Összefogás a fiatalokért – ÁGOTA integrációs nap a bűnmegelőzés jegyében

Hazai – 2015. november 17., kedd | 8:02

Az ország minden részéből érkeztek nevelőszülők és állami gondozott gyermekek november 14-én Szegedre, az ÁGOTA Alapítvány integrációs napjára. Több ezren vettek részt a rendezvényen, melynek középpontjában a bűnmegelőzés állt, az, hogy a család és a sport milyen fontos ezen a területen.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

„Mit tehetünk azért, hogy a családból kiemelt, illetve veszélyeztetett gyermekek se áldozattá, se elkövetővé ne válhassanak?” – erre a kérdésre keresték a választ a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója és az ÁGOTA® Országos Közhasznú Alapítvány integrációs napján, melynek témája a bűnmegelőzés volt, továbbá a nevelőszülői hivatást népszerűsítették Szeged Tarján városrészében, a Zápor-tónál. Trambulin, rodeóbika, élő csocsó, kézműves-foglalkozások, arcfestés, koncertek és még számtalan játék és verseny várta ezúttal is az érdeklődőket, így minden korosztály talált számára megfelelő programot.

„Ez a mai nap a tiétek, és azoké a családoké, akik érdeklődnek a nevelőszülői hivatás iránt. Ez egy olyan alkalom, amikor bárki megismerkedhet a gyermekeinkkel, akikkel szemben olykor előítéleteket fogalmaz meg a társadalom. Mi ezt kívánjuk letörni, csorbítani, és megmutatni, hogy a mi gyerekeink nagyszerűek” – így köszöntötte a Zápor-tónál egybegyűlteket Kothencz János, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója, az ÁGOTA Alapítvány alapítója. Kiemelte a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács segítségnyújtását, a Hatala József vezette szervezet ugyanis hárommillió forinttal támogatta az ÁGOTA Alapítvány közösségi és kulturális centrumának megvalósítását, melynek programrendszerét hivatalosan most indították útjára.

A gyermek- és fiatalkorúakkal való foglalkozás fontosságát hangsúlyozta az integrációs nap sajtótájékoztatóján Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke. Mint elmondta, életkoruknál, tapasztalataiknál fogva ők az egyik legnagyobb kockázatnak kitett csoport, ezért is kiemelkedő, miként szólítják meg őket. Elmondta, személyiségfejlődésüket, jellemformálásukat szolgálják azok a programok is, amelyeket a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács indított útjára. Ilyen a „Legyen a más a szenvedélyed” program, melynek egyik eleme a sport, de a zene és a képzőművészet területén is tevékenykednek. A család mint „óvó- és nevelőernyő” fontosságát hangsúlyozta Hatala, s éppen ezért a családból kiemelt gyermekekre külön figyelmet fordítanak a stratégiai programok keretében. „A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanáccsal létrejött együttműködés az ÁGOTA több évtizedes, előremutató és társadalmilag hasznos tevékenységének köszönhető, hiszen az ÁGOTA mindig az ifjúság, a felnövekvő generációk érdekeit tartja szem előtt” – fogalmazott.

Juhász Tünde kormánymegbízott megjegyezte, igaz a közigazgatásban ismeretlen fogalom a stratégiai partnerség, hiszen nincs erre jogszabályi meghatározás, de tartalmában ezzel azonosnak nevezte azt a viszonyt, ami a Csongrád Megyei Kormányhivatal és az ÁGOTA között van. Hangsúlyozta, a kormányhivatal, mint a gyámügyi és igazságügyi állami feladatok területi hatósági szerve számtalan ponton kapcsolódik az ÁGOTA munkájához. „A családból kiemelt és veszélyeztetett gyermekek sorsának jobbra fordulása közös feladatunk, még ha más eszközökkel is dolgozunk ezen” – szögezte le. Juhász Tünde kitért a „Nem vagyunk egyedül” projektre, mely Csongrád megye 16 szervezetét – köztük az ÁGOTA-t is – tömöríti, amelyek kapcsolódnak az áldozattá váláshoz és a bűnmegelőzéshez, és egy jelzőrendszert működtetnek ezen a területen.

Bozóky Imre, az ÁGOTA Sportéletrend szakmai vezetőjétől megtudtuk, amikor útjára indították közösségi sportprogramjaikat, akkor mintegy hat-hétszáz gyermek heti két-három alkalommal gyűlt össze, lassan kialakultak a csapatok, melyek valódi közösségé formálódtak, s ma már országszerte több ezer gyermek sportol. Példaként elmondta, volt olyan fiataljuk, aki azért hagyott fel a drogfogyasztással, hogy bekapcsolódhasson közösségi sportprogramjaikba, amit nagy eredménynek tart. „Ez a program nem a futballról szól, hanem a gyerekekről” – hangsúlyozta Bozóky hozzátéve, hogy az együtt eltöltött idő nagyon sok örömöt okoz nekik. Méltatta a segítő önkéntesek munkáját is, akik szabadidejüket áldozzák fel azért, hogy életben maradjon a program, és jól működjön.

„Mi úgy gondoljuk, hogy a két leghatékonyabb bűnmegelőzési eszköz a sport és a család. A család, mindenekelőtt, mint a leghatékonyabb, legegészségesebb szocializációs közeg, a sport pedig mint az elkallódás elterelésre is alkalmas társadalmi eszköz” – magyarázta Kothencz János. A Gyík utcai lila iskolában több mint ezer gyermek vett részt az első országos labdarúgó seregszemlén, ami szintén bizonyítja, hogy közösséggé lehet kovácsolni a családból kiemelt gyermekeket, fiatalokat.

Kothencztől megtudtuk, nagyrészt az ÁGOTA integrációs napjainak köszönhetően az elmúlt években meghatszorozódott a nevelőszülői hivatást vállalni kívánók száma, akik között vannak a tarjáni lakótelepről is. A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója hangsúlyozta, a már kriminalizálódott, vagyis speciális szükségletű gyermekeknek is csökkent az elmúlt években a létszáma, lányok részére nem is tartanak fenn külön lakásotthont, mert nincs rá szükség. Bács-Kiskun megyében, Hajóson egy olyan lakásotthon működik, ahol ezek a fiatalok élnek, és ott is azt tapasztalják, hogy növekszik azon gyerekek száma, akiket normál lakásotthonokba vissza tudnak integrálni. Ezen felül az engedély nélküli eltávozások, vagyis szökések száma is csökkenő tendenciát mutat, Csongrád megyében legalább 50%-os visszaesés tapasztalható ezen a téren. „Mi nem a felügyeleti típusú hozzáállásban hiszünk, egy teljesen másfajta programot dolgoztunk ki a gyerekek számára, melyben a velük való törődés áll a középpontban, ez is hozzájárul ahhoz, hogy kevesebben szöknek meg, illetve kriminalizálódnak” – hangsúlyozta.

Kothencz János szerint a bűnmegelőzés területén minél korábban érdemes elkezdeni a munkát, a dizájner drogok például már a kiskamaszok érdeklődését is felkelthetik, ezért igyekeznek felhívni a figyelmüket annak veszélyeire, s megmutatni azt az alternatívát, amit az ÁGOTA tud nyújtani számukra. Ezért is várják a fiatalokat játszóházba, a Csongor téren például 9 és 20 óra között fogadják őket. Az öt megyében és a fővárosban mintegy 4000 férőhelyen nyújtott gyermekvédelmi szakellátás rendszerében pedig a kötelező állami feladatvállaláson messze túlmutató élménypedagógiai programstruktúrát vezettek be, amelynek keretében több mint egy tucat munkatársuk a hét minden napján szervez programokat a fiatalok számára.

Forrás: Szegedma.hu

Fotó: Gémes Sándor

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria