A főszentelő Kutleša Dražen zágrábi érsek, metropolita, a Horvát Püspöki Konferencia elnöke lesz. Társszentelői Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, metropolita, valamint Košić Vlado sziszeki püspök.
A szentelendő püspök jelmondata: „A reményben legyetek derűsek!” (Róm 12,12)
Fazekas Ferenc az elhunyt Večerin Slavko püspököt követi a Szabadkai Egyházmegye élén.
Fazekas Ferenc 1958. szeptember 9-én született a vajdasági Óbecsén. Gimnáziumi tanulmányait a Paulinum Püspöki Klasszikus Gimnáziumban és kisszemináriumban végezte, majd a Szabadkai Egyházmegye növendékeként belépett a Zágrábi Érseki Szemináriumba, ahol 1977 és 1984 között a katolikus teológiai fakultáson végezte filozófiai és teológiai tanulmányait.
1984. június 29-én szentelték a Szabadkai Egyházmegye papjává az Avilai Szent Teréz-székesegyházban, Szabadkán. Az első két szolgálati évét a zombori Szentháromság-plébánián töltötte káplánként, majd 1986-ban a topolyai Sarlós Boldogasszony-plébánia káplánja lett. Ezzel egy időben Bajsán is plébániai kormányzói feladatokat látott el, illetve 1988-ban Gomboson is. 1993-tól a bajsai Nagyboldogasszony-templom, 1994-től pedig a zentai Szent Ferenc-templom plébánosa. 1998-ban a topolyai Sarlós Boldogasszony-templom, 2021-től pedig a szabadkai Szent György-templom plébánosa.
2005 és 2012 között a Topolyai Esperesi Kerület esperese, 2012 és 2020 között pedig a Tiszamenti Főesperesi Kerület főesperese. 2020-tól a Szabadkai Egyházmegye általános helynöke. E szolgálatot Fazekas Ferenc Slavko Večerin püspök haláláig végezte. 2022. augusztus 29-től a Szabadkai Egyházmegye egyházmegyei kormányzója volt.
A püspökszentelési szentmisét a vajdasági Pannon Televízió élőben közvetíti.
Forrás és fotó: Szabadkai Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria