Örökfogadalom-tételt ünnepeltek a verbiták Kőszegen

Megszentelt élet – 2021. szeptember 15., szerda | 14:08

Az Isteni Ige Társasága számára szeptember 8-a, Kisboldogasszony napja kettős ünnep, hiszen a Boldogságos Szűz Mária születésnapja mellett ekkor ünneplik a rend születésnapját is. Idén szerzetesi fogadalom megújítását, örökfogadalom-tételt, illetve szerzetesi jubileumot is ünnepelt a magyar közösség ezen a napon Kőszegen, a Szent Imre Missziósházban.

A missziósház kápolnájában az indiai születésű James Jimson Pullappallil megújította szerzetesi fogadalmait egy évre, az indonéz származású Klau Yulius és Sudarman Aloisius Gonzaga SVD örökfogadalmat tettek, Tóth Zoltán pedig ezen a napon ünnepelte, hogy huszonöt évvel ezelőtt, 1996-ban, a Szent Imre Missziósház kápolnájában első fogadalmat tett a noviciátus után.

Az ünnepen részt vettek a magyar rendtartomány tagjai, valamint Peter Dušička is a szlovák rendtartományból. Jelen voltak a kőszegi és a celldömölki plébános, a rend munkatársai, barátai, jótevői, a kőszegi polgármester, valamint számos hívő is a helyi közösségből.

A kápolna indonéz színekben fogadta a betérőket már a reggeli zsolozsmán. A szentmisén az indonéz rendtársak és az újmisés Marco Antonio Miranda SVD vezették az énekeket. Tete Remis tartományfőnök buzdította a fogadalmat megújító és az örökfogadalmakat tevő rendtestvéreket az imádságos életre és az Istenhez való hűségre, amely megtartó erő egy szerzetes számára.

A szentmise végén Sudarman Aloisius Gonzaga, azaz Algon testvér a maga és Klau Yulius nevében is megköszönte a segítséget mindazoknak, akik elkísérték őket eddigi szerzetesi útjukon. Algon testvér indonéz nyelven is szólt azokhoz, akik majd Indonéziában megnézik a szertartáson készült felvételt, hogy ők is részesüljenek az ünnepben és a hálában.

A liturgia után vidám, kötetlen beszélgetéssel folytatódott az ünneplés a Szent Imre Missziósház ebédlőjében.

Forrás és fotó: Isteni Ige Társasága

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria