Ötletesen újragondolt baglyok

Kultúra – 2019. április 14., vasárnap | 18:05

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara az újrahasznosítás jegyében hirdetett pályázatot gyerekek számára, mely során az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) emblémáját gondolhatták újra. A pályázat eredményhirdetését április 12-én tartották Esztergomban.

A pályázat egyik célja az április 15–17. között Esztergomban megrendezendő, XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia népszerűsítése volt, amelynek emblémája a bagoly. A „Re-design – Gondold újra a baglyot!” mottóval meghirdetett pályázaton négy, óvodás, alsó tagozatos, felső tagozatos és középiskolás kategóriában indulhattak a gyerekek. 

A pályázat nagy népszerűségnek örvendett. Éppen ezért a zsűri nem volt egyszerű helyzetben a döntéshozatalnál, mert kreatívabbnál kreatívabb alkotások érkeztek. A versenyhez nemcsak helyi intézményekből, hanem az ország más pontjáról, például Debrecenből is csatlakoztak. Kiemelt figyelmet kapott a Facebookon meghirdetett közönségszavazás is. 

Az esemény lehetőséget nyújtott arra is, hogy játékos formában hívja fel a figyelmet a hulladéknak szánt anyagok újrahasználhatóságára, valamint a környezeti szemléletformálás részeként a hulladékképződés megelőzésére is hangsúlyt fektettek.

Az alkotásokból készült kiállítás a tanév végégig tekinthető meg a PPKE BTK esztergomi képzési helyszínén, a Iohanneum épület TÉKÁ Klubjában, előzetes bejelentkezés alapján, amit az esztergom@btk.ppke.hu címre kell elküldeni. 

Forrás és fotó: PPKE-BTK

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria