Nemzetközi táborban vettek részt a mosonmagyaróvári cserkészek

Külhoni – 2017. augusztus 11., péntek | 14:41

Mintegy száz szlovák, lengyel és magyar fiatal vett részt az Európai Cserkészszövetség (FSE) nemzetközi táborában, melyet a felvidéki Kolbásán rendeztek meg július 17. és 23. között. Magyarországot a mosonmagyaróvári 1. csapat Denevérek Őrse képviselte Carlo Volpe vezetésével.

Carlo Volpe évek óta él Mosonmagyaróváron magyar feleségével és gyermekeivel. Mivel fiatalkorában ő maga is cserkészkedett, kereste is a lehetőséget, hogy a városban katolikus alapokra építve feltámassza a cserkészcsapatot, mely így az FSE-hez csatlakozott. A szervezet, melyet 1956-ban alapítottak, tizenkilenc európai nemzeti egyesületet fog össze, és mintegy hatvanezer tagot számlál. Jellegzetessége, hogy a csapatok nem koedukáltak – híven a cserkészet eredeti szabályzatához.

Az FSE (Fédération du Scoutisme Européen; Európai Cserkészszövetség) célja, hogy a hit, az ima és a cselekvés egy közösségében egyesítse a cserkészek nemzeti egyesületeit, a mozgalom atyja, Robert Baden-Powell keresztény alapokon nyugvó hagyományai szellemében. Átlépve a nemzeti határokon az FSE valódi keresztény életközösséget szeretne létrehozni a különböző európai országok fiataljai között, mellyel a népek közösségének öntudatra ébredéséhez szándékozik hozzájárulni, kifejlesztve egy minden nemzeti értéket tömörítő egészséges kultúrát.

A mosonmagyaróvári cserkészek néhány hónapos előkészület, majd fogadalmuk letétele után indultak útjukra. A fogadalomtételen jelen volt Greskovits János, a magyar szövetség alapítója, Marek Smid, az FSE szlovákiai tagszervezetének elnöke, illetve a német ajkú csoportok vezetőjének, Martin Hafnernak küldöttje, hogy figyelemmel kísérjék az Európai Cserkészszövetség magyar egyesülete újjászületésének lépéseit.

A tábor a Zemplénben, Magyarország és Szlovákia határvidékén zajlott tizenhét őrs részvételével. Carlo Volpe szerint valódi együttműködés valósult meg a különböző nemzetek képviselői között, a fiatalok örömmel segítették egymást. A tábor programjának elmaradhatatlan része volt a napi szentmise. Carlo Volpe reméli, hogy a mozgalom iránt egyre többen fognak érdeklődni nemcsak Mosonmagyaróváron, hanem országszerte is.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Carlo Volpe

Magyar Kurír