgatókönyvet Balázs Zsuzsával együtt írták. Az operatőr Pataki Ádám.

Idén pünkösdkor volt ötszáz esztendeje, hogy Ignác megtette híres, a megtéréséhez vezető zarándoklatát a spanyolországi Loyola és Manresa között. E kerek évforduló alkalmából a Jézus Társasága világszerte Szent Ignác-évet hirdetett.

A 2021-22-es emlékévre készített dokumentumfilmben négy magyar fiatal – Katalin, Júlia, Benjamin, Balázs – a rendalapító lába nyomába szegődött, és bejárta ugyanazt az utat, melyet Szent Ignác. Lelkivezetőjük a spanyol José Luis Irriberi SJ (magyar hangja Hegedűs D. Géza) volt. Az őket kísérő stáb rögzítette külső és benső vándorlásuk egyes mozzanatait. A zarándoklat 2020. július 31-én, Loyolai Szent Ignác liturgikus emléknapján kezdődött, és huszonegy napig tartott a hatszáz kilométeres út megtétele Loyoláól Manrésáig.

A négy fiatal közül Katalin pszichológus, Júlia bölcsész, Benjamin pizzafutár, Balázs szociális munkás. Indítékaik, amiért vállalkoztak a zarándokútra, különbözőek: Katalin életében sok minden véget ért az utóbbi időben, többek között párkapcsolata is. Másoknak tud segíteni, ha gondjaik vannak, önmaga démonaival viszont képtelen mit kezdeni. Akkor is ostorozza magát, ha nincs erre oka. Krisztus keresztjének szögeit mélyeszti saját lelkébe. Júlia szeretne letenni sok olyan problémát, amellyel gyermekkora óta küszködik, abban a reményben, hogy ezzel nemcsak önmagán, hanem családján is segíteni tud. A csodálatos énekhanggal megáldott Benjamin egyik napról a másikra elvesztette a hangját. Már lassan gyógyulóban van, de úgy érzi, rengeteg butaságot elkövetett eddigi élete során, szeretne sokkal kiegyensúlyozottabb életet élni. Balázs folyamatosan küszködik azzal a dilemmával, hogy szerzetesnek álljon, vagy próbáljon meg családot alapítani.

Ami közös a négy fiatalban: szeretnének közel kerülni önmagukhoz és ezáltal Istenhez. A zarándoklat célját José atya fogalmazza meg: akárcsak Szent Ignácnál, ez a zarándoklat náluk sem csupán fizikai utazás, hanem a lélek útja; a csöndben eltöltött idő segíti a lelki elmélyülést, azt, hogy új szemszögből tekintsenek az életükre, és megtalálják valódi énjüket. Hogy engedjék, Isten vezesse őket.

A filmben rengeteg a tájkép, az égbe nyúló hegyek, az időnként totálban mutatott szántóföldek, a zöldellő erdők, a méltóságteljesen hömpölygő folyók, melyek a teremtés csodálatosságát tükrözik, csakúgy, mint a hatalmas belterületű templomok gyönyörű, aprólékosan kidolgozott díszítései, kegytárgyai, szobrai, festményei.

Ám ahogyan az egyik zarándok fogalmaz, Isten legcsodálatosabb teremtménye maga az ember. Gyakran látjuk egészen közelről a sebesen haladó vagy éppen pihenő négy fiatal arcát, tekintetét: elmélyültségről árulkodnak, valóban átgondolják életüket, azt, hogy mi a fontos, és mi nem, mert ahogyan Szent Pál mondta: mindent lehet, de nem minden használ. És persze a legfontosabb, hogy Istennek mik a tervei velünk. Tekintetükön látszik: néha még az is megfordul a fejükben, hogy feladják, nem mennek tovább. Ám Isten kegyelméből túllendülnek a mélypontokon, és sokkal több a derű, a mosoly, mint a komor, kilátástalanságot tükröző tekintet. A fény gyakran betölti a teret, Isten jelenvalóságát jelképezendő.

A fiatalok kelkivezetője, José atya valódi lelkipásztor; minden rezdülésén, érdeklődő, jóságos pillantásán látszik, hogy jó pásztor, nem csupán béres. Eszében sincs kioktatni a rábízott fiatalokat. Erőt önt beléjük: minden életnek van értelme, ha Isten megteremtette; a mi feladatunk, hogy megtaláljuk azt a hivatást, amit az Úr nekünk szánt. A kérdéseikre válaszokat váró fiatalok figyelnek rá, és eljutnak a felismerésig: nem az számít, hogy az emberek mit gondolnak rólunk, mit várnak tőlünk, hanem csak az, hogy mit vár tőlünk Isten. Nem az embereknek kell megfelelnünk, hanem Istennek. S hogy a túlzott bűnbánat, a folyamatos önmarcangolás épp oly káros lehet, mint a könnyed vállvonogatás bűneink elkövetésekor. Soha nem szabad azt mondanunk, ha vétkezünk, még ha ismételten is: nincs értelme imádkoznunk, Isten ezt már úgysem bocsátja meg. Mert minden, ami eltávolít Istentől, a gonosztól jön. Az ő célja az, hogy elvegye a kedvünket, erőnket, Istenbe vetett bizalmunkat.

José atya ellenben így biztatja a fiatalokat: megkapjátok a világosságot és az erőt, hogy a világ jobbításáért munkálkodjatok. Kísérnek benneteket a múlt árnyai, mint Ignácot is, de nem baj. Forduljatok a fény felé, és kérjétek Mária közbenjárását. Isten a világot kivétel nélkül mindenkinek teremtette, az élet mindenkié, Ignác erre jött rá.

A huszonegy napos, fizikai és lelki erejüket is keményen próbára tevő zarándoklat végén a négy fiatal másképp látja a világot, mint korábban. Rádöbbennek valóban lényeges dolgokra: arra, hogy vegyük észre az élet kitaszítottjait, a környezetünkben élők fájdalmát, merjük kinyilvánítani a szeretetünket. S mindenekelőtt higgyük el, Isten mindig itt van mellettünk, soha nem hagy el bennünket, nem vagyunk egyedül. Megbocsátás addig van, míg létezik a világ. Gyengeségeinkről beszélnünk kell, Istenhez fordulva összekulcsolni a kezünket, az Úr sugallatát átadni felebarátainknak.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a négy fiatal élete zökkenőmentes lesz a jövőben, hiszen a megtérés, egyáltalán, maga az élet is olyan, mint egy zarándokút. Elindulunk, vándorlunk, elbukunk, esetenként szakadékba is zuhanunk, de felállunk, kimászunk, túllendülünk a mélypontokon, és megyünk tovább, szem előtt tartva Szent Pál mondását: ahol nagy a sötétség, ott közel a kegyelem. És José atya intelme is megfontolandó: az életváltozás olyan, mint a tánc. Nem elég, ha csak könyveket olvasunk róla, rá kell lépni a táncparkettre. Kezdjetek el táncolni ti is! – mondja. – A többit pedig bízzátok az Úr kegyelmére.

Az alkotás a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült, a Cameofilm Stúdió gyártotta Csáky Attila producer vezetésével, és a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya patronálta.

Tolvaly Ferenc regénye, melyben a szerző feldolgozta a forgatás alatt gyűjtött tapasztalatait, a film bemutatásával egy időben, szeptember 2-án kerül a nagyközönség elé, az 92. Ünnepi Könyvhéten, a Kortárs Kiadó gondozásában.

A Szent Ignác útja – Camino Ignaciano című filmet szeptember 4-én, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előestéjén, az Ars Sacra Fesztivál keretén belül az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatják be, szeptember 9-től pedig több fővárosi és vidéki moziban is megtekinthető lesz az MTM Kommunikációs Zrt. forgalmazásában.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Cameofilm Stúdió

Magyar kurír

Kapcsolódó fotógaléria