Jó alkalom a lelkünk felfrissítésére – A Ferences Világi Rend nemzetközi imanapjáról

Megszentelt élet – 2020. november 24., kedd | 20:58

Advent első vasárnapjára, november 29-re világméretű imanapot hirdet a római központú Ferences Világi Rend, amelynek vezető elnökségi tagját, miniszter generálisát, Kauser Tibort kérdeztük a kezdeményezésről.

– Advent első vasárnapjára hirdették meg az imanapot. Mi az üzenete az időzítésnek?

– Ez az egyházi év első napja, jó alkalom, hogy az imádságban újrakezdjük az életünket. Immár nyolc hónapja élünk, szenvedünk a járványidőszakban, ráfér mindannyiunkra, hogy megújuljunk, felfrissítsük a lelkünket.

Másrészt november 29. a ferences lelki család „mindenszentek ünnepe”. A ferences szentek közbenjárását is kérjük az új kezdethez.

– Nemzetközi szervezésről van szó. Mit kell tudnunk a rend tagságának területi megoszlásáról?

– A Ferences Világi Rend a ferences lelkiségi család világi tagja. Ismertek az úgynevezett első rendek, a kisebb testvérek, a minoriták, a kapucinusok, azután következnek a második rendi nővérek, akik sajátosan kapcsolódnak a ferences családhoz, ők a klarisszák, akik szemlélődő életmódot folytatnak, ezt követi a harmadik rend, s annak különféle ágai: az egyik ág a szerzeteseké (többek közt ide tartoznak a ferences kisnővérek, betegápoló nővérek), valamint a Ferences Világi Rend, amelyet világiak alkotnak.

Világszerte 116 országban vagyunk jelen, körülbelül háromszázezer taggal. A legnagyobb létszámú közösség Olaszországban él, ahonnan a ferences lelkiség indult, de sok tagunk van Latin-Amerikában, azon belül Brazíliában és Mexikóban, igen sokan vannak az Egyesült Államokban, és tízezer fölötti a tagság Koreában.

– Magyarországon is ismert a rend…

– Hazánkban mintegy négyszázötvenen vagyunk, az ország méretéhez képest nem is olyan kevesen.

Az elnökségbe mégis egy magyar került, Ön hat éve tagja a vezetőségnek.

– Ez azt mutatja, hogy a Ferences Világi Rend igazi testvériségként működik, nem a létszám vagy a gazdasági súly a meghatározó, hanem az, hogy ki mennyire elkötelezett, hogy a többiek mennyire találják őt alkalmasnak egy adott feladatra.

– Hogyan zajlik majd a meghirdetett imádság?

– A felhívásunk nagyon egyszerű dolgot kér minden világi ferences testvértől, nővértől: azt, hogy a szeráfi rózsafüzért imádkozza el ezen a napon, a nap bármely időszakában, akár egyénileg, akár közösségben, családban, plébánián, kérve egyúttal a ferences szentek közbenjárását. 

A ferencesek évszázadok óta imádkozzák a „ferences koronát”, más néven szeráfi rózsafüzért, vagy ahogy szintén nevezik: „a Miasszonyunk hét örömének rózsafüzérét”. Ez a rózsafüzér hét tizedből áll a Szent Szűz hét örömének emlékére.

Fotó: Well4africa.eu

Körössy László/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria