Őrizzétek a tüzet szívetekben! – Pap- és diakónusszentelés Sopronban

Hazai – 2021. június 12., szombat | 20:45

Veres András győri megyéspüspök június 12-én áldozópappá szentelte a Győri Egyházmegye szolgálatára Simon Dávid diakónust, valamint diakónussá Licz Csabát a soproni Szent Mihály-templomban. A szentmisén koncelebrált Pápai Lajos nyugalmazott győri megyéspüspök, valamint az egyházmegye papsága.

Veres András megyéspüspök szentbeszédét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük:

„Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek;
mielőtt megszülettél volna, fölszenteltelek” (Jer 1,5)


Krisztusban kedves ünneplő Testvéreim!

Egyszerre megdöbbentő és ugyanakkor óriási bizalmat ébresztő kijelentés ez Jeremiás próféta részéről. Benne van az az üzenet minden ember számára, hogy

nem véletlenül és nem hiába vagyunk ebben a világban. A teremtő Istennek határozott célja van mindnyájunk életével.

Ezért legfőbb feladatunk, hogy megismerjük Isten akaratát. Ez saját érdekünk is. Gyakran körülményeink, adottságaink eligazítanak annak felismerésében, hogy mi lehet az Isten szándéka, akarata velünk, de a megismerés után feladatunk, hogy kövessük is azt.

Itt jelentkeznek az első nehézségek, úgy miként Jeremiásnál is: „Jajj, Uram, Isten! Íme, nem tudok én beszélni” (Jer 1,6) – alkalmatlan vagyok erre a feladatra. Pál apostol megtéréséből ismerjük a jelenetet, hogy őhozzá, aki a keresztények üldözésére határozta el magát – viszont nagy valószínűséggel belül Isten már szólítgatta őt –, ott, a damaszkuszi úton az Úr így szólt: „Hiába rugdalózol az ösztöke ellen” (ApCsel 26,14).

Kedves Testvérek!

Egész életünkben tapasztalhatjuk, hogy Isten gyakran képességeinket meghaladó dolgokra hív. De csak azért, hogy ne magunkban, hanem Isten erejében bízzunk!

Sokféle élethivatás van ezen a világon, amelyek között a szerzetesi és a papi szolgálat egészen sajátos. Többen a környezetük hatására nem merik követni, bármennyire érzik szívükben a hívást.

Vannak bizonyos körök ma, akik igyekeznek hiteltelenné tenni, lejáratni az egyházi hivatásokat. És lássuk be, éppen e hivatás sajátossága folytán, maga az ember is, aki a meghívást kapja, nem egyszer fél elfogadóan válaszolni rá. Pedig tapasztalatunk lehet róla, és nem is lehet kétséges számunkra: engedni, hogy Isten teljesen lefoglaljon bennünket magának, ez az élet legészszerűbb tette!

Mindenki abban a hivatásban lehet boldog, amelyre Isten őt hívja. De az említett papi hivatásnak éppen az a sajátossága, hogy teljesen és osztatlan szívvel kell és lehet élni Isten ügyének. Ezért a legmagasztosabb hivatás.

Kedves szentelendő Testvéreim! Ha kalandos utakon is, de ti meghallottátok és követtétek Isten hívását. Ezért veletek együtt ma mindnyájan hálát adunk értetek és a kapott hivatásotokért! Ismerjük, amikor az ember rácsodálkozik Isten hívására, arra azonnal és teljes odaadással akar válaszolni. Erről olvashattuk Jézus szavait is az evangéliumban: „A jó pásztor életét adja juhaiért” (Jn 10,11). Lássuk be, méltatlan lenne a meghíváshoz, ha Isten szeretetére csak visszafogottan vagy – ahogy köznapiasan szoktuk mondani – csak ímmel-ámmal válaszolnánk.

A teljes odaadás egyedülálló örömöt ad és természetesen az ezzel járó nehézségeket is. Sajnos vannak, akik eltévednek, és esetleg már nem teljes odaadással végzik szolgálatukat. Nem is találják már örömüket a hivatásukban, sőt, a rájuk bízottak is csak szenvednek miattuk. Bármennyire fáj, de ki kell mondanunk: ők rossz, nagyon rossz cégérei az Egyháznak is, de a hivatásnak is.

Ferenc pápa a Patris corde kezdetű, legutóbb kiadott apostoli buzdításában azt írja: „Ahol egy hivatás, legyen az házas, cölebsz vagy szűzi hivatás, nem éri el az önajándékozás érettségét, hanem megáll a pusztán áldozati logikánál, akkor ahelyett, hogy a szeretet szépségének és örömének a jele lenne, félő, hogy a boldogtalanság, a szomorúság és a csalódottság kifejezésévé válik” (7).

Mekkora élettapasztalat húzódhat a Szentatya ezen kijelentése mögött! Többek között az is benne foglaltatik, hogy

minden hivatásban – így a papságban is – naponta meg kell hoznunk a magunk erőfeszítéseit, amelyre Istentől kaptunk meghívást, és éppen ezért remélhetünk is tőle kegyelmet és erőt e küzdelem megvívásához.

Már csak azért is, mert ahogy a költő írja: „A tűz sohasem mondja, hogy elég – és nem sajnálja felélni önmagát, akinek áldott küldetése: égni” (Szent-Gály Kata).

Kedves szentelendő Testvéreim! Ezt a tüzet, amit most éreztek magatokban, hogy az Úr és az Egyház szolgálatába álljatok, őrizzétek a szívetekben!

Ez nem történhet másképpen, mint hogy mindennap megújítjátok az elköteleződéseteket, és a rendszeres imádságban újra és újra fölajánljátok életeteket, szolgálatotokat Istennek és azoknak, akiket a Gondviselés rátok bíz.

Kedves Paptestvéreim! Szinte mindenki, aki itt van, ezekben a napokban ünnepli valahányadik szentelési évfordulóját. Köszönöm mindnyájatoknak az Egyházért, az egyházmegyéért végzett áldozatos szolgálatot! Külön is szeretném köszönteni a köztünk jelen lévő három ezüstmisés Paptestvérünket! Adjon Isten mindnyájatoknak állhatatosságot és tartós örömöt további szolgálatotokban! Mert igaz, amit a költő ír: „Nem könnyű sors, de az, hogy Istenét / nagyon szeresse, űzi őt tovább: / egészet adni és egészet élni” (Szent-Gály Kata: Itt vagyok, Uram). Másképp nincs értelme annak, amit teszünk.

Befejezésül nektek is és szentelendő Testvéreimnek is hadd hívjam fel a figyelmét még arra, hogy ma a Szűzanya Szeplőtelen Szívének ünnepe van. Róla az evangéliumokból tudjuk, hogy Jézus életének minden jelentős eseményénél ott volt. Gyakran csak a háttérben, imádkozva, de ott volt.

Bízhatunk, bízhattok abban, hogy ő, akit Jézus mennyei Édesanyánkul rendelt, a ti szolgálatotokban is minden nap, minden jelentős és jelentéktelen eseménynél jelen lesz. Hiszen most már a fizikai korlátok őt sem gátolják abban, hogy egyszerre sokfelé, sok embernek segítője, közbenjárója legyen. Azt kívánom nektek, szentelendő Testvéreim, hogy az ő tisztelete éljen a szívetekben egész papi életetekben, hiszen ő a papok égi Édesanyja is! Ámen.

A Simon Dávid újmisés papot bemutató írásunkat ITT olvashatják.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Németh Péter

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria