Pápalátogatás és pünkösdi búcsú Csíksomlyón a hivatások évében

Külhoni – 2019. január 12., szombat | 12:45

A csíksomlyói ferencesek sajtóközleményét adjuk közre az alábbiakban.

Amint azt 2019. január 11-én délben Alessandro Gisotti, a Szentszéki Sajtóiroda ideiglenes igazgatója közzétette: „Őszentsége, Ferenc pápa, elfogadva Románia elnökének, az állami hatóságoknak és a romániai katolikus egyháznak a meghívását, apostoli látogatást tesz az országban május 31-től június 2-ig azzal a céllal, hogy meglátogassa Bukarest, Jászvásár és Balázsfalva városait, valamint a csíksomlyói Szűz Mária-kegyhelyet. A programot a megfelelő időben közzéteszik.”

A Szentszék és a Gyulafehérvári Főegyházmegye híradása nyomán közöljük, hogy Ferenc pápa csíksomlyói látogatására 2019. június 1-jén kerül sor, amelynek a főegyházmegyei koordinátora ft. Sajgó Balázs, a Caritas lelkiigazgatója, a liturgiáért felelős megbízott Urbán János P. Erik OFM érseki helynök, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója, a médiafelelős pedig ft. dr. Oláh Zoltán intézetigazgató, teológiai tanár, kanonok lesz.

Ferenc pápa csíksomlyói látogatásának részletes programját a romániai látogatás programjának megjelenése nyomán, későbbi időpontban közöljük.

A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a hivatások éve van. Ennek jegyében kerül sor 2019. június 7–10. között a csíksomlyói pünkösdi búcsúra, amelynek mottója: „Íme, az Úr szolgálóleánya” (Lk 1,38).

A búcsú liturgikus programja a következő:

Június 7-én, pénteken az este 7 órától kezdődő szentmise nyitja meg a csíksomlyói pünkösdi zarándoklatot. A szentmisét követően a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás lesz.

Június 8-án, szombaton reggel 7-kor és 8-kor, valamint este 7 órakor lesznek szentmisék a kegytemplomban. A papságot, a búcsú szimbólumának tekintett labarumot és a pápai kisbazilika-jelvényt kísérő kordon délelőtt fél 11-kor indul a kegytemplom előtti térről az ünnepi szentmise helyszínére, a Kis- és a Nagysomlyó hegyek közötti nyeregbe a Hármashalom oltárhoz, ahol az ünnepi búcsús szentmise délután fél 1-kor kezdődik.

Június 9-én, vasárnap, pünkösd ünnepén a kegytemplomban reggel 7-kor és 8-kor, délelőtt fél 11-kor és este 7-kor lesznek szentmisék.

Június 10-én, hétfőn, pünkösd másodnapján reggel 8-kor, délelőtt 11-kor és este 7 órakor lesznek szentmisék a kegytemplomban.

Forrás: Csíksomlyói ferencesek

Fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria