Pannonhalmára látogatott XXI. Rafael Péter örmény katolikus pátriárka

Megszentelt élet – 2022. november 2., szerda | 12:58

Az örmény katolikosz-pátriárka, Rafael Minászján hivatalos látogatás keretében tekintette meg a főapátságot november 1-jén, mindenszentek ünnepén.

A pátriárka részt vett a szerzetesi zsolozsmán, majd együtt ebédelt a szerzetesközösséggel. Ezt követően kötetlen beszélgetés során beszámolt egyháza, az Örmény Katolikus Egyház mai kihívásairól és örömeiről. Elmondta, a történelmi nehézségek ellenére világszerte dinamikusan növekednek az egyházközségeik, valamint számos iskolát és szemináriumot tudott nyitni az örmény egyház.

XXI. Rafael Péter (a Péter nevet hagyományosan a Róma iránti tiszteletből veszi fel minden örmény katolikus pátriárka) egy éve vezeti a Rómával egyesült örmény közösségeket. Pátriárkai székhelye Bejrútban van, hiszen Libanonban és Szíriában vannak a legnépesebb egyházközségeik.

Mostani látogatásának fő oka a budapesti örmény katolikus egyházközség megerősítése volt. Magyarországgal ugyanis több évszázados kapcsolata van az örmény egyháznak. Elsősorban Erdélyben élt népes örmény közösség, akiknek már a 17. században saját püspökük volt Gyergyószentmiklóson. A püspökség később Szamosújvárra költözött át.

Pannonhalma évtizedekig őrizhette a szamosújvári örmény egyházközség könyveit, amelyek a II. világháború során Bakonybélen keresztül kerültek a monostorba. Amikor új szabadság virradt ránk, örömmel juttatták vissza Szamosújvárra az örmények könyveit az ottani egyházközségnek.

Talán a mostani erőfeszítések gyümölcseként egyszer ismét lesz magyarországi örmény egyházmegye, amelynek joghatósága a Kárpát-medencén túlra is kiterjedhet. Rafajel Minászján  pátriárka kifejezte: hálásan tekint Magyarországra, ahol már nem először tapasztalja a segítő szándékot és a vendégszeretetet.

A beszélgetés során kitért arra is, hogy a Ferenc pápa által megkezdett szinodális folyamatban a keleti egyházak tapasztalataira is szükség van, ahol a szinodalitásnak ősi hagyományát őrzik. XXI. Rafael Péter pátriárka erről a közvetítő szerepéről is szólt, buzdítva a jelenlévőket, hogy a keresztény hagyomány gazdagságából bátran merítsünk a jelen problémáinak megoldásaihoz.

Forrás és fotó: Pannonhalmi Főapátság

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria