Egy „felszabadító” kirándulás Ócsára

A hozzá kapcsolódó premontrei kolostorépületet, amely a templommal egy időben, de tőle északra, teljesen elkülönülten épült fel, a történelem és az egyháztörténet viharai valósággal felmorzsolták. A szerzetesek először a török veszély, majd a reformáció következtében hagyták el közös életük színterét, de maga a bazilika is sokszor veszélybe került. A török időkben egy ideig mecsetként szolgált, 1560-tól pedig az ócsai reformátusok vették át. Ám a hitújítást követők nem sokáig örülhettek templomuknak, mert 1664-ben tatár csapatok felgyújtották a tetőszerkezetet; ezután az eklézsia erejéből csak arra telt, hogy befedjék az épület hatodrészét. A templom feltámadása egyrészt Mária Terézia restaurálási engedélyének, másrészt a falu protestáns birtokosa, gróf Teleki József nagylelkűségének köszönhető, akinek jelmondatát a templom sorsa is pontosan kiábrázolja: „Non est mortale quod opto (Nem halandó, amit óhajtok)”. Valóban, az ócsai templom, amelyet 1774 és 1777 között újítottak fel, és amelynek felszentelésre 1777. május 4-én került sor, nem a pusztulás jelképe, nem a gyászé, hanem a nem lankadó hité, az életé és az örömé. Annak ellenére is, hogy szűk száz évvel később, 1872-ben villámcsapás érte, majd 1884-ben újabb tűzvész tört a tetőzetre, és az 1896–1900 között, majd 1922–1924-ben végzett felújítások nem adták vissza az épület eredeti látványát. Hibás döntés volt – hogy most csak egyetlen példát említsünk – a középkori tornyok megmagasítása egy emelettel. Az 1989-ben megindult stílushű helyreállítás során megkezdődött a zavaró torzítások kiküszöbölése, az eredeti látvány rekonstrukciója, és amennyire lehetséges volt, igyekeztek helyrehozni a Mária megkoronázását, Szent György és Szent Miklós alakját és az utolsó ítéletet megidéző, korábban „hűtlenül” színezett freskókat is. Mindezek után a teljes szépségét visszanyert ócsai református műemlék templom, vén Európánk egyik jelentős középkori épülete, 1995-ben méltán kapta meg az Europa Nostra díjat.

Az ócsai református templom, Márk László grafikája

Amit pedig, hála a történelem Urának, a mindig nemes szándékú, de sokszor félresikerült templomrestaurálások sem tudtak megváltoztatni, az a bevezető mondatomban már említett akusztika. Az ócsai református templom már jóval 1989 előtt azok közé a magyar szakrális helyszínek közé tartozott, amelyek hangversenyeknek adhattak otthont, a szakralitás és a művészettel misszionálás újabb, méltó dimenzióját kínálva. Ezek közül az igazán rangos, a magyar reformáció világát felidéző zenei események közül fennmaradt egy, a YouTube-on mindmáig látható, hallható 1977-es Psalmus Hungaricus-előadás, amelyet Ferencsik János vezényelt, a tenorszólót Simándy József énekelte. A Magyar Állami Hangversenyzenekar éppúgy remekelt ezen az estén, mint a Magyar Rádió és Televízió Énekkara. Az énekkar egyik tagja történetesen az a Márk László énekművész, a pécsi és az erfurti operatársulat jeles szólistája volt, aki egész énekesi pályafutása során a zene és a képzőművészet testvérmúzsáit szolgálta. Bárhol járt is, kórusokkal vagy szólóénekesként, Mozart- és Donizetti-operák, oratóriumok varázslatos hangú tenoristájaként, mindig igényes grafikákkal, tusrajzokkal tért haza egy-egy koncert, operaelőadás, vendégjáték vagy éppen zenei fesztivál színhelyéről. „Muzsikáló” példája ennek az a Sárospatak szépségeit megörökítő kiállítása, amelyet a Rákóczi Múzeum kávézójában nyitottak meg a 2003-as Zempléni Művészeti Heteken. Patakra is énekesként került, de a város, a templomok és a vár szépsége azonnal magával ragadta képzőművész énjét. Ugyanez történt az ócsai koncert próbái és előadása során is. Az ottani, lélekben teljesen „belakott”, azaz számára otthonossá vált istenházáról teljes sorozatot készített, amelynek minden darabján látszik, hogy nem csupán a vizuális kultúra, hanem a nagybetűs Zene embere is ő. Erről tanúskodnak a templom külső és belső látványkincseit megörökítő alkotásai. Képei vonalvezetésében, íveiben, igazi ráadásként, szinte felsejlik a Psalmus elröpülést, a kínok előli menekülést vágyó szövege és dallama. Most, ennyi bezártságban töltött hét után nyugalmat, erőt és biztatást adhatnak nekünk az itt közölt Márk László-grafika ívei, és – remélhetőleg – hamarosan egy-egy, az ócsai templomhoz, valamint a közeli tájvédelmi körzetbe vezető kirándulás.

Fotó: Wikipédia Commons

Petrőczi Éva

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata a 2020. június 7-i Új Ember Mértékadó mellékletében jelent meg.